Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Love me Kender
A rendőr majd elvisz?

Hadd tegyük tönkre magunkat úgy, ahogy mi akarjuk - nagyjából így foglalható össze a marihuána legalizálásáért tüntetők érvrendszere. A drogfogyasztók azt szeretnék, hogy ugyanolyan jogszabályok vonatkozzanak rájuk, mint az alkoholistákra. Nem sokkal azután, hogy sikerült megmenteni a Margit-szigetet a Duna áradásától, a Kendermag Egyesület és szimpatizánsai töltötték meg a Termál Hotel előtti nagyrét pázsitját. Az érkezők többsége azt állította, csak a buli miatt jött, s ezt a látszatot keltették a színpadról elhangzott szavak is: "azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat". A bejáratnál osztott, a Kendermag Egyesület támogatására felszólító kártyák, valamint a színpad előtt elhelyezett transzparensek azonban felhívhatták a véletlenül vagy szándékosan arra járók figyelmét, hogy egy demonstráció részesei: az összejövetel a drogtörvény megváltoztatásáról és a marihuána legalizálásáról szól. A színpadon az SZDSZ korábbi plakátarca, Hajós András próbálkozott - megélhetést biztosító és bizonyára poénosnak hitt - jópofáskodással.

A kettős vaskorláttal, rendőrökkel körülvett réten konfliktusoktól mentesen zajlott az esemény - a marihuána legalizációja ellen tüntetők jókora távolságra, a Margit-sziget bejáratához szorultak ki. A színpadot többnyire zenészek uralták, igaz, rövid időre szót kapott a Társaság a Szabadságjogokért képviselője, aki szerint a rendszerváltás utáni második évtizedben elérkezett az idő a törvényi változtatásra, a marihuána legalizálására.
Nem volt könnyű bárkit is megszólaltatni a tömegben, ahol woodstocki hangulat kezdett egyre inkább eluralkodni. Végül néhány bajai fiatal állt kötélnek, kinézetükből látszott, hogy a füvet nem csak elméletben ismerik. Klárit először tizennégy évesnek néztem, de később kiderült, hogy valójában már elmúlt húsz. "El kell ismernem, hogy a marihuána egészségkárosító, rendszeres fogyasztása pedig kiöl az emberekből mindenféle ambíciót. Azonban a mértéktelen alkoholfogyasztás vagy a rendszeres dohányzás sem használ, mégsem kriminalizálják a fogyasztókat" - mondta. Arra az érvelésemre, hogy a lágy drog sokakat vezetett el a kemény droghoz és a teljes leépüléshez - vagy halálhoz -, Kati úgy válaszolt, hogy az ő környezetében erre nem volt példa. Barátai (akik 16-30 évesek) meg tudtak állni a marihuánánál, illetve az amfetamintablettáknál. Balázs, a barátja hasonlóan okoskodott: "A lágy drog felerősítheti a lelki problémákat vagy azok megnyilvánulását, de hát ugyanezt egy pohár pálinka is megteheti, ha valaki nem bírja az italt."

"A kérdést valóban át kell gondolni, mert az Orbán-kormány alatt hozott törvény nem alkalmas ennek árnyalt kezelésére. A rossz törvényből azonban nem az következik, hogy teljesen fel kellene szabadítani a marihuána fogyasztását. Úgy gondolom, többet érnénk el akkor, ha nagyobb hangsúlyt tennénk a megelőzésre, illetve a drogterjesztés megakadályozására" - mondta lapunknak Németh Zoltán szakorvos, az SOS Egyesület a Szenvedélybetegekért elnökhelyettese.