Hajdú Sándor, Somorjai László
A víz napjai

Nagymaroson még a választásokra kijelölt szavazóhelyiségeket is elöntötte a víz.
A katasztrófavédelem vezetője szerint az áprilisi hónap a vízről fog szólni. Körülbelül tizenegyezer épületet és több mint harminckétezer embert veszélyeztet az ár- és belvíz.

Fotók: Somorjai László

A Dunakanyarban a folyó mindkét oldalán elérte a rendkívüli fokozatot az árvízvédelmi készültség. Visegrádon egy buzgár okozott gondot, amelynek látványa olyan volt, mint egy csőtörés. Kis- és Nagymaroson katonák és diákok is a gáton dolgoznak: homokzsákokkal magasítják, erősítik a töltést. A helyiek - fiatalok és idősek, köztük a nyolcvanéves Rózsi néni - homokzsákot töltenek. Nagymaroson a nyugdíjas Kati nénit unokáival együtt vízben álló házában találtuk otthon hétfő délután. A házhoz pallókon egyensúlyozva jutottunk, a bejáratot - ahol egy vízbe állított létra segítette a közlekedést - térdmagasságig befalazták. A pince és a fal közel egy méter magasságig vízben állt, de ha nem lesz jelentősebb vízszintnövekedés, akkor a család otthon marad. Ha a vízszint növekedik, akkor ki kell költözniük. Az országgyűlési választásokra kijelölt szavazóhelyiségek egy részét is elöntötte a víz, ezért újakat kell kijelölni.
"A Kárpát-medence közepén összefutó folyók óriási árterein élők számára a víz elleni küzdelem a mindennapok részévé vált. Hamar megtanulták: a víz éppen úgy lehet barátja az embernek, mint ellensége. Aki bánni tud vele, azt engedelmesen szolgálja, aki kontár módon nyúl hozzá, azt kisemmizi" - mondja némi költői pátosszal András, akivel a szolnoki Tisza-parton beszélgetünk. András mint gátőr átélt már jó néhány árvizet, vízügyi szakemberként pedig az élete minden tavasszal az árvízről szól.

Mindig nagy gondot kell fordítani a vizekre: a 18. és a 19. században az ellene, a 20. század végén pedig az érte való küzdelem következtében került világszerte az érdeklődés előterébe a víz. Magyarországon a Duna és a Tisza szabályozásában az úttörő szerepet a "legnagyobb magyar", gróf Széchenyi István vállalta.
Emlékezetes volt a Pestet romba döntő 1838. márciusi jeges árvíz, amely akkor a teljes magyar Duna-szakaszon is súlyos katasztrófákhoz vezetett. A főváros biztonságát az ezután elkészült folyószabályozás teremtette meg véglegesen. A dunai gátak azóta tízméteres vízmagasságig védik Budapestet a folyó mindkét oldalán. A mostani nyolcszázhatvanegy centis tetőzésre azonban még nem volt példa az utóbbi száz évben - állítja András, aki szerint a Dunán az alsó szakaszokkal lehet gond, mert ott lassan szűnik meg az áradás, és a gátak nem bírják a nyomást.
Az 1899-es őszi árvíz gátszakadással járt mind a Szigetközben, mind a Csallóközben. 1954 júliusában ismét gátszakadásos árvízkatasztrófa érte a Szigetközt, sőt Győr-Révfalut is. 1956 márciusában a jégtorlódás Dunaföldvár és a déli országhatárunk között okozott árvizeket. 1965 júniusában a Csallóköz gátját tette tönkre az árvíz - meséli András. - Vadvízországtól aztán eljutottunk a nyolcvanas évek végén oda, hogy szinte elfogyott a Duna, nyaranta alig volt benne víz. Az igazi szeszélyes, kiszámíthatatlan folyó azonban mindmáig a Tisza.
Az 1846-ban megindított és a századfordulón befejezett tiszai szabályozási munkák célja kettős volt: egyrészt az Alföld mentesítése az árvizektől egységes töltésrendszer építésével, másrészt jó lefolyási és hajózási viszonyok teremtése a vadvízi kanyarulatok átvágásával. Az árvízmentesítésnek azonban ára volt, mégpedig az addigi legmagasabb vízszintek két-három méteres emelkedése. Ennek oka az, hogy a víz a töltések miatt már nem terülhet szét a síkságon, hanem a mederben, valamint a meder és a töltések között folyik le. Az ezredfordulón a Bereget szinte elvitte a víz. András szerint most is a Tiszával lesz a nagyobb baj. Most azonban még a Duna okoz komoly fejtörést a védekezésben.
"Mindez a globális felmelegedés szélsőséges következménye is lehet" - mondta lapunknak Kánai Gábor meteorológus. Az árvízhez hozzájárult az is, hogy ebben az évben a szokásosnál több hó esett, és már február végén lehetett tudni, hogy a Duna-medencében felhalmozódott rekordmennyiségű hó árhullámot okozhat. Amikor hirtelen megindult az olvadás, csapadék is esett, és elindult Ausztria területéről az áradás. Ha azonban az osztrák szakaszról csak az ebben az időszakban szokásos árhullám érkezett volna, amely hétszáz centiméter körüli, az például Budapesten az alsó rakpartok lezárását vonta volna maga után. Ez még nem okozott volna különösebb problémát, ebben az évben azonban Szlovákia területéről is megindult az ár. "A mellékfolyók, a Garam, a Vág és az Ipoly is áradni kezdtek" - magyarázza Kánai Gábor. Március végén a szolgálat rendkívüli hidrometeorológiai jelentést készített, de abban a budapesti szakaszra mindössze hétszáz centiméteres vízszintet állapított meg, ugyanis a modellek átlagos hóolvadást jeleztek, és nem mutatták a nagymértékű szlovákiai áradást. Csak március 30-án, azaz az események előtt mindössze két nappal látszott az újabb mérések alapján a rekordáradás lehetősége. n