Grüll Tibor
Mordecháj, a szabadító

A világ zsidósága a napokban ünnepli a purimot, vagyis a "sorsvetés ünnepét". A családokban előkerülnek a díszes Eszter-tekercsek, melyekből újra felolvassák a nép szabadulásának kétezer-ötszáz éves történetét. Bár a purim nem része a mózesi ünnepkörnek, jelentősége mégis igen nagy, hiszen Ahasvérus perzsa király idején a zsidóságot - nem először és nem utoljára a történelemben - a totális megsemmisülés veszélye fenyegette. 

Aki járt már purimkor Izraelben, és látta a maskarákba öltözött, utcabálozó fiatalokat, esetleg egy jót húztak a feje búbjára a "purim-kalapáccsal" (nem kell megijedni: ez egy felfújható műanyag játék, amely ütéskor sípoló hangot ad), annak bizonyára a mifelénk dívó farsangi mulatságok jutnak először eszébe. Pedig a purim lényege - mint valamennyi zsidó ünnepé a pászkától a sátorok ünnepén keresztül a hannukáig - egy valós történelmi eseményre vonatkozó megemlékezés. 

A fogság után

A hetven évig tartó babilóni fogságból a perzsa Kürosz (i.e. 559-530) 538-ban kelt rendelete értelmében szabadulhatott a zsidók első csoportja. Ekkor több mint negyvenezer zsidó hagyta el Babilóniát, Zerubbábelnek - aki Jehud néven a Méd-Perzsa Birodalom húsz satrapiájának egyike lett - a vezetésével, hogy visszatérjen az ígéret földjére. Ez volt az első alija, vagyis "felmenetel", amelyet még két hullám követett: Artaxerxész uralkodásának hetedik évében Ezsdrás, huszadik évében pedig Nehemiás vezetésével. Az előbbi fő feladata az istentisztelet helyreállítása volt az újjáépített második Templomban; az utóbbi alatt pedig Jeruzsálemet építették újjá. 
Eszter könyvének eseményei a visszatérés első és második hulláma közé esik. Ekkor még a Júdeába visszaköltözött negyvenezer főn kívül a fogságba hurcolt zsidók egésze a diaszpórában élt, túlnyomórészt perzsa fennhatóság alatt. Ezért is volt hallatlan jelentősége Hámán tervének, hogy "kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon" (Eszter 3:13), mivel ez gyakorlatilag az egész zsidóság pusztulását eredményezte volna. Közismert, hogy Hámán tervét a zsidó Mordecháj (Márdokeus), Eszter királyné nagybátyja és nevelője húzta keresztül, s végül Hámán fejére zúdult mindaz, amit ő tervezett a zsidók számára. A perzsa tartományokban élő zsidók valamennyi ellenségükre szabadon rátehették kezüket, amire azért adott lehetőséget a király, mert a médek és perzsák törvénye szerint a királyi rendeleteket soha nem lehet érvényteleníteni. Ha Ahasvérus egyszer már kiadta a parancsot, amelynek értelmében Adár hó 13-án valamennyi zsidót meg kell ölni, ezt csak úgy lehetett semmissé tenni, ha a zsidóknak megadták a lehetőséget a megelőző csapásra, illetve védekezésre. Így aztán "azon a napon, amelyen a zsidók ellenségei remélték, hogy hatalmat vesznek rajtuk, ellenkezőleg fordult, mert maguk a zsidók vettek hatalmat azokon, akik őket gyűlölték" (Eszter könyve 9:1).

Ki volt Marduka?

A múlt században szinte egyeduralkodóvá vált bibliai formakritika a történetiségnek még a látszatától is megfosztotta az Eszter könyvét. Indokolták ezt azzal, hogy - egyébként valóban - ez a legkésőbb kanonizált ószövetségi könyv, és a nevezetes qumráni tekercsek között sem bukkant fel töredéke. 
A 20. század felfedezései azonban a Biblia történeti hűségét valló történészek számára is bőven adtak "muníciót". Itt van mindjárt a szúszai palota feltárása, amelyet 1927-ben francia régészek kezdtek meg. Tény, hogy a bibliai történetben leírt helyszínek és körülmények feltűnően egyeznek a palotában folytatott kutatások eredményeivel. (Bővebben lásd keretes szövegünket.) De Eszter könyvének történeti hűségét a Berlini Kelet-Ázsia Múzeumban felfedezett perzsa ékírásos táblák is alátámasztani látszanak. Az assziriológus Arthur Ungnad a második világháború idején ezeken a táblákon dolgozva egy Borszippából származó szövegre bukkant, amely szerint egy Marduka (a héber Mordecháj/Márdokeus perzsa megfelelője) nevű férfi magas állami tisztséget töltött be Szúszában I. Xerxész alatt. Rangja, a sipir ("számvevő"), arra utal, hogy befolyásos tanácsadó lehetett. William Foxwell Albright, akit a bibliai régészet atyjaként is szokás emlegetni, 1948-ban hívta fel a figyelmet erre a felfedezésre. Albright saját bevallása szerint korábban egyáltalán nem hitt Eszter könyvének történeti hitelességében, de ez a felfedezés őt is meggyőzte arról, hogy az abban leírtaknak valóságos alapja van. 

A gyanú szinte bizonyossággá vált akkor, amikor az I. Artaxerxész és II. Dareiosz idejéből fennmaradt nippuri "Murasu és Fiai" üzletház megtalált 730 ékírásos feljegyzésén 61 zsidó névvel találkoztak a tudósok. A 61 név közül 60 különböző személyre vonatkozott, s ezek közül hat viselte a Marduka nevet! Ez a népszerűség rögtön érthetővé válik, ha egybevetjük azzal, amit Eszter könyve mond a purim utáni eseményekkel kapcsolatban: "nagy volt Márdokeus a király házában, és híre ment minden tartományba, mert ez a férfiú, Márdokeus, emelkedett és nagyobbodott" (Eszter könyve 9:4). A Murasu cég 46 zsidó üzletfele között azonban II. Dareiosz idején már egyet sem találunk, akit Mardukának neveztek volna. Úgy látszik, a név addigra veszített népszerűségéből. 
Ez az egyetlen példa is elegendő, hogy felhívja a figyelmet arra: még a Biblia "legirodalmibb" könyveitől sem tagadható meg a priori módon a történeti hitelesség. A történeti és régészeti felfedezések már eddig is számos adalékot szolgáltattak az abban szereplő személyek és események hitelességéhez, és semmi okunk sincs abban kételkedni, hogy a jövőben még több hasonló dokumentum kerül elő.