Vissza a tartalomjegyzékhez


Ki az a Bácsics?

Választási csalás elkövetésével vádolja a szocialistákat a nagykátai körzet választási bizottságának szocialista alelnöke, Bácsics Gyula. A férfi szerint a párt az úgynevezett "láncszavazásos" módszerrel kívánta bebiztosítani győzelmét - minden olyan településen, ahol MSZP-szervezet működött.

Bácsics azt is elmondta: most áprilisban is csalásra készülnek a szocialisták, a csalásra vállalkozóknak ezúttal egy mobiltelefon kamerájával készített fényképfelvétellel kell igazolniuk, hogy voksukat a "megfelelő" helyre adták. A szocialista párt részéről Szekeres Imre alelnök azt nyilatkozta: egy Bácsics nevű urat korábban kizártak a szocialista pártból, és az illetékes jegyző megerősítette azt is, hogy nem volt ilyen nevű választási bizottsági alelnök Nagykátán.