Be kell vallanom! Titkaim között vergődve, melyek az utóbbi években egyre súlyosbodó teherként nehezedtek rám, eljutottam arra a pontra, hogy nyilvánosan is elmondjam, kicsoda is a sokak által tisztelt Kovács Géza valójában.
Kovács Géza nyílt levele.
A pártállami idők legsötétebb szakaszát éltük, amikor behívattak a rendőrőrsre, s egy kedves ember tájékoztatott egy "másodállással" kapcsolatosan. Ma már nehéz eldönteni, miért is tettem pontosan. Félelemből? Menteni akartam másokat? Vagy a magam ócska kis életét? Karriervágyból? Nem vádolhatok senkit, legfeljebb a rendszert, annak működtetőit, haszonélvezőit és üldözötteit. De őket sem vádolom. És persze megérdemeltem, hogy ez a jellemes, szelíd ember szájba rúgjon. Nyilván csak a pH-értéket akarta helyreállítani a számban. Közben elmondta, egy titkos munkáról van szó, amit a szomszédok sem tudtak volna irigyelni. Mielőtt a lényegre térnék, ezúton szeretnék bocsánatot kérni vallatótisztemtől, aki csak jót akart. Összes rokonomtól, munkatársamtól, szomszédomtól, mindenkitől, akinek életmódommal sérelmet okoztam. Képtelen vagyok tovább cipelni súlyos terheimet. Pláne most, hogy szinte naponta derül fény egy-egy ismeretlen életre, a társadalomban éveken keresztül alázatosan megbúvó hétköznapi hős sorsára. Én nem ilyen voltam. Nem akarom, hogy az újságok leplezzenek le. Bár ma már tudom, hány embert menthettem volna meg, be kell vallanom: nem engedtem meg, hogy beszervezzenek.
Kérem, bocsássanak meg!