Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József
Beszédes listák

Az SZDSZ és a Fidesz is elkészítette országos listáját az áprilisi választásokra. Az igazi meglepetéssel ezúttal a konzervatív párt szolgált: Orbán Viktor kérésének megfelelően második helyre a "nemzet gyógyítójává" avanzsált Mikola István került, akiről az is kiderült, hogy a még nem is létező, "kormányfő-helyettesi" poszt várományosa.

Orbán Viktor neve az első a Fidesz országos listáján, utána Mikola István volt egészségügy-miniszter, Áder János frakcióvezető, Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke és az '56-os elítélt Wittner Mária következik. Több megfigyelő is "nagy meglepetésről" beszélt Mikola István előkelő helyezése kapcsán, míg egyes, nevük elhallgatását kérő Fidesz-vezetők Orbán "zseniális hatalomtechnikai húzásának" titulálták azt. 
A lépés egyértelmű jelzés Áder János és Semjén Zsolt felé. Néhány hete még mind a ketten eséllyel pályáztak a megtisztelő ezüstérmes pozícióra. Szakértők szerint vesztük az lett, hogy mind a ketten rendelkeznek Orbántól független hatalmi bázissal. Áder befolyása erős a Fidesz alapszervezeteiben, míg Semjén mögött a történelmi egyházak állnak. Velük szemben Mikola eddigi és leendő szerepét kizárólag Orbánnal fenntartott jó viszonyának köszönheti. 
A lista az előző választásokhoz képest jelentősen átrendeződött, új nevek - így Pelczné Gáll Ildikóé vagy Jakab Istváné - is szerepelnek rajta. 
A legnagyobb vesztes minden kétséget kizáróan Tölgyessy Péter, aki az elmúlt két ciklusban a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot, most azonban nem szerepel az országos lista első 50 helyén, így a volt SZDSZ-elnök, a rendszerváltás jelentős személyisége búcsúzni kényszerül az országos politikától.
"A Szabad Demokraták Szövetségének országos tanácsa elfogadta a párt országos listájának első harminc helyét" - közölte szombaton Kuncze Gábor a sajtóval. A névsort a pártelnök vezeti, őt sorrendben Kóka János jelenlegi gazdasági miniszter, Fodor Gábor, a párt ügyvivője és Sándor Klára követi. Az első tízben Molnár Lajos, Magyar Bálint, Horn Gábor, Béki Gabriella, Kovács Kálmán, Eörsi Mátyás nevével találkozhatunk.


Kuncze Gábor és Hajós András. Aláírnak

Kuncze arról is beszélt, hogy igyekeztek olyan személyeket bevenni a tízes listába, akik "személyükben is megjelenítik az SZDSZ által fontosnak tartott témákat". A pártelnök szerint, ha a liberális pártnak a következő országgyűlésben ismét legalább 20 fős frakciója lesz, akkor a képviselőcsoportban megnő a fiatalok és a nők aránya is.