Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Nyolcvanöt évre titkosítva

Az alvilágban "Papa" néven ismertté vált Sándor István, az ORFK KBI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának tisztjeként kábítószerügyekkel, olajügyekkel és robbantásos bűncselekmények felderítésével foglalkozott az 1990-es években. A hazai olajmaffiába olyan sikeresen tudott beépülni, hogy lebuktatásáig ő látta el a rendőrséget a szükséges információkkal. 2000 októberében ügyészségi nyomozók vették őrizetbe, nem véletlenül egy nappal azelőtt, hogy a parlament olajbizottsága elé állt volna. Vétke annyi volt, hogy több politikust is összefüggésbe hozott az olajbűnözéssel. Fél évig volt előzetes letartóztatásban, büntetőpere 2002 májusában kezdődött meg, majd amikor kiszivárogtatta, hogy hamis tanúvallomások alapján akarják elítélni, a per anyagát nyolcvanöt évre titkosították. "Papa" ma sem titkolja, hogy meghurcoltatása az olajos alvilággal összefonódott hatóságok és politika számlájára írható. Tavaly év végén valamennyi vádpont alól felmentette a Legfelsőbb Bíróság. Ma könyvet ír sztorijáról, és filmet forgat a Békés megyei olajháború hátteréről.


Kármán Irén, Karancsi Tibor és Sándor István, alias Papa Fotók: Színes Bulvár

Legutóbb azt nyilatkozta a Heteknek, hogy nagy botrányt fog csinálni történetéből, és most azt látjuk, hogy perli az államot, könyvben és filmen is megörökíti az eseményeket. Ez lenne a bosszú? 
- Nem a bosszú hajt, bár komoly sérelmeim vannak. Valóban beadtam a keresetet a Fővárosi Bíróságra, de az a huszonhárommillió forint, amit kártérítés címén követelek, soha sem tudná fedezni az elszenvedett megaláztatásokat és az ellopott szabadságot. Inkább üzenetnek szánom, és annyival is elégedett lennék, ha a könyvem megjelenése után fejükhöz kapnának az érintett politikusok és az igazságszolgáltatás azon szereplői, akik a mai napig csettintésre, megrendelésre csak úgy kivonnak embereket a forgalomból, tönkretesznek családokat és karriereket.
Akkor miért nem őket viszi bíróság elé? 
- Azért az államot perelem, mert noha az állam nem bűnös abban, hogy vannak selejt emberei, de mégis ő vállalja a felelősséget a beosztottai vagy alárendeltjei által elkövetett bűnökért. Jobban örültem volna, ha a tényleges elkövetőket tudom beperelni, akik az én ügyemben a legfőbb ügyész, a fővárosi főügyész, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője és persze az általuk utasított személyek, akiknek egyértelműen megállapítható a felelősségük. Mindemellett tudom, hogy nekik is kiadta valaki, hogy ennek így kell történnie. Sajnos az egész rendszer úgy van felépítve, hogy a részt vevő urak nem hogy lebukni nem fognak soha, de még magasabb beosztásból is tehetik, amit eddig megszoktak. 
Ha jól emlékszem, Önt a Fidesz-érában kapcsolták ki a cselekményből.
- 2000-ben tartóztattak le, és azért akkor, mert addigra állt össze az az elmebeteg olajbizottság, ami valójában csak porhintés volt az emberek szemében. Már az elején a napnál világosabb volt, hogy egyik politikai oldalnak sem áll érdekében a bizottság eredményes működése. És én is naiv voltam, amikor azt hittem, hogy itt még vannak keménykötésű, igazságot, becsületet hajszoló politikusok, és ezért le is ültem velük tárgyalni. Ám az után, hogy ellenfeleik érintettsége mellett arról is beszéltem, náluk ki meddig ül az olajban, mindent elkövettek, hogy nehogy az olajbizottság elnökének közelébe kerüljek.
Ön volna az utolsó mohikán? 
- Lehet, hogy akadnak még olyanok a szervezett bűnözésnél vagy az ügyészségen, akik hasonló eseteket látva megfogalmazzák ellenérzésüket, de ha a józan paraszti eszükre hallgatnak, akkor nem fogják felvenni a kesztyűt, mert úgysincs semmi esélyük. Az első menet után kiütik őket. Kérdés, hogy ilyen ügyek láttán, mint mondjuk az enyém, ki meri bevállalni, hogy kitör belőle az igazságérzet. Én azt tudnám javasolni, hogy tartsák vissza, mert ma olyan világot élünk, hogy két-három mondvacsinált jelentéssel akárkit rács mögé lehet dugni minimum fél évre. 
Na de hol itt a jogbiztonság?
- Miről beszél? Magyarországon demokráciának csúfolt despotizmus van, és ezen a rendszerváltás sem tudott segíteni. Általánosságban véve nálunk nem igazságszolgáltatás és még csak nem is jogszolgáltatás zajlik, hanem megélhetési ítélkezés. Vannak olyan bírók, akik bizonyos életkor után úgy ragaszkodnak az asztalukhoz, hogy nincs az a megrendelt ítélet, amelyet meg ne hoznának. Tudja, mit mondtam a minap egy piti csalónak? Apukám, te most csináltál egy egymillió forintos kárt, de többet fogsz érte kapni, mint a Kulcsár Attila. 
Ha bizonyos érdekek úgy kívánnák, akár már holnap újra kiszállhatnának Önhöz a kommandósok?
- Igen. 
És annak is van realitása, hogy mondjuk születik egy politikai vagy alvilági döntés arról, hogy sem a könyve nem jelenik meg, sem a dokumentumfilm nem készül el soha? 
- Van.
Mindezek fényében érthetetlen számomra, hogy hogyan tudott kijönni fél év után az előzetesből, hiszen már egyszer kéz alá került. 
- Nézze, az ország összes titkosszolgálata rajtam dolgozott, miután lecsuktak, mert kellett a gombhoz a kabát. Sok ember sok ideje és sok adóforint ment rá erre az ügyre, börtönökben és mindenhol embereket félemlítettek meg, próbáltak megvesztegetni, hogy terhelő vallomást tegyenek ellenem. Mégsem tudtak összehozni semmit. Aztán eljött az az idő, amikor ezek, a kudarcot nemigen kedvelő hivatali urak gusztustalanul, törvénysértő módon kicsikartak emberekből aláírásokat. Hangsúlyozom, hogy nem vallomásokat, mert azok már készen voltak. 
Úgy, mint a Tanú című film Pelikán elvtársának vallomása? 
- Szó szerint ugyanúgy. Csakhogy amikor a hamis tanúk rájöttek a tárgyaláson, hogy becsapták őket, és hogy mihez adták a nevüket, akkor bizony kiborították a bilit. 
Nem fél?
- Nézze, mióta a kecskeméti maffiaper érintettjei rács mögött vannak, nem kapok olyan sok "üzenetet". Ők voltak az ellenem folytatott őrületnek az alvilági mozgatórugói, és az ő megrendelésükre ugráltak a megvásárolt politikusok, rendvédelmi szervek emberei és az igazságszolgáltatás szürke eminenciásai. 
Bartus László lejárató könyve is így született?
- Bartus egy igazi csótány, aki nemcsak a maffiának, hanem az Ügyészségi Nyomozóhivatal bizonyos nyomozóinak is köszönheti, hogy elkészülhetett a Maffiaregény című könyve. Az egyik prominens ügyészségi nyomozótiszt elment Bartussal Németországba egykori üzlettársához, hogy ő szerezzen rólam terhelő adatokat a készülő könyvhöz. Ezt a gengsztert aztán más ügyben kihallgatták, és nálam van a német rendőrség anyaga, amelyben az illető erről a látogatásról mesél. Egyébként gondolkozom, hogy a rendelkezésemre álló anyagok alapján személyiségi jogi pert indítok Bartus László ellen.
Ha már könyv: befolyásolhatják a választásokat az Ön könyvének állításai?
- Szerintem nem. Csak sokszorosan alátámasztott tényeket írok, megspékelve egy-két olyan dologgal, melyek eddig még nem kerültek a nyilvánosság elé.
Ha nem ír könyvet, akkor mivel foglalkozik mostanában?
- Van tisztességes munkám, ha egyáltalán annak nevezhetem, ugyanis céges kintlévőségeket, konfliktushelyzeteket próbálok megoldani. Tehát még mindig emberekkel és problémákkal foglalkozom. 
Ön után nyúlnak még néha?
- Most már kifinomultabb módszerekkel dolgozik az alvilág, mint korábban. Mondjuk úgy, hogy megpróbálják lebeszélni az ügyfélkörömet arról, hogy velem boltoljanak.