A politológusok megegyeznek abban, hogy a magyar társadalom megosztottsága miatt fontos lenne, hogy minél több párt képviselje a választókat az Országházban. A kicsik sok szempontból sem tudják felvenni a versenyt a két domináns párttal. Egyrészt a szavazók nem szívesen adják le voksukat olyan politikai tömörülésre, mely nem biztos, hogy bejut a parlamentbe. Másrészt sok ember nem lát túl nagy különbséget, mondjuk a Fidesz és az MDF között.

Az SZDSZ, ha bekerül a parlamentbe, gyakorlatilag - 2002-höz hasonlóan újra - a mérleg nyelvét játszhatja el. Az SZDSZ ennek teljes tudatában készül a választásokra, és már most találkozhatunk olyan transzparensekkel, melyek fennen hirdetik, hogy "rajtunk múlik". Ez a tény pedig egy kis párt számára a ténylegesnél jóval nagyobb súlyt biztosít. Bár a párt vezetői nyolc százalék körüli arányt remélnek, a közvélemény-kutatások csupán a parlamenti küszöb körüli eredményt realizálnak.

Nem mondhatjuk ugyanezt a Thürmer Gyula által vezetett Munkáspártról. A 2002-ben négy százalék alatt maradó párt valószínűleg a mostani választások alkalmával sem tudja majd átugorni a bejutáshoz szükséges öt százalékot. (Ráadásul Munkáspárt 2006 néven egy új pártot hozott létre Thürmer egykori helyettese, Vajnai Attila.) A kommunisták idén hatvanmillió forintos kampánypénzükre, valamint a Kádár-éra iránti nosztalgiára építenek.
A MIÉP-Jobbik-szövetség, a Harmadik Út is elég bizonytalan lábakon áll. A közvélemény-kutatások körülbelül egy-két százalékot mérnek ennek a formációnak, amely az SZDSZ-hez hasonlóan kizárólag Budapesten élvez támogatottságot. Hozzá kell tennünk azonban azt, hogy a szavazóik jó része rejtőzködő, azaz nem árulja el magát a kérdezőbiztosoknak. A Harmadik Út nem képes nagyobb tömegeket megszólítani, miközben szavazóik jelentős része jól érzi magát a Fidesz által létrehozott nagy jobboldali pártszövetségben, valamint a polgári körök soraiban. Valószínű, hogy a Harmadik Út politikusai a következő négy évet is az utcán fogják tölteni.
A Magyar Demokrata Fórum korábbi nagy gyűjtőpártból a létért küzdő formációvá vált. A 2004-es európai parlamenti választásokon azonban a fórumosok jól szerepeltek, ami a szimpatizánsoknak, valamint a párt vezetőinek is önbizalomra adhat okot.

Az MDF a korábbi választásokon a Fidesz oldalvizén evezett be, idén önállóan is megméretteti magát. Kampányuk során az erőteljes közép felé húzást alkalmazzák, és jól érthető üzenetekkel mindkét nagy párttól erőteljesen szeretnék megkülönböztetni magukat. Ez a szándék érhető tetten a cumis plakáton, ahol a két nagy párt színeire utalva a "nem vesszük be" szlogen olvasható. A párt jelen pillanatban két százalék körüli támogatottsággal rendelkezik.

2002-ben nagyon ígéretesen szerepelt a Centrum nevet viselő szövetség, mely azonban az utóbbi négy évben alig hallatott magáról. A társadalomban mindössze egyszázaléknyi támogatással rendelkező pártról nagyon nehéz elhinni azt, hogy képes teljesíteni a bejutáshoz szükséges szintet.