Vissza a tartalomjegyzékhez


Nem a miniszterhelyettesekre

Az öt parlamenti párt képviselői hétfő délután megállapodtak a kormányalakításhoz szükséges alkotmánymódosításban. Az ötpárti egyeztetésre elsősorban azért volt szükség, mivel az Alkotmány nevesíti a belügyminisztert mint a mindenkori kormány egyik tagját, az új kormány azonban más elnevezésű minisztériumban gondolkodik. Az ellenzék ugyanakkor nem járult hozzá, hogy alkotmányban rögzítsék a miniszterhelyettesi tisztség létrehozását - így "megmenekült" az államtitkári poszt, melyből minden miniszter mellé az eddigi kettő helyett egy fog jutni. Nem került és június 9-éig nem is fog sor kerülni a kétharmados törvényekről szóló egyeztetésekre - a Fidesz kérésére ez a kormányprogram vitája után fog megkezdődni. Az MDF az egyeztetésen javasolta: tekintsék át a kétharmados törvényeket. Hock Zoltán szerint ezen törvények egy részét az Alkotmányba kellene átemelni, többségüket azonban meg kellene szüntetni, hogy "a kormány ne legyen az ellenzékre utalva".