Tihanyi Péter
A lovász és a gyöngylábú póni
Hogyan lett a csatorna az otthonuk?

Budapesten ma körülbelül ötven-száz ember él a föld alatt húzódó sötét, nedves csatornarendszerben. New Yorkban ez a szám eléri az ötezret.

Fotók: Somorjai L.

Csaba: - Hat éve élünk az utcán, négy éve itt a csatornában. Érzed, milyen meleg van? Én találtam rá erre a helyre. Egy évet laktunk a dobozokon, a partoldalban a szabad ég alatt, előtte meg a templomkertben. Egy téli, esős napon jöttem erre, átjöttem a téren, megálltam a luk mellett, akkor még nem volt rajta ez a főtávos kerek vastető, mert valaki ellopta. Ahogy ott álltam, éreztem, hogy a lukból jön föl a meleg. Bebújtam, lementem, aztán azóta itt lakunk anyámmal.
(Lemegyünk. S ahogy a szemem hozzászokik a sötéthez, fél méter átmérőjű hőszigetelt csöveket látok, leterített rongyokat, ruhamaradványokat, papírokat, gyertyacsonkokat. A csövek alatt, ahol alszanak, felegyenesedve nem, csak négykézláb mászva lehet közlekedni. A falon öt-hat centiméteres csótányok komótosan mozgolódnak.)
Nem bántanak. Ha rád is mennek, nem csípnek, csak végigmennek rajtad. A Főtáv Rt.-nél dolgozik ídesapám - nyugodjék békében - régi kollégája, így van engedélyünk itt lenni, az újpesti kapitányság se piszkál minket. 
Az utca és a csatorna előtt hol éltetek, mikor és miért kerültetek ide?
- Rákospalotán, a Bethlen Gábor utcában laktunk...ídesapám nagyon jó fuvaros volt, két pár lova volt. 1982-84-ben volt, hogy napi... napi harmincezer forintot is keresett. Mellette dolgoztam. 
Milyen iskolád van?
- Nyolcéves koromtól fizikai munkát végzek, azóta mindennap dolgozom. Lovakkal foglalkoztam, lakatos mellett is dolgoztam, vasakat hajlítottam. Most is egy idős ember mellett dolgozom, hatvankét éves, valamikor fuvaros volt, mint ídesapám. Lovakat csutakolok, patkolok, szerszámot tisztítok mindennap, még vasárnap is reggel hattól este hatig. Ezerötszáz forintot ad, meg egy kis kaját is, édesanyámat is ebből tartom el, cigi, kenyér, meg minden, másnapra egy forint se marad. 
Anyukád mit csinál?
- Sétál, jön-megy egész nap, Isten bocsássa meg, van, amikor nem teljesen tiszta. Volt egy bátyám, vagyis van még, anyám kedvence volt, úgy imádta, kényeztette, mint egy hajas babát, vagyis most is, szép, erős ember volt, anyám tömte pénzzel, az meg vitte a borozóba, a Jokerbe, ott van a Szerencs utcában egy játékgépes italozó, ott játszott mindennap. Csak vitte a pénzt. Mikor részeg volt, verte anyámat, sokszor félholtra, jött a mentő meg a rendőrség, de már úgy jöttek hozzánk, mintha hazajöttek volna. Anyám soha nem jelentette föl a bátyámat, pedig megsérült a méhe, agya, belső szervei, azt', ha józan volt, úgy becézgette anyám őt, mintha semmi nem történt volna. Néha apámnak is nekiment, ütötte a hátát, aztán már nagyon köhögött, de csak felült a bakra, kellett a pénz, de akkor már alig kerestünk valamennyit, mert ette a betegség, pedig ő szeretett engemet, Isten nyugosztalja, meg én is őt. Még mikor a halála előtt együtt dolgoztunk a Tüzépnél, a bátyám nekiment, gyorsan bezártam a kaput, amit lánccal zárnak, aztán visszakézből megtaláltam őtet a lánccal. Talán két foga, ha maradt. Aztán bicskával át akarta húzni a torkomat, de nem tudta. 
Úgy érzem, mintha anyukáddal nem lettél volna igazán jóban. 
- Nem szeretett engem soha, csak a bátyámat, most se szeret, csak most azért van itten, mert máshol nem lehet, és pénzt kap tőlem. Intézetbe is adott négy évre. Két nővérem is van, de az egyik kilenchónaposan megfúlt.
Azt mondtad, házban laktatok. Hogy kerültetek egyszer csak az utcára?
- Apám halála után anyám összebarátkozott az anyósával, az én nagyanyámmal, s együtt elkezdtek inni. Ezt-azt eladogattak, aztán az otthonunkat is végül, és egy tizennyolc lakású udvaros házba kerültünk, de később azt se tudtuk fizetni, már fél éves tartozásunk volt. Egyszer jövünk haza, és a bútor az udvaron, az ajtó, ablak meg bedeszkázva. Hát így. 

Hol fürödtök?
- Az újpesti fürdőbe járunk.
Most mínusz nyolc fok van, hol intézitek a szükségeiteket?
- Fölmegyünk a lukon és ott, a fedél mellett, a nagydolgot meg a partoldalban vagy a híd mellett.
Hol ebédeltek?
- Édesanyám napközben a Neptun utcába megy, ott adnak neki ingyenebédet, de én is hozok mindig. Ételünk van, nem panaszkodok. Volt egy élettársam is régen, de már nincsen, mióta itt élünk, pedig a két gyerekit is én tartottam el. Nem volt életemben még egy szép napom, pedig dolgoztam kiskoromtól kezdve, meg az apám is, mint a barom, de mindig csak szegényebbek lettünk. Most meg anyámmal vagyok. Kap havonként nyolcezer forint segélyt, el kell mennie érte a pénztárba, de a múltkor is két napig sem tartott, pedig az olcsót issza.
Mit gondolsz, talpra tudtok még állni? Ki fogtok kerülni innen valahogyan?
- Talán egyszer jobb lesz..., mit mondjak, egyszer talán jobb lesz. 
Ezt hiszed, vagy csak úgy mondod?
- Majd jobb lesz egyszer... a föld alatt, ott biztos jobb lesz.
(Ebben a pillanatban megérkezett Csaba anyukája.)
- Kukucs..., sziasztok..., megjöttem. 
(Lassan, bizonytalanul mászik le a lépcsőn, közben hozzánk beszél.)
- Na látják, itt lakunk a Csabikával, ugye Csabi, és olyan nagyon jól megvagyunk kettesben.
(Magához szorítja a fia fejét - aki nehezen tűri -, és puszit ad az arcára.)
Itt pihengetünk, és elbeszélgetünk egymással, reggel ötkor kelünk, és megyünk dolgozni, Csabit szeretem a legjobban a világon.
(Megint nyúlna, de a fia nem engedi.)
- Majd tavasszal kimeszelek fehérre mindent, nem színesre ám, mert van ízlésem, fehérre. Oda meg kis függönyt teszek majd, új pokrócokat hozok, mert ezek már a víztől rohadtak. 
(A nő arca hirtelen megváltozik, hangja megkeményedik.) 
- Na, de ha itt fotóznak, ezért fizetniük kell, ingyen ezt nem lehet, ezt én tudom...
Csaba: - ... édesanyám, fejezze be hát... 
Hol rontotta el a dolgokat, Edit néni? 
- Ne mondja nekem azt, hogy Edit néni, és nem rontottam el semmit. Az okozta a hibát, hogy az én nagyfiam, Józsika, mikor berúgott, engem véresre rugdosott, többet voltam a kórházban, mint kívül, aztán meghalt az én drága, tündéri férjem is. De én nem rontottam el semmit, hogy a lányom harmincegy éves, és már a negyedik férje van, arról én nem tehetek, mind a négytől van gyereke is, makacs, önfejű volt, mikor betöltötte a tizennyolcat, nem volt neki jó mellettem, és elment otthonról, egy férfi munkásszállón takarított a Madridi úton, a XIII. kerületben. Mindennap más férfi, tehetek én erről?
Mondjon valamit az életéről!
- Csabika, meséljük el a gyöngylábú pónidat, akinek olyan volt a lába, mint a géppuska, olyan gyorsan táncolgatott vele, jaj, hát olyan jót nevettem..., meséljük el nekik is, hadd nevessenek, jó Csabikám... Az egy táncos lábú póni volt, a Csabinak volt a legkezesebb, de annyira kezes volt, hogy nem engedte pucolni magát, amíg a Csabi meg nem szeretgette..., hát annyit nevettünk neki... (Csaba arrébb húzódik. Eltakarja a szemét. Szégyelli, hogy sír.) ...hát az a kis lovacska, amikor a fiam kezébe tette a fejét, hát az olyan..., olyan vidám volt, de olyan vidám...!