Vissza a tartalomjegyzékhez

Dezső Renáta Anna
Harkány

Akik egy gyógyvizes program mellett kisebb kirándulásokra, illetve különleges képzőművészeti élményre vágynak, nem fognak csalódni, ha ellátogatnak Harkányba.

A település a környék legjelentősebb gyógy-idegenforgalmi központja, ahol több mint másfél évszázada fogadják a gyógyulni vágyókat. Harkányfürdő vizét eredményesen alkalmazzák reumatikus és csúzos megbetegedések gyógyítására, valamint csonttörések, baleseti utókezelések, illetve bőrbántalmakkal kapcsolatos panaszok megszüntetésére, ivókúraként pedig a hurutos panaszok hathatós ellenszere. A mintegy 60 méter mélyről feltörő, Európában egyedülálló összetétel? és gyógyhatású kénes gyógyvíznek egy teljesen felújított, színvonalas fürdő ad helyet. Szolgáltatásai szakorvosi beutalás esetén tb-támogatással is igénybe vehetőek.
A kisváros bővelkedik egyéb programlehetőségekben is. Világviszonylatban is egyedülálló élményt nyújt a Futó László Pál Múzeum, ahol három-, négy- és ötdimenziós műalkotásokat tekinthetünk meg. 
Könnyen bebarangolható a Harkánytól északra elterülő Tenkes-hegy. Már a sziklabarázdás gerincről is nagyszer? panoráma tárul elénk, és a csúcsot kifulladás nélkül is elérhetjük. A Dráva partjáról pedig – melyet Európa legtisztább viz? folyójaként emlegetnek – a túloldalon sétáló horvát természetbarátoknak integethetünk.