Zsurkán Mariann
Gettó a határon
Helyzetjelentés egy külvárosi iskolából

Drogos és részeg diákokkal, prostituáltként dolgozó diáklányokkal kellett volna együttműködnie. Anita, egy budapesti középiskola nyelvtanára kapitulált: öt év után hagyta el a pedagóguspályát. Azt mondja, elege lett, és most azt csinálja kicsiben, amit az iskolája nagyban: nem küzd tovább a gyerekek jövőjéért.

Kép: Shutterstock

Az új kormányprogram az esélyegyenlőség megteremtését sürgeti az oktatásban. Szerinted van erre esély?
- Az iskola, ahonnan én most eljöttem - gimnázium, szakközépiskola és szakmunkásképző egyben - nem versenyezhetett a belvárosi "versenyistállókkal", ezért arra kényszerült, hogy úgymond "mindenféle" gyereket felvegyen és megtartson. Eddig nincs is semmi extra. De nálunk szakmunkásosztályokat szüntetnek meg a célból, hogy feltöltsék a közgazdasági szakközép osztályait. Sőt, voltak olyanok, akiket a kisegítő iskolából egyenesen gimnáziumi osztályba helyeztek át.
Tanárként ezt hogyan lehetett kezelni?
- Sehogy. Lehetetlen középszintű érettségi szintre eljuttatni az így összeverbuvált diákokat. Azért hagytam ott az iskolát, mert totális csődnek éreztem a drogos és részeg diákokkal való mindennapos küzdelmet. A többség nem tanult, az is csoda volt, hogy egyáltalán bejöttek az iskolába. Zárt világ ez, olyan, mint egy gettó. A folyosón - nem a vécében! - adták-vették a kábítószert a diákok. Minden tanár jól tudta, hogy füves cigik forognak kézen, mégsem történt semmi. Ha egy tanár erélyesen fellép, úgyis leállítják.
Ezek után hogyan zajlott egy érettségi?
- Sajátos módon kényszerítettek bennünket, tanárokat arra, hogy teljesítményt nyújtsunk. Az első arculcsapás számomra az volt, amikor ottani pályafutásom első évében érettségi felügyeletben voltam az egyik osztályban. Az érettségi alatt az igazgató bejött az osztályba, engem kiküldött a folyosó végére, majd lediktálta a megoldásokat a diákoknak. Mint kiderült, a "módszere" közismert, így képtelenség volt bármit is megtanítani a gyerekeknek.
Az évek alatt többször kellett kompromisszumot kötnöm: elmondtam a gyerekeknek, milyen kérdéseket teszek fel a szóbeli érettségin, lediktáltam a válaszokat, de így sem értem el eredményt. "Teljesítményt" produkálni, és négy év után megszabadulni a gyerekektől, csak ez volt a lényeg. Sajnos nem egyedülálló a történet, sok iskolában hasonló a helyzet, feladták a küzdelmet. Kinek hiányzik ez havi nyolcvanezerért?
Mi kell ahhoz, hogy kicsapjanak valakit?
- Nem tudom, mert ilyen ritkán fordul elő. Egy alkalommal egy gyerek összegyűjtötte a harmincegy igazolatlan órát, mégsem rúgták ki az iskolából, hanem átrakták egy másik osztályba. Sőt, egy jóakaró kolléganő szerint hálás lehetek, hogy nem kaptam fegyelmit, mert jobb, ha nem ugrálok, a gyerekre szüksége van az iskolának. A másik esetben a könyvtámogatás megszerzése miatt nem lehetett elküldeni a gyereket. Sajnos a létszámot tartani kell, emiatt ránézésre is drogos vagy drogárus fiatalokat is felvesznek.
Mégis, mit lehet velük kezdeni?
- Általános elvárás, hogy készüljünk az unióra, tanuljunk nyelveket, ez jó, és azt is elismerem, hogy egy kisegítős, hátrányos helyzetű fiatalból is ki lehet hozni valamit. De könyörgöm, ne az legyen neki a követelmény, hogy középszinten kelljen beszélnie a génmanipulált gyümölcsökről. Ne olyan iskolába kényszerítsék, amit képtelen elvégezni.
A szülők nem vonhatók be a nevelésbe?
- A szülők többsége elérhetetlen az iskola számára, többségük egy hónapban kétszer látja a gyerekét, és akkor is teher a számára. Volt olyan tanítványom, aki egymaga nagyobb forgalmat bonyolított le, mint az egész Rákóczi tér együttvéve, engem pedig intenzíven anyázott az órán. De az anyukáját mindez nem igazán érdekelte. Az iskolát sem, ott különben is az osztálynapló precíz vezetése volt a fő munkaköri elvárás.
Tessék?
- Az a kutyát nem érdekelte, hogy osztályfőnökként elviszed a diákot ide-
oda, üdülsz velük, elhívod magadhoz, és melegszendvicset csinálsz nekik. De ha a naplóban a második oldalon hiányzott egy beírás, az már óriási problémát okozott. Egy napló rendbetétele komoly munka, ráadásul nálunk nagyon sok volt a hiányzás. Egy orvosi igazolást - aminek a hitelességének a megállapításához újabb továbbképzésre kellene járnunk, mert lehet, hogy a buszon vette - legalább három helyre kell lekönyvelni, alkalomadtán feljelentést írni a gyermekvédelemnek, rendőrségnek stb. Minimum heti negyven óra egy tanár munkája, és akkor még nem is készült órára. A legtöbb diáknak például fél évig tartott a tankönyvrendelési cirkusz. Mire meglett a könyve, elhagyta. Ha dolgozatot akartunk fénymásolni, az értekezleten közölték, hogy nincs rá keret, és még sorolhatnám.
Attól tartok, ha az óraszámemelésekkel kapcsolatos hírek valóságosak, akkor ennek az oktatás minősége vallja kárát. Az óraszámemelésnek mindenképpen elbocsátás lesz a következménye. Tény, hogy ezzel fizetéseket is megspórolnak, de nem eredményez jó közhangulatot, mert így is sok iskolát fenyeget a bezárás veszélye, köztük az előző munkahelyemet is. Az utóbbi években is iszonyú "könyöklés" folyt a munkahelyekért, el sem tudom képzelni, mi lesz, ha bevezetik az említett reformokat.