Németh Sándor
Pünkösd most

A pünkösd értelmezésének módjai szoros kontextusban állnak azokkal a pozitív, illetve ellenvéleményekkel, amelyeket az elmúlt időkben a Názáreti Jézus Krisztus evangéliumának hitelességével kapcsolatban világszerte megfogalmaztak különböző fórumokon. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatások és tények igazolásának - ennek vallás- és egyháztörténeti módszerein kívül - lényeges eszköze az analóg szellemi jelenségek napjainkban történô megtapasztalása is. A Szentlélekkel (Szellemmel) ma is be lehet teljesedni, és ha jelenlétét, működését az egyház szolgálata által a Bibliából, mindenekelôtt az Evangéliumból ismert szellemi jelenségek kísérik, akkor legalábbis spirituális szinten a bibliai állítások természetfölötti igazolást nyernek. Persze ezek megtapasztalása során is megmarad mindenkinek a szabadsága arra, hogy elfogadja-e vagy elutasítja a Szentlélek működésének tanúskodását.

Karizmatikus keresztények nagygyűlése Washingtonban, 2001-ben
Fotó: Reuters

A századik évfordulóját ünneplô pünkösdi mozgalomnak - annak ellenére, hogy eddigi pályafutása növekedés, megosztottság, ellentmondások jegyében zajlott - az üzenete aktuálisabb napjainkban, mint a múlt század elején. A Biblia, az Újszövetség, Jézus Krisztus személye ismételten a támadások kereszttüzében áll, és ennek egyik fô oka az egyházi élet hiányosságaiban, torzulásaiban, elsivatagosodásában keresendô. A mai kereszténységet és vezetôit általában nem veszi körül, nem itatja át az a természetfölötti, szellemi realitás, amelyben pünkösdkor Jézus százhúsz tanítványa elmerült, s amelybôl származó szellemi megtapasztalások, ismeretek, csodák, erômegnyilvánulások és jelek evidenssé tették bennük, hogy Jézus Krisztus föltámadása és mennybemenetele után is együtt él és munkálkodik Isten Szelleme által a tanítványaival, és folytatja művét. Jézus képviselete és bemutatása a világnak nem dogmatikus hitvallásokon, szertartásokon, rituális gyakorlatokon, hagyományôrzésen alapult a korai egyházban, hanem a Megfeszített hirdetésén és Isten Szellemének a megnyilvánulásain, ennek eredménye pedig nem csupán az lett, hogy a római impérium területén viszonylag rövid idô alatt elterjedt a kereszténység, és különbözô etnikai, kulturális háttérbôl jövô emberek csatlakoztak az eklézsiához. Az ilyen külsô eredmények, események igazi oka a Szellem karizmáinak működése volt a tanítványok által, akik olyan minôségi közösségben éltek, jártak, cselekedtek Isten Szellemével, hogy emberi tehetségükön, képességeiken keresztül a Szentlélek képes volt isteni tulajdonságait, személyjegyeit, például a mindenhatóságát, mindentudását, valamint az Evangélium igazságait manifesztálni, megismertetni.

Jeruzsálemben kezdôdött és ma is milliókat vonz a Szentlélekkel való találkozás élménye
Fotó: Somorjai László

A korai keresztények Isten ereje által érintett emberek voltak, akik azért lettek Krisztus követôi, igazságszeretô emberek, mert Isten országának, szellemi erejének megnyilvánulásai következtében belsô, szellemi-lelki állapotukban alapvetô változást éltek át, sôt sokan meggyógyultak betegségekbôl, megszabadultak gonosz szellemektôl, majd beléptek konkrét, a megtéréstôl különálló, személyes élmény által a Szentléleknek abba a jelenlétébe, amelyet pünkösdi megtapasztalásnak is neveznek. A szellemi jelenségek nem szokatlan, hanem mindennapos események voltak az apostolok korában, többek között ezért is azonosították a tanítványokat Jézus Krisztussal: ugyanis a külsô megfigyelok azt látták, hogy a követôk tevékenységét ugyanazok a jelek, csodák, erômegnyilvánulások kísérik, mint Mesterükét. A modern pünkösdi mozgalom hisz abban, hogy a szekularizáció, a materializmus, az okkultizmus, az aposztázia stb. kihívásaival szemben az egyház akkor lesz sikeres, ha Jézus Krisztus melletti tanúskodásának súlypontját nem emberi erôre s az azon alapuló vallásosságra helyezi, hanem elfogadva az Úr tanácsát, veszi a Szellemét, és megfelelô terepet biztosít a Szellem karizmáinak a megnyilvánulásai számára egyéni és közösségi életében egyaránt. Jézus azért kérte föltámadása után tanítványait a Jeruzsálemben való tartózkodásra, a Szellem kitöltésének a megvárására, mert a keresztény szolgálat akkor felel meg az evangéliumi normáknak, ha Isten fölkeni Szentlélekkel az általa kijelölt feladatkör végzésére elhívottját vagy elhívottjait. Hosszú évszázadokon keresztül az egyház és a Szellem közössége, egysége helyett az egyház az államhatalommal kötött szövetség által akarta betölteni a nagy küldetést, botrányos, antikrisztiánus eredményekkel és következményekkel. Nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy a történelem során tapasztalt, fôleg hatalmi, feudális eszközökkel való térítgetésektôl megalázott, kiábrándult, cinikus emberek, amit csak lehetett, mindent megkérdôjeleztek, megtagadtak a kereszténységben. A keresztény világnak szembe kell azzal is néznie, hogy az Evangelizálás 2000 programja, a kilencvenes évek rekatolizálási és ökumenikus törekvései kudarcba fulladtak, vagy a legjobb esetben meddô erôlködések szintjén maradtak.
A 21. század elején úgy tunik, hogy a világméretű okkultizmus terjedése, a Harry Potter-könyvsorozat, a Gyűrűk ura, A Da Vinci-kód könyv- és filmváltozata - melyek mindegyike valójában keresztényellenes mű, vagy ilyen alapelveket hirdet - több követôt tudott szerezni, mint az ezredforduló környéke körül a megújulás érdekében erôlködô egyház. Ismételten kontraproduktívnak bizonyultak a Skéva fiainak módszerein alapuló keresztény megújulási erôfeszítések. Ezen sem lehet csodálkoznunk, hiszen a balsikerű epheszoszi álébredést azért rögzítette könyvében Lukács, hogy az utókor kereszténysége okuljon belôle. Nem elég csupán Jézusra és az apostolokra hivatkoznia az egyháznak, azok örökösének beállítania önmagát: ha nincs benne azok élete és kenete, akkor a világ és a pokol ereje felülkerekedik, legyôzi a természetfölötti élet és erô nélküli névleges kereszténységet, sôt az "hatalmat von rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból" (Apostolok cselekedetei 19:16). Most újra olyan idôben élünk, amikor a világ vetkôzteti le és sebesíti meg az egyházat, a keresztényeket, ôk pedig riadtan hátrálnak, szaladnak el a szolgálat helyérôl, hogy ôsi vagy új tradíciók falai mögé rejtôzzenek el. Sokan állami védelemért is kiáltanak. Nem Skéva fiainak útján kell szaladnia az egyháznak, Isten útja a pünkösd, a Szellemmel való fölkenetés, ajándékainak muködése, amit Pál képviselt Epheszoszban. Ôt nem vetkôztették le a démonizáltak, hanem ô adta át a ruháit, hogy elvigyék a betegekhez, démonizált emberekhez, és "eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz szellemek kimenének belôlük" (Apostolok cselekedetei 19:12). Pál a többi apostolhoz és tanítványhoz hasonlóan folyamatosan a Szentlélek természetfölötti valóságában élt, járt, cselekedett, ezért ő űzte ki a démonokat az emberekbôl, házakból, és nem fordítva. A százéves modern pünkösdi mozgalom erre az útra lépett, de még nem érte el legfôbb célját, sôt, neki magának is számos területen megtérésre, megújulásra van szüksége, hogy üzenete Isten Igéje legyen. Egyik érdeme viszont az, hogy visszaadta a reményt és az esélyt ahhoz, hogy a keresztény hit és szolgálat újra Isten erején alapuljon, és felépüljön Krisztus teste, az igazi egyház, amelynek hatalma van arra, "hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek" (Lukács evangéliuma 10:19). Ennek a spirituális, isteni erônek és hatalomnak a megnyilvánulásaira azért is szükség van, mert ez igazolja bibliai módon a Jézus Krisztus életére, halálára, föltámadására, megdicsôülésére vonatkozó újszövetségi állításokat - ugyanis Jézus történelmi létezését és kereszthalálát külsô, pogány forrásokból is alá lehet támasztani. Föltámadását és jelenlegi tartózkodását Isten dicsôségében viszont akkor vagyunk képesek tényként hirdetni, ha ezekkel kapcsolatban az igazságot pontosan és hűen tükrözô ismeretekhez jutunk. Ez az ismeret azonban nem szerezhetô meg érzékszerveink és értelmünk által, mivel azok csak a látható világ megismerésére tesznek képessé. Az örökkévalóságban, a mennyben történt eseményeket, az ahhoz tartozó dolgokat, Istent, Jézus Krisztust a földön a Szentlélek képes jelenvalóvá tenni. Az Ô muködése, személyes kinyilatkoztatása következtében épülhetnek be az ember szellemébe a Jézus Krisztusra vonatkozó evangéliumi igazságok. Egy antikrisztusi korszakban az egyháznak parancsoló szüksége az, hogy elbizonytalanodás, elidegenedés, aposztázia helyett a bibliai hitet válassza, és ez csak Isten ereje megnyilvánulásainak a megtapasztalása által lehetséges. Ehhez pedig az út a Szentlélek vétele. Jézus arról tájékoztatta az apostolokat, hogy "mikor pedig eljô majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettôl fogva énvelem vagytok" (János evangéliuma 15:26-27). A Jézus melletti tanúskodásnak két szintje van: az egyik szavakkal valósul meg; a másik szinten a cselekedetek állnak, amelyek az állítások hitelességét bizonyítják. Jézusról azt állítja az Újszövetség, hogy föltámadásával legyôzte a bűn és a halál uralmát, sôt magát a rosszat megtestesítô személyt, a Sátánt is. Ez az állítás akkor hiteles kortársaink elôtt, ha azt a jelen korban is események, tények igazolják. Ezért a Jézus Krisztusról való tanúskodásban az Evangélium szerint a Szentléleknek van prioritása. Utána a hívôk tesznek az Úrról bizonyságot, akiket a Szentlélek megtanított arra, hogy ki Jézus Krisztus. Ez után a tanítványoknak tettekkel kell állításaikat igazolni. A tetteknek viszont esetenként vagy rendszeresen hordozniuk kell azt a természetfölötti erôt, hatalmat, amely által Jézus gyôzelme hihetôvé, értelmes választási lehetôséggé válik az emberek számára. Sajnos hosszú évszázadokon keresztül a keresztény világ fô áramlata a túlvilágban tartózkodó személyektôl várta azokat a szellemi jelenségeket, amelyek Jézus Krisztus evangéliumát, az egyház küldetését igazolják. Ez a magatartás azonban a spiritizmus elôtt nyitotta meg az ajtót. A kereszténység másik ágazatában a keresztény életrôl alkotott felfogásban az üdvösség és Krisztus visszajövetelének a várása alkotja a tartalmat, és megelégszenek ezekkel kapcsolatban a lelkiismeret belsô bizonyságával. Ennek következtében a hívôk érzékszerveiken alapuló normális életmódot folytatnak, legfeljebb etikai vonatkozásban különülnek el a kívülállóktól. Ez viszont kevés ahhoz, hogy Jézus Krisztus személye azok számára is vonzó legyen a jövôben, akik ma még csak egyházi tabut látnak benne. Pünkösdi élményre, a Szentlélekkel való folyamatos beteljesedésre elsôsorban azért van szükségük a Jézus Krisztusban hívôknek ma is, hogy általuk az Úr nagysága, csodálatos személye, tulajdonságai nyilvánvalóbbá váljanak, hogy az emberek ne egy egyházfit, hanem Isten Fiát ismerhessék meg Ôbenne.