Vissza a tartalomjegyzékhez


Draskovics és Bajnai helyzetben

Megalakult az Államreform Bizottság és július 1-jei hatállyal létrejön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Előbbit Draskovics Tibor, utóbbit Bajnai Gordon fogja irányítani kormánybiztosi minőségben. Az Államreform Bizottság a kormány javaslattevő, véleményező és döntéselőkészítő szerve lesz, míg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a kormányzat és a központi közigazgatási szervek fejlesztéseit fogja összehangolni, elkészíti a nemzeti fejlesztési terveket, és az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájával kapcsolatos hazai feladatokat látja el.

 A reformbizottság elnöke Gyurcsány Ferenc lesz, tagjai pedig a miniszterelnököt helyettesítő miniszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a pénzügyminiszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós koordinációért felelős államtitkára, valamint a miniszterelnök által felkért személyek lesznek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szintén a MEH irányítása alatt működő központi hivatal lesz, mely az operatív programok irányítását is átveszi. A fejlesztési források felhasználására augusztus végéig új fejlesztéspolitikai törvényjavaslatot dolgoznak ki.