A héten kezdődő futball-világbajnokságon Németország hivatalos mottója:
"Barátként látjuk vendégül a világot". A probléma csak az, hogy egyre több német
érzi úgy, hogy ezt a vállalást nem fogják tudni teljesíteni. Miközben az ország
igyekszik a jobbik arcát mutatni a héten érkező milliós vendégseregnek, az
egykori Kelet-Németország területén a fekete és török emigránsokkal történt
incidensek még inkább a problémára irányítják a figyelmet.

A napokban két mozambiki és egy kubai középkorú férfit vertek meg fajgyűlölő
indíttatásból Weimarban. Májusban egy török származású politikust "mocskos
idegen" felkiáltással támadtak meg Berlin egyik külvárosában, súlyos
fejsérüléseket okozva neki. Áprilisban két német férfit tartóztattak le, mivel
egy etióp születésű német állampolgárt támadtak meg, aki súlyos koponya- és
bordasérüléseket szenvedett, és kómába esett. A német újraegyesítés óta hat
ember - köztük öt amerikai állampolgár - vesztette életét a neonácik által
elkövetett erőszakos cselekedetek során.
A múlt héten napvilágot látott egy kormányjelentés a szélsőségességről, amely
megerősíti, hogy nem elszigetelt jelenségekről van szó. A Newsweek magazin
összeállítása szerint a szélsőjobbosok által elkövetett bűnesetek száma 2005-höz
viszonyítva 25 százalékkal nőtt, 832-ről 1034-re emelkedett.
Az egyik első figyelmeztetés Uwe-Karsten Heye korábbi kormányszóvivőtől
érkezett, aki jelenleg a Gesicht Zeigen nevű antirasszista csoport feje: "Vannak
kis- és középméretű városok Brandenburgban és máshol is, ahova nem tanácsolnám a
színes bőrűeknek a belépést. Lehetséges, hogy nem kerülnének ki onnan élve."
A németországi Afrika Tanács is tájékoztató nyomtatványt készül kiadni, amely
tartalmazná azoknak a területeknek a nevét, amelyeket a színes bőrűeknek
tanácsosabb lenne elkerülniük.
Azon a napon, mikor Angola és Irán játszik csoportmérkőzést a szászországi
Lipcsében, a szélsőjobboldali Nemzeti Demokratikus Párt felvonulást tervez, hogy
szolidaritásával támogassa Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt és antiszemita
beszédeit, beleértve a holokauszttagadást is. A rendőrség mindenképpen meg
akarja akadályozni, hogy a neonácik a sport-látványosságokat használják fel
demonstrációikhoz. Németországban biztonsági erők garantálják, hogy mindenki
biztonságban érezze magát a vb alatt - tett ígéretet Wolfgang Schäuble
belügyminiszter. A közelgő világesemény azonban nem tudja elhomályosítani azt a
tényt, hogy Németország keleti része súlyos nehézségekkel küzd.