A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta azt a programtervet, mellyel az utóbbi évek nemzetközi futballját leginkább sújtó problémát,
a rasszizmust kívánja orvosolni.
Azok a klubok, melyeknek szurkolói rasszista megnyilvánulásokkal zavarják meg egy mérkőzés gondtalan lebonyolítását, első ízben három, a másodiknál már hat pont levonásával lesznek büntethetők. Ha az első két büntetés ellenére is változatlan marad a helyzet, a csapat játékengedélyének azonnali visszavonásával fenyeget Sepp Blatter, a FIFA elnöke. Ami pedig a szurkolókat illeti, az ő büntetésük sem maradhat el abban az esetben, ha bizonyítható, hogy a rasszizmus tárgykörét kimerítve áthágták a futball fair play-szabályait. Rájuk - ilyen vétség miatt eddig páratlan - kétéves büntetés szabható ki az új határozat értelmében.

Sepp Blatter, a FIFA elnöke
"Az utóbbi időkben egyre gyakrabban megjelenő rasszista megnyilvánulások csak sürgették ennek a témának a megvitatását - mondta Sepp Blatter. - Nem zárkózunk el további drasztikus lépések bevezetésétől sem annak érdekében, hogy végre megtisztítsuk ezt a gyönyörű játékot ettől a veszedelemtől."
Legutóbb, a Barcelona-Zaragoza spanyol bajnoki mérkőzésen a kameruni származású Samuel Eto'o, a katalánok gólfelelőse a sorozatos bekiabálások és huhogások miatt szándékozott elhagyni a játékteret, de a játékvezető és csapattársai még időben maradásra bírták. A Spanyol Szövetség, a BBC értesülései szerint, csekélynek minősíthető hatezer fontos bírságot szabott ki a Zaragozára. Olaszországban is történt hasonló eset nem is olyan régen, az Internazionale-Messina bajnoki mérkőzésen. A sértett, a Messina elefántcsontparti játékosa, Marco Zoro volt. Ő drasztikusabb megoldást választott kameruni kollégájánál: a meccslabdával együtt indult meg a játéktérről lefelé. Csak a kijárat előtt tudták az ellenfél játékosai meggondolásra bírni a joggal sértődött védőjátékost. Zoro tette nemzetközi elismerést váltott ki, és sokan azt gondolják, az ő cselekedete volt a tetőpont, ami miatt súlyosbítani kellett a szankciókat.
Angliában már régebbre visszavezethető a futballban eluralkodó fajgyűlölet elleni kampány. Az antirasszista mozgalom egyik legnevesebb képviselője az 1993-ban alapított Kick It Out ("Rúgd ki!"). Az alapítvány vezetője természetesen nagy örömmel fogadta a kezdeményezést: "Az új intézkedésekkel nem fog megszűnni egyik pillanatról a másikra a stadionokban elharapódzó fajgyűlölet - kommentálta a híreket Piara Powell -, változást a közoktatás, a szívek és az értelmek megváltozása hozhat. Ez azonban mindenképpen egy nagyszerű lépés a helyes irányba."
A Manchester United bekkje, Rio Ferdinand éppen pár nappal a FIFA soros bizottsági ülése előtt panaszkodott a szigetországi lapok hasábjain, hogy a futballszervezeteknek keményebben kellene fellépniük a fajgyűlölet és a diszkrimináció ellen. Köszönhetően az angol sportsajtó nívójának, a panasz eljutott Zürichbe a FIFA-székházig, ahol - és ami a legfontosabb - meghallgató fülekre talált. Rio Ferdinand egyébként Thierry Henryval karöltve a Nike által támogatott Stand up Speak up kampánynak a képviselője és arca egyben, aminek fő ismérve, hogy az azóta divatot teremtett fekete-fehér gumikarkötők megvásárlásával a raszszizmus elleni harcot támogathatják a vásárlók. A program kezdete óta már több millió euró gyűlt össze.
"A világ összes nemzetében az öszszes bajnoki kiírásra kiterjedő határozatot hoztunk meg" - nyilatkozta az ülés befejeztével Andreas Herren, a FIFA szóvivője. A döntések meghozásában rengeteget segédkezett Lilian Thuram, a Juventus francia profija, aki az utóbbi időkben maga is szenvedője a szurkolók bekiabálásainak.