Közel hárommillió evangéliumi keresztény vett részt a Săo Paulo szívében
tartott Felvonulás Jézusért elnevezésű rendezvényen. A rendőrség becslése
szerint a résztvevők száma a tavalyihoz képest megduplázódott. Ma már a
legnagyobb dél-amerikai ország minden ötödik állampolgára pünkösdi vagy
neoprotestáns keresztény. A világ legnépesebb katolikus országában lezajló
változásokra a nemzetközi médiumok is felfigyeltek, különösen annak kapcsán,
hogy a keresztény tömegdemonstráció csupán két nappal előzte meg a szintén Săo
Paulóban megrendezett nagyszabású melegfelvonulást.

Melegdemonstráció. Kétmillió felvonuló
A brazil metropolisz forgalomirányítási szakemberei szerint a város északi
részén szinte teljesen megbénult a forgalom. A reggel nyolc órakor induló menet
a második világháború brazil hőseinek emlékművéhez tartott. A Santa Eulália utca
és a Braz Leme sugárút közötti mintegy öt kilométeren hömpölygő tömeg nemcsak
Jézus, hanem a béke ügye mellett is szavazott a lábával, amikor részt kívánt
venni minden idők legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén. A keresztény
megmozdulás Brazília más nagyvárosaiban is hasonlóan sikeres volt. Rio de
Janeiróban például a menethez a szegénységgondozási és szociális miniszter,
Bendita da Silva is csatlakozott.

Felvonulás Jézusért. Hárommillió résztvevő
Az idén Săo Paulóban az adott különös hangsúlyt a rendezvénynek, hogy néhány
hete még börtönlázadások és utcai bandaharc híreit adták közre a hírügynökségi
jelentések. Május 12. és 20. között körülbelül ötszáz ember vesztette életét a
rendőrség és a szervezett bűnözés közötti brutális összecsapások során, amely az
eddigi legsúlyosabb erőszakhullám volt Săo Paolóban. A nagyvárosi bűnözés és
kirekesztés ellen is fellépő keresztények számára itt is Jézus a „közös nevező”.
A Reborn In Christ (Újjászületve Krisztusban) és a Universal Kingdom of God
(Isten Egytemes Országa) elnevezésű evangéliumi gyülekezetek kiemelkedő
növekedést értek el az elmúlt évtizedekben, országszerte millióknak adnak
reményt és támaszt a lelkes evangéliumi istentiszteletek és rendezvények. 1991
és 2000 között a brazil evangéliumi hívők száma évente 8 százalékkal nőtt,
miközben a katolikusok száma 0,3 százalékkal emelkedett. Egy évszázaddal ezelőtt
Brazília majdnem 100 százalékosan római katolikus volt, 1995-re ez az arány
84-re csökkent le, napjainkban pedig 74 százalék.
Săo Paulo polgármestere, Gilbert Cassaba azonban bejelentette, hogy a
rendezvényt jövőre nem az Agenda Palesten fogják tartani, mert a kereskedők és
lakók panaszt tettek, hogy a felvonulás túl nagy, túl hangos és árt a
kereskedelemnek.
Az evangéliumiak felvonulása után két nappal egy másik tömegrendezvényre is sor
került Săo Paulóban. Több mint kétmillió homoszexuális, leszbikus és
transzvesztita tartott utcabált a városnak ugyanezen az útvonalán. A
szivárványszínű zászlókat lengető és karneváli jelmezekbe öltözött felvonulók
azt akarják elérni, hogy az egyházak ne tekintsék a melegeket bűnösöknek. Egy
lelkész az AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában azért panaszkodott, hogy a
tradicionális egyház nem fogadja el őket, amiért is ő külön felekezetet
alapított, ahova kétszáz, főleg homoszexuális és leszbikus tag jár. A szervezők
azzal dicsekednek, hogy a Săo Pauló-i meleg felvonulás világméretekben a
legnagyobbnak számít.