Vissza a tartalomjegyzékhez

Vígh Richárd
Terrorpolitikus Londonból
Helyeselné Blair megölését egy brit képviselő

Erkölcsileg igazolható tettként értékelte Tony Blair esetleges meggyilkolását egy brit parlamenti képviselő. George Galloway Fidel Castro vendégeként Kubában járt, és ott a GQ című nemzetközi elitmagazinnak nyilatkozva kijelentette: "Teljesen logikus és megmagyarázható lenne, erkölcsileg pedig egyenértékű Blair tettével, amikor is ártatlan emberek ezreinek halálát rendelte el Irakban."


George Galloway egy háborúellenes tüntetésen
Fotó: Reuters

George Gallowayt 2003 októberében menesztették a Tony Blair vezette brit Munkapártból, miután fölszólította például a brit katonákat, hogy ne harcoljanak Irakban. A szélsőbaloldali politikus ezt követően saját pártot alapított, és 2005-ben London egyik muzulmánok által lakott külvárosának képviselőjeként bejutott a parlament alsóházába.
Gallowaynek a múlt héten Kubában elhangzott - és nagy port kavart - kijelentései az iraki háborúval kapcsolatban hamarosan pártja honlapján is feltűntek: "Egy olyan ember számára, aki látta elfoglalt országukat, a szétszakított családokat, természetesen elképzelhető, hogy erkölcsileg igazolható lenne a dolog" - kommentálta Galloway a brit miniszterelnök öngyilkos merénylők általi megölésének ötletét, ugyanakkor leszögezte: senkit nem támogatna a miniszterelnök úr meggyilkolásában. Néhány nap múlva a BBC-nek adott interjújában megerősítette botrányt kavaró nyilatkozatát: "Kitartok amellett, amit mondtam. Tony Blair több mint százezer embert gyilkolt meg Irakban, és az iraki emberek illegális megszállás alatt vannak. Erkölcsileg és törvényileg is joguk van, hogy ellenálljanak ennek a megszállásnak" - fogalmazott.
Kubai látogatása alatt az angol politikus részt vett a kommunista kormány Mesa Redonda (Kerek asztal) című műsorában, ahol kifejtette: Amerika és Nagy-Britannia vezetőit meg kellene büntetni iraki szerepvállalásukért. Másnap Fidel Castro oldalán tűnt fel ismét az adásban, mikor is a "világpolitika oroszlánjának" nevezte a kommunista vezetőt. Ezt követően megpróbálta eloszlatni a Forbes magazin vádjait, melyek szerint Castro a világ egyik leggazdagabb vezetője: "A kubaiak az egyedüli nép a világon, amelynek olyan vezetője van, aki elmondhatja magáról, hogy egyetlen dollár sincs a nevén" - fogalmazott Galloway.
George Gallowaynek nem ez volt az első vihart kavaró utazása. Szaddám Huszeinnél tett 1994-es és 2002-es látogatásai legalább annyira sokkolták a közvéleményt, mint az a videofilm, melyen a politikus Szaddám fiával, a szadista gyilkosságairól hírhedt Udajjal találkozott 1999-ben. A filmen jól hallható, hogy Galloway "excellenciás uramnak" szólítja Szaddám Huszein legidősebb fiát, akinek megígérte, a végsőkig kitart mellette. Mint ismert, Udajt az iraki bevonulás után, 2003-ban amerikai katonák harc közben agyonlőtték.
George Galloway a politikai botrányok mellett másfajta ismertségre is szert tett. Tavaly a hírességek részére szervezett rendkívüli Big Brother sorozatban három hetet töltött a villában. Választópolgárok és törvényhozók előtt egyaránt nevetségessé tette magát, amikor egy alkalommal például macskaként dorombolva képzeletbeli tejet lefetyelt egy másik villalakó kezéből.