Noam Chomsky világhírű nyelvészprofesszor Libanonban a Hezbollah
terrorszervezet vezetőivel találkozott. A Bush-ellenes kirohanásairól ismert
tudós (. Hetek, 2003. február 7.) ellátogatott az Al-Kijam börtönbe is,
ahol kijelentette: az ellenállók győzelme valójában mindazoké, akik az
igazságtalanság és az elnyomás ellen harcolnak.
A zsidó származású Chomsky a börtön bejárata előtt mosolyogva kezet rázott az
Izrael ellen rakétákkal támadó Hezbollah dél-libanoni vezetőjével, Nabil Kaukkal.
Ezután ellátogattak a Mártírok Csarnokába, majd Chomsky ragaszkodott hozzá, hogy
egy időre bemehessen az egyik cellába. A professzor dicsérte a foglyoknak az
erőszak és fájdalom évei alatt tanúsított kitartását, majd egy tönkretett
izraeli gépkocsi elé állva közölte: a világ összes börtönlakóját szabadon kell
engedni függetlenül attól, hogy éppen izraeli vagy amerikai börtönökben
raboskodnak. A Hezbollah által üzemeltetett Al-Manar televízió élőben
közvetítette, amikor a professzor Bejrútban találkozott a terrorszervezet
vezetőjével, Hasszan Naszrallah sejkkel. "A Hezbollah ragaszkodása ahhoz, hogy
fegyvereit megtarthassa, teljesen érthető" - idézte Chomskyt az Al-Manar
televízió.