Vissza a tartalomjegyzékhez


Megjöttek a Gripenek

Múlt héten 5 Gripen vadászgép érkezett a kecskeméti légi bázisra abból a 14 repülőből, melyet Svédországtól bérel Magyarország; a gépek a tízéves bérleti idő letelte után magyar tulajdonba kerülnek. 
A rövid, minden ceremóniától mentes érkezés után Pető István dandártábornok, a Magyar Honvédség 59. Szent-Györgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka elmondta, hogy a gépeket március 30-án veszik át a svéd kormány képviselőjétől.

Ismertette, hogy a tervek szerint 2008 elején érkezik meg a tizennegyedik vadászgép, és 2009-től a Gripen repülőszázad teljesen hadra fogható lesz, a tervek szerint akkortól kezdik átvenni a készültségi szolgálatot a MiG-29-esektől.
A 3 együléses és a 2 kétüléses Gripent négy magyar és három svéd pilóta hozta Magyarországra. Az út a kecskeméti légi bázisig másfél óráig tartott. A svéd légierő satenasi bázisán 2005 januárjától öt magyar pilóta, áprilistól tizenhat technikus vett részt képzésen.