Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Gyurcsány újratöltve
Hatalomkoncentráció a kormányalakítás ürügyén

Gyurcsány Ferenc kormányalakítási tempóját az ellenzéken túl még saját pártja is érdeklődéssel figyeli. A központosítás a pénzügyekre, a kommunikációra és az MSZP vezetésére is kiterjed, miközben a megígért reformokból eddig csak olyat láttunk, amely a Fidesz által ismételgetett államcsőd közeli helyzetre nem igazán nyújt megoldást.

A kormány megalakulásának hetében felgyorsultak az események a Parlament háza táján. Gyurcsány Ferenc ügyvezető és kijelölt miniszterelnök, Hiller István, a MSZP és Kuncze Gábor, a SZDSZ elnöke hétfőn koalíciós megállapodást írtak alá a Parlamentben. A pártelnökök elégedettek a létrejött kompromisszummal, és vállalták annak felelősségét, hogy hazánk költségvetési helyzetét megnyugtatóan rendezik. Az öt parlamenti párt képviselői pedig a kormányalakításhoz még szükséges alkotmánymódosításban egyeztek meg, melynek értelmében a kormány szerkezetét a kormánytöbbség szabadon határozhatja meg. Az ellenzék ugyanakkor nem járult hozzá, hogy alkotmányban rögzítsék a miniszterhelyettesi tisztség létrehozását, ezért a minisztériumok a jövőben úgy szerveződnek majd, hogy a tárcák vezetői mellett egy, a minisztert mindenben helyettesítő államtitkár áll majd, és alattuk helyezkednek el a szakmai területeket felügyelő szakállamtitkárok. A helyettes államtitkári poszt megszűnt. Az ügyvezető miniszterelnök beszámolója alapján olyan új intézmények segítik majd a kormányzást, mint az államreform-bizottság, a fejlesztési tanács és kabinet, illetve a kormányzati szolgáltató központ. Az új intézmények vezetőit lapzártánk után, pénteken a miniszterekkel együtt mutatja be a kormányfő. Utóbbiakkal Gyurcsány Ferenc írásos megállapodást kötött a 2006 végéig szóló vállalások teljesítéséről.
"Az Orbán-kormánnyal szemben folyamatosan megfogalmazódott a baloldal részéről, hogy a miniszterelnök hatalma indokolatlanul nagy. Nos, innen nézve a helyzetet jelenleg sokkalta totalitáriusabb folyamat játszódik le kormányalakítás címszó alatt" - fejtette ki lapunknak Répássy Róbert (kis képünkön) frakcióigazgató, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője, akit Orbán Viktor a kétharmados törvényekkel kapcsolatos egyeztetéssel megbízott. Megítélése szerint heves tiltakozásuk ellenére fogadta el az Országgyűlés kedden a miniszterek és államtitkárok jogállásáról szóló új törvényt, melyben végleg összecsúszott a közigazgatás eddig valamennyire elkülönült szakmai és politikai vezetése. "Gyakorlatilag politikai komisszárokat ültettek a minisztériumok szakapparátusainak élére, és ezáltal egy csapásra átpolitizálódott a közigazgatás" - állítja Répássy.

Ami viszont a koalíciókötés egyik szabaddemokrata feltételét és nem utolsósorban választási ígéretüket, a kisebb államot illeti, úgy tűnik, megvalósul a közszféra régen várt csökkentése. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvény szerint, amelyet keddi ülésén fogadott el az Országgyűlés, a Miniszterelnöki Hivatal mellett tizenegy minisztérium jön létre (lásd keretes írásunkat). Összevonták tehát az oktatási és a kulturális, a szociális és a munkaügyi, valamint a gazdasági és az informatikai tárcát. A korábban belügyi hatáskörbe tartozó rendészeti feladatokkal ezt követően az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium foglalkozik, a korábbi belügyi tárca Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium néven a helyi önkormányzatokért, a közigazgatás szervezésért, valamint az eddig tárca nélküli miniszter által felügyelt területfejlesztésért lesz felelős. Az uniós ügyek ezentúl a Külügyminisztérium alá tartoznak, ahonnan a határon túli magyarok ügyei átkerülnek a "plusz egy" tárcához, a Szilvásy György vezette Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH). A korábbi gyakorlattal ellentétben azonban nem ő lesz a miniszterelnök helyettese s így a kormány második embere, hanem továbbra is az a Kiss Péter, aki a második Gyurcsány-kormány egyik csúcsminisztériumának, a szociális és munkaügyi tárcának vezetője lett, és kormányzati tapasztalatai mellett pártján belül is jelentős támogatottságot tudhat maga mögött. Létrejött továbbá az új Országgyűlés bizottsági rendszere is, a maga 18 állandó bizottságával, melyekből tíz kormánypárti, nyolc pedig ellenzéki elnökkel ülésezik majd.

Szocialista körökben aggódó figyelemmel tekintenek Gyurcsány offenzívájára. Főleg, mióta a 2007 és 2013 között hazánkba áramló 15 ezer milliárdos EU-támogatás elosztását egy általa vezetett testület hatáskörébe utalta. Természetesen nem attól félnek, hogy a pénz nem jó helyre kerül, hanem sokkal inkább az ezáltal jóval gyengébbé váló minisztériumok kiszolgáltatottságától. Erős miniszterekről így nem beszélhetünk - vélekednek bizonyos MSZP-s tömbök -, hiszen a működéshez szükséges pénzeken kívül minden fejlesztés előirányzatáért külön kell majd kopogni. Répássy Róbert is azt sérelmezi, hogy az ellenzéknek gyakorlatilag semmilyen beleszólása sincs az EU-s pénzelosztásba mint politikai témába, így kizárólag a klasszikus parlamenti eszközök (interpelláció stb.) maradnak az elsősorban utólagos kontrollra. A fideszes politikus szerint a nyilvánosság jelenthetné a legnagyobb visszatartó erőt a korrupciós kísértésekkel szemben.


Horn Gábor, a koaliciós  partnerek közötti koordinációért felelős államtitkár

Kormányközeli forrásaink szerint azzal, hogy a miniszterelnök komoly pártfunkcionáriusokat emelt kormányzati pozícióba, három legyet ütött egy csapásra. Egyrészt így könnyebben elkerüli annak veszélyét, hogy a jövőben bevezetésre kerülő megszorítások közben pártja kifaroljon a háta mögül. Másfelől a pártban saját embereivel tehet rendet, hiszen a szocialistáknál élő szokásjog értelmében párton belül nincs kettős funkció: vagy pártvezető valaki, vagy kormányzati ember. Az elv érvényesülésének élő példája Hiller István, aki a kultusztárcát hagyta hátra a pártelnökségért. Ezért lesznek kénytelenek szép sorjában lemondani a szocialisták októberi tisztújító kongresszusán a kormányzati pozícióba emelt pártvezetők. És valószínűleg ezért nem vállalt el miniszteri széket Juhász Ferenc leköszönő honvédelmi miniszter sem, aki nemrég így nyilatkozott minderről: "Szeretnék egy olyan pártot, amelynek vezetői gyakorlatilag kormányoznak is, és sikeresen képesek a kor kihívásainak megfelelni. Az MSZP és a kormány vezetését egy kézbe kell adni, mindkét tisztségre Gyurcsány Ferenc a nyilvánvaló jelölt." Juhász feladata lesz következésképpen a hátország rendben tartása.
A harmadik légy pedig a megszorítások bevezetését követő, szinte biztosra vehető, legalább másfél éves népszerűségvesztés több személyre koncentrálása. "Érthető, hogy nem egyedül akarja elvinni a balhét - tartják forrásaink -, ezért szétosztja a szakmai és politikai felelősséget, hogy a reformokkal járó konfliktusokban is erős vezetőként szerepelhessen." Mindezzel a miniszterelnök hatalma erősebb lesz, mint valaha, ide értve az Orbán-érát is. Tény azonban, hogy a baloldali értelmiség reflexei nem tompulnak el vezérük láttán, mint ahogyan azt a jobboldalon tapasztaljuk, így leszálló ágban számítani lehet hazai oldalról érkező erőteljes kritikákra, és a párton belüli mozgásterek szélső határainak feszegetésére is. Talán ezért is zajlik a hatalomkoncentráció egyik ágaként a kommunikáció központosítása is a szocialistáknál.
"Azokat a lépéseket, amelyek eddig bizonyos értelemben a centralizáció irányába mutatnak, akkor támogatjuk, ha egyértelműen a hatékonyságot szolgálják" - mondta el a Heteknek Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivő, a koalíciós partnerek közötti koordinációért felelős államtitkár. Úgy tudja, a Nemzeti Fejlesztési Tanács feladata lesz, hogy az uniós támogatásokat az eddigieknél jóval hatékonyabban tudjuk felhasználni, és szerinte ez egy központosítottabb rendszerben könnyebben megvalósulhat. Magyar Bálint személye, akit egyébként Gyurcsány Ferenc kért fel e tanácsban betöltött vezető szerepének helyettesítésére, garanciát jelent az SZDSZ-nek, hogy a pénzáramlás átlátható marad. Horn leszögezi ugyanakkor, hogy ha a centralizálás végeredménye egy túlzott kormányfői befolyás lesz, akkor ebben a szabaddemokraták nem lesznek partnerek, sőt aktivitásukat a negatív folyamatok ellenében fogják kifejteni.

Reform vagy blöff?

A közigazgatás átszervezését tartalmazó, kilenc törvényjavaslatból álló kétharmados törvénycsomag benyújtása mellett Gyurcsány a kormányprogramot is az Országgyűlés elé terjesztette. A program öt fejezetben - Reformok az új Magyarországért; Fejlődő, sikeres köztársaság; Modern köztársaság; Igazságos köztársaság; Biztonságos köztársaság - taglalja az ország előtt álló feladatokat mint az új Magyarország megteremtésének feltételeit. A kormányfő tervei szerint az új kormány megalakulását követően azonnal intézkedéseket hoz az államháztartás egyensúlyának helyreállítására. A ciklus közepére teljesíteni kívánják a költségvetéssel kapcsolatos maastrichti követelményt, amely többek között az államháztartási hiány, az államadósság és az infláció mértékét határozza meg. Ehhez rövid távon az állam kiadásainak jelentős csökkentésére, bevételeinek pedig érdemi növelésére van szükség - tette hozzá Gyurcsány.    
A Fidesz csak a hét végén kapta kézhez a kilenc törvényjavaslatból álló reformcsomagot, ám az annak megismerésére nyitva álló idő így is elegendő volt ahhoz, hogy azt Orbán Viktor blöffnek nevezhesse. Répássy Róbert azonban ennél is tovább ment, és a kilencből hatról kijelentette, hogy még blöffnek is kevés. "Nevetséges országmegváltó reformok címén olyasmiről beszélni, hogy a bírósági népi ülnököknek és az ügyészségi fogalmazóknak szüntessük meg a mentelmi jogát, vagy hogy a parlamenti képviselők mentelmi joga ezentúl terjedjen ki egymás rágalmazására és a becsületsértésre is" - vallja a Fidesz-jogász. Szerinte az egész arról szól, hogy miként lehet az ellenzéket kormányzati felelősségbe keverni az által, hogy ezen "blöffök" elutasítása után rájuk hivatkozva lehessen megszorításokat eszközölni. Ezért hangsúlyozza a jobboldali helyzetelemzés szerint Gyurcsány, mennyire számít az ellenzék együttműködésére. Répássy kiemeli, hogy nagyon is karakteres véleményük van ezekről a kérdésekről, de botrányos lenne azt elfogadni, hogy az államháztartási hiány egy négy év múlva bekövetkező létszámcsökkentéssel (például kisebb parlament) van közvetlen összefüggésben.
"Talán az önkormányzati rendszer átalakításának van költségkihatása, de ott sajnos az az érzésünk, hogy nem őszinte a kormány szándéka. Engem a napokban a szocialista megyei közgyűlési elnökök kerestek meg azzal, hogy ugye nem lesz semmi abból, amit az önkormányzatokkal tervez végrehajtani a kormány" - meséli a Fidesz képviselője. Itt az ideje - vallják Orbánék -, hogy olyan horderejű kérdésekben, mint az ezeréves tradícióval rendelkező megyerendszer régiókra cserélése, megkérdezzük az érintett polgárok véleményét. Szerintük például egy népszavazás erre alkalmas eszköz lehetne, de ha idáig nem is jutunk el, legalább az önkormányzati szövetségeket érdemes lenne bevonni a döntési folyamatba.
Nagy kérdés továbbá, hogy a három szabaddemokrata tárcába mennyire van már most bekódolva a későbbi konfliktus lehetősége, hiszen Kóka János alig érzékelhetően birtokolja csak pártja elnökségének támogatását, Molnár Lajos korábban már két ízben is ujjat húzott a szocialistákkal, Persányi Miklós pedig a rossznyelvek szerint a Fodor Gábor és Kovács Kálmán helyetti "inkább" kategória egyszemélyes jelöltje. Horn Gábor mindenesetre azt állítja, hogy az SZDSZ-es miniszterjelöltek mind szakmai, mind politikai szempontból meg fogják állni a helyüket. Nem véletlen hát, hogy ténylegesen a programra születtek megoldásként, és személyük a garancia arra, hogy a reformfolyamatok a szabaddemokraták elképzelései szerinti irányba haladnak majd. Répássy szerint azért fájó Molnár megválasztása, mert rajta keresztül fog "belopakodni" a szocialista egészségügyi koncepcióba a liberális elképzelés, amely nagyon leegyszerűsítve a szféra magánosítását jelenti.
Egyes liberális körökben kifejezetten elégedetlenek a koalíciós tárgyalások végeredményével, és korábbi befolyásuk visszaszorulásáról beszélnek. Példaként hangzik el, hogy a szocialistáknak ebben a ciklusban SZDSZ-es szavazatok nélkül is megvan a többségük a parlamenti bizottságokban. Horn nem látja ilyen sötéten a helyzetet. Szerinte húszfős frakcióval nem lehetnek jelen kellő súllyal minden bizottságban, pláne, hogy közülük többen kormányzati szerepet is kaptak. "Több esetben a korábbi gyakorlathoz igazodva átengedtük a bizottsági helyeket a szocialistáknak. A kedden aláírt koalíciós megállapodás egyértelműen rendezi az együttműködés ezen feltételeit is, és azokat mindketten be fogjuk tartani" - szögezte le a képviselő.