Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Boldogasszonytól a meleg párokig
Szodoma Budapesten

A rituális mágiához és az ősök szelleméhez forduló feminista boszorkányok, illetve a jogegyenlőségért gátlásaikon - ha kell erőszakkal is - túllépő homoszexuálisok parádéznak a héten Budapesten.


Homoszexuálisok tiltakoznak az előítéletek ellen

„Igen, feminista boszorkány vagyok! Forradalmár, és imádom ezt!” - állítja magáról Budapest Emese Zsuzsanna, a fővárosban e héten zajló Nemzetközi Istennő Fesztivál értelmi szerzője, aki amúgy Amerikába szakadt hazánk lánya, és jelen állás szerint legfőbb célja, hogy felszabadítsa az „elnyomott” magyar nőket. Tanítása szerint a férfiak azért tudják kizsákmányolni a hölgyeket, mert „férfi istenséget” kényszerítenek rájuk, ám ha a világ újra felismerné a Nagy Istennőt, akkor helyükre kerülnének a dolgok. A nyugati boszorkány a női misztériumok európai visszaszorulását a kereszténység számlájára írja, és spirituális újjászületést javasol asszonyoknak és férfiaknak egyaránt. Több mint gyanús, hogy ennek alapja nála a „nő és nő között megszülető szeretet”.
Az istennőfesztivál szervezői szerint mindegy, hogy a férfiak által irányított vallásból kitörő nők hogyan szólítják az Istennőt: Boldog Asszonynak, Tündér Ilonának vagy Vasorrú Bábának, valamennyi név mögött ugyanaz a hazánkban őshonos személy rejtezik. Nincs más hátra hát - szól az intelem a gyengébbik nem képviselőihez -, mint hogy bátran felébresszék a bennük szunnyadó Úrnőt. A nemi identitásukat, illetve annak mélyebb értelmét cseppet sem visszafogott stílusban kommunikáló bálványpapnők és sámánasszonyok szándékosan olyan szertartásokkal pukkasztják a polgárokat, mint például az úgynevezett Boldogasszony Sátrának felavatása, amely a jövőben a menstruáló nők szentélyeként szolgál majd Budapest belvárosában a hozzá tartozó Boldogasszony Oltárral egyetemben.
A fesztivál programja gyakorlatilag az okkultizmus szinte valamennyi ágát ötvözi magában, természetesen az ősi magyar sámánkultusszal és az elpogányosodott kereszténység rituáléival fűszerezve. Utóbbira példa a Budai Várban található Mária Magdaléna-templom kriptájának meglátogatása egy rögtönzött szeánsz erejéig.
A bulvárújságok érdeklődését a megasztáros Soma hivatott felkelteni, aki ezúttal mamagésa titulussal lépett asszonytársai elé, hogy megtartsa „A bennünk élő anyaisten, mint a teljes nő alapja” című expozéját. Ezzel kapcsolatban azt vallja magáról, hogy sikeresen kerülve ki az „álszemérem csapdáit”, egyre inkább kibontakozni látszik a benne rejlő „istennői minőség”. Miután mindezt megosztotta sorstársaival, együtt zarándokoltak a földanya szívdobbanásait hallgatni a „Pilis-szív középpontjába, Dobogókőre”.

Meleg nyár

Nagy kérdés, hogy azon ideológiai és morális szélsőségekre is nyitott honfitársaink, akik nem az „istennőket” választják majd, elmennek-e az ugyancsak e hétre időzített Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztiválra. Az eseményt immáron tizenegyedik alkalommal a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezi, és a leszbikusságát nyíltan vállaló Ungár Klára nyitja meg. A Soma barátnőihez képest nemi identitásukkal még hadilábon álló résztvevők a Hősök terétől a Buddha Beach-ig (Közraktár utca) vonulva próbálják majd oldani önnön gátlásaikat, és akiknek ez idő alatt sem sikerül, a kifejezetten ezért üzemelő információs standoknál kérhetnek segítséget. A szervezők a rendezvény értelmét firtató kérdésekre a jogegyenlőség hiánya felé igyekeznek terelni a közvélemény figyelmét. „A meleg állampolgár alapvető jogaitól megfosztva kénytelen élni: nem házasodhat, nem nevelhet gyermeket, a párok nem vehetnek fel bankkölcsönt” - állítja Takács Judit, a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság képviselője.


Istennőfesztivál az angliai Glastonburyben

A homoszexuálisok fokozódó érdekérvényesítéséhez nem meglepő módon az Európai Unió elitje biztosítja a hátszelet. Az Európai Parlament januárban elfogadott határozata minden szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést elutasít, és felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy emberi jogként ismerjék el a szexuális orientáció megválasztásához való jogot. A múlt héten pedig - szintén az uniós képviselők jóvoltából - állásfoglalás született a homofóbia által motivált erőszakkal kapcsolatban. Mindkét dokumentumra igaz, hogy más társadalomerkölcsi kérdésekhez hasonlóan (könnyű drogok, eutanázia stb.) csupán általános elveket fogalmaz meg a tagállamok részére. Ehhez képest hazánkban egy május végi konferencián arról számolt be az akkor még létező Esélyegyenlőségi Minisztérium képviselője, hogy tárcája támogatná a Ptk. olyan módosítását, amely hivatalos, azaz regisztrált élettársi viszonyt tenne lehetővé azonos nemű párok számára. Ennek következtében ők is jogosulttá válnának azon kedvezményekre és juttatásokra, melyeket a törvény a házastársi kapcsolathoz rendel.