Május kilencedike, a fasizmus feletti győzelem napja lett a Putyin-éra
legjelentősebb ünnepe Oroszországban. A nagy sikerekről és a nagy veszteségről
való megemlékezés minden külön felhívás nélkül is emberek hatalmas tömegeit
vonzza az utcára. Pontosan ezen a napon tűnhet legegységesebbnek az orosz
nemzet, melyet annyira megosztott a Szovjetunió széthullása. Az idén azonban
május kilencedikén a moszkvai utcákon sajátos látványban volt részem: ikonokkal
felvonuló, neofasiszta jelszavakat skandáló
rasszista fiatalok tüntettek a fasizmus feletti győzelem ünnepén.

Masírozás Moszkvában, háttérben az egykori Vörös Hadsereg katonái
"A hatalom képviselői szégyenlősen elhallgatják, hogy a győzelmet a szovjet
nép vívta ki, élén Sztálinnal!" - kiabálták a Viktor Ampilov nevével fémjelzett
szélsőbalos párt szónokai, akik a hivatalos ünneplőktől kissé távolabb eső
helyen gyűltek öszsze. Soraik között a fehér-kék-vörös lobogók helyett a
Szovjetunió zászlói és Sztálin-portrék díszelegtek, valamint a fasizmus és a
NATO ellen szövegezett transzparensek.
"Helyre kell állítanunk a hatalmas Szovjetuniót, hogy méltó választ adhassunk az
újdonsült agresszoroknak! - szólt a felhívás a néphez. - Hová jutottunk? A
NATO-csapatok már Moszkva közelében vannak!"
Egy óra múlva ugyanezt a teret a Kommunista Párt vezetőjének, Gennagyij
Zjuganovnak a hívei és még több más ellenzéki szélsőséges csoport tagjai
töltötték be. A szovjet zászlók mellett a nemzeti-bolsevista Eduard Limonov-féle
pártnak a német náci birodalom jelvényeire emlékeztető zászlói is a magasba
lendültek: fekete sarló-kalapács fehér körön, vörös mezőben, a Lenin- és
Sztálin-portrék mellett pedig megjelent Belorusszia jelenlegi elnökének, a
Nyugat által csak Európa utolsó diktátorának nevezett Alekszandr Lukasenkónak a
képmása is.
Miközben az ország újjászületésének szükségességét hangsúlyozza, Zjuganov
nemcsak a kommunista ideológiára, hanem a tradicionális orosz kultúrára és a
pravoszlávizmusra is alapoz. Filozófiájában érdekesen ötvöződik a vallás és a
marxizmus-leninizmus. Néhány évvel ezelőtt, mikor felvetődött Lenin
kereszténységhez méltó eltemetésének kérdése, Zjuganov így nyilatkozott: "Lenin
így is kereszténységhez méltó helyzetben van" - hiszen a pravoszlávoknál is
elfogadott gyakorlat a szentek tetemeinek megőrzése. Lenin pedig - a politikus
szerint - "kiemelkedő orosz szent".
"Ez a tucatnyi mai orosz kommunista párt nem más, mint tucatnyi szemétdomb!" -
mérgelődik egy idősebb férfi, miközben a Russzkij Front című nacionalista
kiadványt nyújtja felém. Az újság fedőlapján a fő jelmondat: "Világ oroszai,
egyesüljetek!" Mindjárt az első cikk a Nemzeti-Birodalmi Párt állásfoglalását
tartalmazza az idén januárban történt eset kapcsán, mikor egy fiatalember több
személyt megkéselt egy zsinagógában: "Az orosz nép jogainak és érdekeinek
nyilvánvaló, teljes és kitartó semmibevétele miatt, mely ellenfeleink (az elnök,
a kormány, valamint több zsidó szervezet) részéről tapasztalható, előre jelezzük
az orosz nemzeti felszabadító partizánmozgalom elkerülhetetlen és
feltartóztathatatlan kiteljesedését." A harc fő eszközeként az individuális
politikai terror van megjelölve, amely a legnemzetellenesebb erők konkrét
képviselői felé irányulna.

Amint látható, elég sokféle ember gyűlt itt össze. Mindegyikük másképp
képzeli el Oroszország jövőjét, és más metódusokat kíván alkalmazni nemzetének
megmentése érdekében.
"Le a zsidókkal! Le a zsidókkal!" - skandálja kissé arrébb idős nők csoportja.
Hamarosan egy jó erőben lévő nyugdíjas férfi csatlakozik hozzájuk, pólóján a
következő felirattal: "Orosz nacionalista vagyok!" Egy ideig együtt kiabál a
nőkkel, majd hozzáteszi: "Az orosz föld csak a miénk, nem pedig a zsidóké és
kaukázusiaké."
A szomszédban álldogáló rendőrök békésen szemlélik az eseményeket. Kissé odébb
korlátok, azok mögött pedig újabb tüntetők bukkannak fel fekete zászlókkal és
Krisztus, illetve orosz szentek képmásaival felszerelkezve. Ők a legradikálisabb
nacionalisták és antiszemiták, a forradalom előtti szélsőjobboldali mozgalom
folytatói, a baloldali nemzeti érzelműek esküdt ellenségei. A rendőrök feladata
elsősorban az, hogy megakadályozzák a két csapat találkozását. "Különben
tömegverekedés lesz, a hibásak meg persze mi leszünk" - magyarázza egyikük.
Magát a rendezvényt már nem volt időm kivárni, annyit tudok róluk, hogy a
monarchizmus és a pravoszlávia buzgó támogatói, és egyik fő jelmondatuk:
"Oroszország az oroszoké".
A pravoszláviát ma egyébként több politikai erő, köztük a Kreml is szívesen
használja mint olyan eszmei alapot, amelyen elindulhat az ország szellemi
újjászületése. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy erre szüksége van a múltban
módszeresen kilúgozott "homo szovjetikusznak". Oroszország világelső helyet
foglal el az öngyilkosság és gyilkosság mértékét tekintve; a Szovjetunió
széthullása után drámai módon megnövekedett a magántulajdon elleni bűntények,
valamint az alkoholisták, drogfogyasztók, prostituáltak, AIDS-fertőzöttek és a
hajléktalan gyermekek száma.
Vannak azonban olyan erők is, melyek, bár elismerik, hogy szellemi válság van,
felszámolásához nem kívánják felhasználni sem a szovjet ideológiát, sem a
pravoszláviát, sem más keresztény eszmét. Ugyanazon a napon és helyen valakik a
kezembe nyomtak egy "Összoroszországi társadalmi-politikai és
tudományos-technikai kiadvány"-t, melyen a következő állt: "A kommunisták
összeállnak a keresztényekkel. Mindketten a zsidó ideológia farvizén eveznek.
Szimbólumaik Krisztus, Marx, Lenin. Oroszok! Mikor hagyjátok abba e szimbólumok
követését? Ezek a zsidók szimbólumai. Ti magatok tartjátok a cionisták által
létrehozott ellenséges energoinformációs kupolát az ország felett. De ti nagy
nép vagytok, a Fehér Faj, a Szlávok. Tudnotok kell, hogy a világ összes nyelve
az ősszlávból ered. A ti ősapáitok adták át sok népnek a szláv-árja Védákat, és
vezették őket a papságuk által."
A pogány gyökerekhez való visszafordulás és az árjakultusz újjáéledése is egy
megnyilvánulása a közös nemzeti eszme keresésének a mai Oroszországban.
Társadalmi és politikai körökben napirendre került a szláv testvériség eszméje
is, sokan szorgalmazzák a más szláv országokkal való egyesülést. Egyesek erre
csak Belorussziát tartják alkalmasnak, mások Ukrajnát is, sőt olyanok is
akadnak, akik Szerbiát és Montenegrót is belevennék a szövetségbe. A fő cél: a
Nyugatnak való ellenállás. A forgalomba kerülő különféle ideológiák közös vonása
egyébként az ellenséggel való szembehelyezkedés: ebben a státusban a Nyugat a
zsidókkal, az iszlám terroristákkal és a "feketékkel" osztozik - így nevezik
errefelé a kaukázusiakat és az ázsiaiakat.
Bármennyire is különböznek a hivatalos és nemhivatalos politkusok és ideológusok
szempontjai, van, amiben mind egyetértenek: Oroszországnak újból erős és
hatalmas birodalommá kell válnia. Másképp - mondják - nem lehet megvédelmezni
ezt a nagy területet és az orosz civilizációt.
Ennek egyik variánsát Putyin is megfogalmazta, mikor arról beszélt, hogy
Oroszországnak energetikai nagyhatalommá kell válnia. Ez azonban nem mindenkinek
nyerte el a tetszését: kritikai hangvételű cikkek jelentek meg, melyek azt
taglalták, hogy az állam, melynek ereje nem a saját erős iparára alapozódik,
hanem energiahordozók eladására, nem képes szuperhatalommá válni.
Egyelőre folytatódik a nemzeti, népegyesítő ideológia keresése, ma még nem lehet
tudni, mi lesz a végeredmény. Két elemet azonban biztosan fog tartalmazni: ez a
pravoszlávia, mint Oroszország hivatalos vallása, és a győzelem napja, mint a
fasizmus felett diadalmaskodó nemzet legnagyobb ünnepe. E két momentum egyre
jobban közelít egymáshoz, kiszorítva a korábbi kommunista eszmerendszert.
Mind a kormány, mind az ellenzék úgy véli, hogy pontosan ez a győzelem segítette
hozzá a Szovjetuniót ahhoz, hogy nagyhatalommá váljon, és a világpolitika fontos
tényezőjévé - ami addig soha nem valósulhatott meg az orosz történelem során.
Így hát május kilencedike egyre jobban felértékelődik, azonban a
megkaparintásáért folyó küzdelemnek még korántsem lett vége a különféle
politikai erők között.