Vissza a tartalomjegyzékhez


A környezet barátja

Közeledik a nyár és vele együtt a 35 fok meleg. A hőségben a szokásosnál kívül-belül több vízre van szükségünk. Nyáron jóval nagyobb mennyiségben iszunk vizet, mint más évszakokban. De álljunk meg egy kortyra!

Aki nehéz fizikai munkát végez vagy sportol, annak legalább 4-5 liter, a szervezetet kevésbé megterhelő munkát végzőknek pedig 2-3 liter folyadékot ajánlatos naponta fogyasztani. Manapság divatos egészségközpontú életmódot folytatni. Nos, itt az alkalom, hogy a vizet is megvizsgáljuk. A piac telített a legkülönfélébb ásvány-, illetve forrásvízmárkákkal. Érdemes odafigyelni, hogy 500 mg/l alatti ásványtartalmú vizet igyunk, mert ha túl sok ásványi anyag kerül a szervezetbe, vesekőképződéshez, szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet. Vizet különféle kiszerelésben kaphatunk, leginkább a palackos változatot ismerik a vásárlók, de néhány éve a ballonos változat dívik cégeknél és egyre inkább a háztartásokban is.
Mint más egyéb újdonságot, az újfajta fogyasztási módot is kissé viszolyogva fogadták a magyar vásárlók. Pedig nincs benne semmi riasztó, sőt ha áttérünk a ballonos víz fogyasztására, rengeteg időt és energiát megspórolunk. Erdei Bálint, a Pearl Natural természetes forrásvizet forgalmazó cég vezérigazgatója úgy véli, hogy az emberek gondolkodása megrekedt a palackos víz változatnál, ha környezettudatosan akarnak élni. Az egészség az első számú szempont egy termék vásárlásánál. Elmondása szerint forrásvizük literenként 253 mg oldott ásványi anyagot tartalmaz. "Én a természetességnek vagyok a híve, az agyonkezelt víz nem biztos, hogy egészséges, mert a szervezetnek sok energiát kell befektetnie, hogy átstrukturálja. A víz állapota teljesen más egy pohárban, mint a sejtekben. Ezért a szervezetnek kell olyan formára átalakítania a vizet, amilyen szerkezetű a sejtekben. Minél természetesebb a víz, annál egészségesebb" - teszi hozzá a cég elnöke. Az optimális ph-értékű, alacsony ásványianyag-tartalmú, valamint baktérium-, nitrit- és nitrátmentes forrásvíz elnyerte a létező legmagasabb kvalitást, a bébivíz minősítést.
Az Alpok havas hegycsúcsai által táplált források vize forralás nélkül fogyasztható csecsemők számára. A víz hőmérséklete programozható a hideg-meleg vizes, 100 százalékosan higiénikus adagológépen. Például a 95 fokos forró víz kiválóan alkalmas tea, kávé elkészítéséhez. Cégek szintén szívesen használják a kevés helyet igénylő, praktikus forrásvíz-adagolót. Nem kell vizet melegíteni a kávéhoz vagy teához, nem is beszélve arról, hogy ha mikrohullámú sütőben melegítjük, romlik a víz minősége. Sőt a háziasszonyok és a titkárnők is fellélegezhetnek, nem kell többé cipekedni, ugyanis a Pearl Natural a megadott címre szállítja a megrendelt mennyiséget. Egy ballon körülbelül egy hétig elegendő egy átlagos négyfős családnak. A szakértő figyelmeztet, hogy nem mindegy, mekkora terhet teszünk a környezetre, a termék kiszerelése környezetbarát. Egy ballon ötven alkalommal újratölthető, az ötvenegyedik alkalommal pedig újrahasznosítják. Magyarországon a Pearl Natural az egyetlen olyan forrásvíz-forgalmazó cég, amelyik 24 órán belül kiszállítja a megrendelt mennyiséget 18,9 literes ballonokban a megadott címre. A rendelést telefonon vagy interneten is megtehetjük a cég weboldalán: . (x)