Szobota Zoltán
Késik a beismerés

Újabb öt katolikus főpap ügynökmúltjára derített fényt a korábban Paskai László bíborost leleplező Ungváry Krisztián történész. A püspöki kar ezúttal sem az őszinte beismerést választotta: politikai indítékot sejtetve továbbra is hallgatásba burkolózik.

Papok a "hálózatban"

Seregély István egri érseket, Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspököt, Szendi József nyugállományú érseket, Kiss-Rigó László címzetes püspököt és Mayer Mihály pécsi püspököt az Élet és Irodalom hasábjain megjelent írásban mint az állambiztonsági hatóságokkal együttműködő hálózati személyeket látjuk. Esetükben nem az a kérdés, hogy írtak-e jelentéseket, hanem hogy az ideológiai elnyomás éveiben milyen szinten fonódtak egybe a diktatúrával. A szerző szerint egyelőre nem lehet az összes, leleplezést szolgáló dokumentumhoz hozzáférni. A kutatást több körülmény is nehezíti. Egyrészt az "átkosban" tevékenykedő 170 ezer ügynök közül csak 23 ezernek van meg a beszervezési kartonja; másrészt a Nemzetbiztonsági Hivatal Levéltárában tárolt anyagoknak még a katalógusa sem hozzáférhető; harmadrészt pedig, mielőtt a rendszerváltáskor megszüntetett Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) archívumát egy időre átszállították volna a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba, a püspökök egy része - felismerve a talán soha vissza nem térő lehetőséget - szolgálati autójának csomagtartójában csempészte ki a rá nézve súlyosan terhelő iratokat a Lendvay utcai székházból. Mindazok ellenére tehát, hogy a szolgálatok III/III/1-es egyházügyi osztálya gyakorlatilag az előirányzott létszám száz százalékát be tudta szervezni, és a papokkal való együttműködés volt a legsűrűbben dokumentált ágazat, a történészeknek továbbra is mozaikokból kell összerakniuk a múltat. 
A katolikus püspöki kar a Paskai László bíboros leleplezésénél alkalmazott - és úgy tűnik, jól bevált - agyonhallgatás taktikáját választva, most sem sietett az esetleg elbizonytalanodott hívei segítségére, noha azok szerintük az ország lakosságának döntő többségét képezik. A titkolózás okát Veres András püspökkari titkár ezúttal a választási kampányban nevezte meg. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a magyar főpapok korábban közlékenyebbek lettek volna. 
Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök korábban úgy nyilatkozott, hogy ő rókusi plébánosként átlag havi egy alkalommal beszélgetett el BM-es tisztekkel, de - mint mondta - soha senkit sem súgott be, és egy sor jelentést nem írt le. Története szerint utolsó ilyen találkozójukon az összekötő közölte vele, hogy a püspökjelöltek között van. Számára ez biztos alibi, hiszen úgy tudja: a püspökké nevezés előtt Róma olyan alapossággal világítja át jelöltjeit, hogy azután már értelmetlen az amúgy is személyi szabadság tárgykörébe tartozó beismeréseket firtatni. Kiss-Rigó László neve már az Antall-féle ügynöklistán is szerepelt, amiért is büntetőeljárás megindítását kérte a becsületén esett csorba miatt, és "aljasnak, cinikusnak és nevetségesnek" nevezte a gyanúsítást. Amit a főpapság átvilágítása során tudna meg a közvélemény, Seregély István leköszönt püspökkari elnök szerint amúgy sem felelne meg a valóságnak, ám ha valaki ennek ellenére "hátrányban érzi magát, az világítassa át magát, aki pedig bízik az Úristenben, annak nincs szüksége erre az önigazolásra" - vallja Seregély. Az ÁEH korabeli beszámolóiból világosan kiderül, hogy a diktatúra és a katolikus egyház között az egri érsekség területén sikerült a legkiegyensúlyozottabb együttműködést elérni. 
A püspöki kar tavaly még úgy vélekedett, hogy tizenöt évvel a rendszerváltás után az ügynökkérdést már nem szabad háborgatni, ám az egyre szaporodó ügynöklisták láttán mégis kénytelenek voltak kiadni egy nyilatkozatot, melyben "Isten és a sértettek" bocsánatát kérik azon beszervezett papok miatt, akik "sajnos ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen". Cinizmusukat jelzi ugyanakkor, hogy nem érintett papjaik átvilágítására, hanem a kommunista egyházüldözés korának feltárására hoztak létre történeti kutatócsoportot. 
A magyar katolikusok első embere, Erdő Péter bíboros szintén nem tartja indokoltnak az egyházak átvilágítását. Érvelése természetesen jogi: egyrészt esetükben nem közintézményekről vagy köztestületekről van szó, másrészt egy, a büntetőjogban alkalmazott alapelv szerint az, ami az elkövetéskor büntetlenséget élvezett, visszamenőleg nem büntethető. Ezen felbuzdulva nyilatkozta magáról nemrég a püspöki kar több tagja, hogy ők nem közszereplők. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis a levéltár csak abban az esetben szolgáltathat adatokat harmadik személyről egy kérelmezőnek, ha az illető elismeri közszereplői minőségét. Aki ezt az állásfoglalást nem hajlandó tudomásul venni, annak egyetlen lehetősége, hogy a Fővárosi Bíróság ténymegállapítását kéri.