Vasárnap tartotta XIX. kongresszusát
a Fidesz, ahol megerõsítették
Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltségét, illetve
Mikola István kormányfõhelyettes-jelöltségét. A „nemzet
gyógyítójává” avanzsált
Mikola beszéde nagy port
vert fel.

Fotók: Vörös Szilárd
Narancssárgába öltözött vasárnap
a Körcsarnok: a Fidesz
itt tartotta sorrendben
XIX. kongresszusát. A jeles esemény
alkalmából "illő" beszéddel
készültek a párt prominens
képviselői: Mikola István felszólalása
példának okáért majd'
egy hétre elegendo munícióval
látta el a Fideszt támadó, nem
csak kormánypárti, de MDF-es
képviselojelölteket is.
"Ha négy évre nyerni tudnánk,
és utána az ötmillió magyarnak
állampolgárságot adnánk, és ok
szavazhatnának, húsz évre minden
megoldódna" - hangzott el a
Fidesz kormányfohelyettes-jelöltjének
szájából a sokat vitatott
mondat aznap este. Az elszólás
késobb Orbán Viktort is magyarázkodásra
kényszerítette: a
pártelnök hétfon este a köztévé
musorában azt nyilatkozta: nem
szerepel ilyen elképzelés a Fidesz
programjában, a határontúliaknak
adandó szavazati jog
jelenleg nincs is napirenden.
Korábban több elemzo is megjegyezte,
hogy az európai jobboldal
képviseloi nem kampányolnak Orbán
Viktor mellett. Elfoglaltságára
hivatkozva több külföldi politikus
is kimentette magát, azonban
a technika segítségével néhányan
sok szerencsét kívántak Orbánnak.

Mikola István
Videoüzenetében jókívánságait
küldte többek között Angela
Merkel német kancellár, Edmund
Stoiber, a német CSU elnöke, Wolfgang
Schüssel kancellár, az osztrák
néppárt elnöke. A legnagyobb
sikert az olasz miniszterelnök, Silvio
Berlusconi aratta, aki Forza
Viktor, Forza Ungheria! szavakkal
zárta üzenetét. Ugyancsak lelkes
tapsot kapott Eperjes Károly, aki
egyetemesnek nyilvánította a
Fidesz értékrendjét. A katolikus
Eperjes úgy véli: a Fidesz
ökumenikus párt. Mindezt
abból vezette le, hogy o az
országos listán kapott
helyét 1994-ben Varga
Mihálynak adta át, azaz
egy katolikus helyére
egy református lépett.
A színész arról beszélt,
hogy a Fidesz egyetemes
szövetséggé alakult, amelybe -
mint mondta, fájdalmas módon -
a másság is beletartozik. Mint fogalmazott:
a baj csak az, hogy a
másokat zavarja az o egyetemességük.
A kongresszuson Eperjes
felmutatott egy keresztet, és jelezte,
hogy szokott imádkozni
Gyurcsány Ferencért is. (További
cikkünk a )