A homoszexuális házasságok legalizálása után Hollandia újabb - még riasztóbb
- területen válhat világelsővé.
A 2004-ben alakult Felebaráti Szeretet, Szabadság és Különbözőség nevű pedofil
párt (NVD) bejelentette: indulni kíván a 2007-es parlamenti választásokon.
A hírhedt pedofil-aktivista, Mathijn Uittenbogaard csoportjából kinőtt párt a
fiatalkorúakkal folytatott szexuális kapcsolat alsó korhatárát a jelenlegi
16-ról 12 éves korra szeretné leszállítani, később pedig végképp eltörölni azt.
Továbbá a szavazati kort is 12 évre módosítanák, míg a 16 éves vagy idősebb
személyek részére legálissá tennék a kemény drogok fogyasztását. Könnyű drogok
esetében ezt a korhatárt szintén 12 évre szállítanák le.
Az NVD síkra szállt továbbá a nudizmus társadalmi elfogadtatása mellett is:
ezt Hollandia egész területén engedélyeznék. A párt szóvivője egy napilapnak
nyilatkozva elmondta: engedélyezni kellene, hogy a 12. életévüket betöltött
gyerekek szabadon dohányozhassanak, alkoholt igyanak, vagy éppen pornófilmekben
vegyenek részt. A pedofil-mozgalom a tengerentúlon is hódít: az Észak-Amerikai
Férfi/Fiú Szeretet Szövetség nevű csoport (NAMBLA) a "generációk közötti
kapcsolatok támogatásán" fáradozik, és a fiatalok, illetve felnőttek "azon jogát
igyekszik támogatni, hogy szabadon eldönthessék, kivel kívánják megosztani és
élvezni saját testüket". Jelmondatuk: szexuális szabadságot mindenkinek!
Különböző keresztény és gyermekvédelmi szervezetek szerint a NAMBLA valójában
pedofilok, pederaszták és szimpatizánsaik találkahelye. Bár a szervezet ezen
vádakat tagadja, az elmúlt években számos NAMBLA-tagot ítéltek el amerikai
bíróságok gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélés vádjával. Úgy tűnik, a
melegházasságok törvényi jóváhagyása bizonyos amerikai államokban akár lépcsőfok
is lehet egy esetleges későbbi pedofil-törvény elfogadtatásához.