Vissza a tartalomjegyzékhez


Börtönbe vonul a Munkáspárt vezérkara?

Akár két év börtönbüntetést is kaphat a Munkáspárt elnökségének hét tagja, mivel tavaly júniusban "politikai döntésnek" minősítették a Fővárosi Bíróság (FB) egyik döntését. Az ügyben a vádiratot néhány napja nyújtották be a bírósághoz, Thürmer Gyula pártelnök és hat társa ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás a vád. Az FB tavaly június 8-án meghozott egyik ítélete után a Munkáspárt honlapján közétett közleményben többek között az állt: "az ügyben politikai ítélet született, amelyhez hasonlót az elmúlt 16 évben egyetlen politikai párt esetében sem hozott magyar bíróság". A dokumentumot később az FB elnökének kifejezett kérésére sem távolították el. Amennyiben a bíróság a legszigorúbb büntetést rója ki, a Munkáspárt vezetői akár két évre is a rácsok mögé kerülhetnek.