Nem csitul a legnagyobb amerikai kikötők bérbeadása körül kitört vihar. Mint arról beszámoltunk, demokrata és republikánus politikusok tiltakoztak az ellen, hogy egy dubai állami cég kezelésébe kerüljön többek között a New York-i, philadelphiai és miami kikötő. Követelik a tranzakció nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, ami negyvenöt napos haladékot jelentene Bush elnök számára, aki támogatja az üzletkötést, bár állítólag csak a döntés után értesült a tervről.

A dubai kikötő
ADubai Ports World, amely a dubai királyi család tulajdona, beleegyezett, hogy az amerikai kikötők átvétele az eredetileg március 2-ára tervezett dátum helyett később valósuljon meg, de azt is bejelentették, hogy a megállapodás többi részére ez a csúszás nem vonatkozik.
Az 1975-ben felállított Külföldi Befektetések az Egyesült Államokban Bizottság (CFIUS) nemzetbiztonsági szempontból veszélytelennek nyilvánította azt a tranzakciót, amelyben a baltimore-i, New York-i, New Jersey-i, philadelphiai, miami és New Orleans-i kikötők irányítását a továbbiakban a dubai székhelyű cég venné át. Kritikusok felhívták azonban a figyelmet arra, hogy az eddig vizsgált hozzávetőleg ezerötszáz ügyből a bizottság összesen egyet állított le.

Margaret Carlson, a Time magazin publicistája szerint nem világos, hogy a bizottság hogyan ítélheti biztonságosnak egy olyan ország befektetési szándékát, amely "a terroristák pénzmosója, és ahonnan a szeptember 11-ei merénylők közül kettő is származott".
Az üzletet az elnök környezetében is bírálták: Bill Frist és Dennis Hastert republikánus kongresszusi vezetők szerint nem elfogadható, hogy a New York-i kikötőt olyan sejkek felügyeljék, akik megengedik, hogy Amerika-ellenes vallási vezetők oktassák erőszakra a gyermekeiket, és akik nem ismerik el Izrael létezéshez való jogát.
Az egységes ellenállás eredményeként Bush elnök álláspontja lassan változik, egyik vezető tanácsadója, Karl Rove múlt hét végi nyilatkozata szerint "teljesen helyénvalóak" a kikötők átvételével kapcsolatos nemzetbiztonsági aggodalmak. A tanácsadó állítja, hogy a kongresszust sokkal bővebben kellett volna tájékoztatni az ügyről.
A New York-i The Nation magazin felhívta a figyelmet arra, hogy a kikötőkbe érkező kilencmillió konténer alig hat százalékát ellenőrzi fizikailag is a vámhatóság, tehát nem tisztességes biztonsági indokokra hivatkozni az üzlet elvetésével kapcsolatosan. A magazin szerint inkább arabellenes érzületek játszanak közre a felháborodásban, nem a valós érvek.
Az amerikai közvélemény azonban továbbra is kritikus. Ellenérveik között szerepel, hogy az Egyesült Arab Emírségek egyike annak a három országnak, amely a tálib kormányt legitimnek ismerte el Afganisztánban, valamint hogy a szeptember 11-ei merényletekhez az Emírségek bankrendszerén keresztül utaltak pénzt.
Az is kiderült, hogy a dubai vállalat több vonalon is kapcsolatban áll a Fehér Házzal. Az egyik kapcsolat John Snow pénzügyminisztériumi államtitkár, akinek a részlege irányítja a 6,8 milliárd dolláros üzletet levezénylő szövetségi fórumot. Snow volt az elnöke a CSX vasúttársaságnak, amely 1,15 milliárd dollárért értékesítette saját nemzetközikikötő-érdekeltségeit a DP Worldnek 2004-ben, egy évvel az előtt, hogy Snow csatlakozott a Bush-kormányhoz.
A másik szál David Sanborn, aki a DP World európai és latin-amerikai üzletágát vezette. Bush elnök a múlt hónapban Sanbornt jelölte ki az Egyesült Államok Tengerészeti Igazgatóságának vezetőjévé.