"Ha négykézláb kúszva is, de hazamegyek, és visszabújok az ágyikóba, ahonnan néhány órával ezelőtt oly kínkeserves volt kicsírázni!"
Netán Ön is egész álló nap ásítozott? Esetleg négyszer indult el reggel a lakásból, mert mindig elfelejtett valamit? Végre megérkezett a tavasz, de vele együtt egy nemkívánatos elem, a fáradtság is.

Hosszúra sikeredett az idei tél, tartalékaink kimerültek. Szétdolgoztuk, elsíeltük, elvizsgáztuk, elinfluenzáztuk, lényeg, hogy kész, kifújt, nincs több. A tavaszi fáradtság nem betegség, hanem hiányállapot. Régebben kizárólag a vitamin- és nyomelemhiányra fogták, s ez részben ma is igaz. Ám annak ellenére, hogy az egész vitaminábécét és periódusos rendszert tartalmazó bogyók vannak forgalomban, és manapság egész évben vásárolható zöldség és gyümölcs, a nyúzottság mégis tarol, a fenti elmélet tehát megdőlni látszik.
Az is tény, hogy a szervezet a napi, havi körforgás mellett évszakos ritmust is követ, például vannak betegségek, melyek bizonyos évszakhoz kötötten jelentkeznek. Az idegrendszer egyik ingerületátvivő anyagáról, a szerotoninról kimutatták, hogy kora tavasszal mélypontra csökken a szintje, és ez lenne felelős a kimerültségért. E logikát alátámasztja, hogy a depresszió bizonyos formáiban is szerotoninhiány áll fenn.
Mi tehát a teendő? Hiszen óriási időpocsékolás átaludni a verőfényes délutánokat! Nem, nincs napi háromszor egy szerotoninkapszula, sem szerotoninnal dúsított ásványvíz. A zöldségeket nem beszélni, hanem megenni kell. Akkor legyen az első pont az étrend. Sok zöldség, gyümölcs, kevés zsír és a szokásos rizsa. Bizonyos vallások böjtöt hirdetnek ezekre az időkre, az életmódmagazinok méregtelenítő kúráknak is nevezik, lényeg, hogy meg lehet próbálni néhány napig gyümölcs- és zöldségleveken élni. Vannak, akik a bodza-, hársfavirág-, citromfűteákat ajánlják. Mindenképpen fontos a bőséges - legalább napi másfél-két liter - folyadékfogyasztás. S ha már folyadék, akkor jöjjön a zuhany, mégpedig hideg-meleg felváltva (kollégisták előnyben!). Meleggel kezdjük, és hideggel fejezzük be. Serkenti a vérkeringést, és bársonyosan puhává varázsolja a bőrt a dörzsölős mosdókesztyű, egy finom illatú fürdőolaj vagy tusfürdő pedig önmagában is jó közérzetet biztosít. Ezután már csak egy jó kis masszázs hiányzik. Aztán ugrás a játszós cuccba, és indulás a természetbe, mert a napfényben is meg kell fürödni! Vigyük a gyereket meg a bébiszittert is, nekik sem árt egy kis D-vitamin.