Mivel Angliában játszom, hadd osszak meg néhány gondolatot az angol
válogatott felkészülésével kapcsolatban. Számomra furcsa, hogy az utolsó
pillanatig bíznak azokban a játékosokban is, akik sokáig sérültek voltak: Ashley
Cole, Campbell és Michael Owen, bár valóban meghatározó játékosai a
válogatottnak, sérülésükből felépülve sem valószínű, hogy százszázalékos
teljesítményre lesznek képesek. Ericcson szövetségi kapitány mégis azt mondta,
hogy nagyon számít rájuk. Véleményem szerint - és ezt személyes tapasztalatból
mondom - amikor egy játékos három-négy hónapig sérült, a gyógyulása után is kell
egy-két hónap, amíg újra a régi formába lendül. Owenen határozottan látszik a
sok kihagyás, közel sincs csúcsformában. Szóval nem értem, miért ragaszkodnak
ennyire egyes játékosokhoz, miközben nagyon sok jó focistájuk van.

A csatársorral kapcsolatban, úgy tűnik, kezd úrrá lenni a pánik. Köztudott,
hogy Rooney is megsérült, véleményem szerint nem is fog játszani a
világbajnokságon. Talán szerencsésebb lett volna már korábban beépíteni a
helyére egy egészséges játékost. A Rooney körüli cirkuszt jellemzi, hogy az
angol sajtó vele foglalkozik a legtöbbet, többet, mint bármi mással.
Mostanra már Ericcson is észrevette, hogy nem szerencsés, ha ennyire egy játékos
szereplésére koncentrál a közvélemény, mert ez megzavarhatja az egész csapatot.
Rooney valóban nagyon-nagyon jó játékos, de rajta kívül is vannak jó csatáraik
az angoloknak.
Hadd hívjam fel a figyelmet egy új játékosra, Walcottra. Kiváló focista, fényes
jövő áll előtte. Rendkívül gyors, sokkal gyorsabb, mint Owen, és attól
függetlenül, hogy csak tizennyolc éves, vagány játékos. Ha pályára léphet a vb-n
- annak ellenére, hogy eddig egy meccset sem játszott a Premier Ligában és
másodosztályban is legfeljebb tizenötöt -, szerintem meglepetésember lehet.
Sokan kérdezik, kinek drukkolok? Nos, természetesen szorítok az angolok
sikeréért is, de ami velük kapcsolatban "biztosra" vehető, hogy a csoportjukból
továbbjutnak. Igazából Brazíliának szurkolok, és őket is tartom a világbajnokság
esélyeseinek.