Vissza a tartalomjegyzékhez


Választás

"Sem a közös európai együttműködés, sem az ár- és belvízhelyzet vagy a szükséges mezőgazdasági munkák nincsenek tekintettel arra, hogy Magyarországon választások lesznek, továbbra is az emberek számára fontos kérdésekkel kell foglalkozni" – mondta a kormányfő a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak tartott hétfői értekezleten. Mint mondta: meg fogja védeni az igazgatási kart az olyan megalapozatlan, politikai indíttatású fenyegetésektől, amelyek például a testület megfelezéséről szólnak. Utalt arra, hogy a minisztériumok igazgatási kiadásainak további mérséklésére már nincs lehetőség.

Gyurcsány az államigazgatásról

A kormány négy éve ígérgeti a kisebb, olcsóbb államigazgatást, az államreformot – reagált a kormányfő szavaira Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. A politikus szerint a "luxusbaloldal kormányában" 50 százalékkal több állami vezető dolgozik, mint amennyi az Orbán-kormányban volt, és csak a Miniszterelnöki Hivatal személyi állománya az ötödével növekedett. (Hetek)

Fidesz-kampánynyitó Debrecenben

Betöltötték a rendelkezésükre álló teret a Fidesz szimpatizánsai a hétvégi pártrendezvényen, melynek házigazdája Kósa Lajos polgármester volt. A városelő egy levegővel bírálta a kormányt, sajnálkozott az önkormányzatok sanyarú sorsán, és sírta vissza Horn Gyulát. Végül kijelentette: városa fejlődésének útjában már csak Gyurcsányék állnak. Hazudnak. Így lehetne összefoglalni Áder János kormányt bíráló szavait. Szerinte mindannak, amit a szocialisták ígértek, éppen az ellenkezője vált valóra, ráadásul százmilliókért váltunk propagandagépezeteik prédájává. 
A jól bemelegített tömeg végre megkapta Orbánt is, aki nem szeretne a 20. században maradni. Ezért kell nyerniük 2006-ban, illetve kicserélni három dolgot: az államot, a gazdaságot és a politikát. Egyelőre. Addig is kezdeményezik a Btk. módosítását az idősek és a gyermekek védelmében. Unikumnak maradt még Semjén Zsolt KDNP-elnök, aki ismét a homoszexualitás és az egyházüldözés kérdésével párosította az SZDSZ-t. "Mi azért tartsunk jó korrespondenciát, mert különben gallérunk mögé pökik az nímöt" – idézte aztán Pázmány Pétert, mellyel sikerült magára haragítani a hazai német kisebbséget. 

MDF–FKGP együttműködés

A jelenlegi kormány leváltása és a többpillér? jobboldal megerősítése érdekében választási együttműködést kötött a Hajdú-Bihar megyei MDF és FKGP. Így hat egyéni választókerületben az MDF színeiben indulnak a közös jelöltek. Makay Zsolt, az MDF megyei elnöke hangsúlyozta: együttműködésük nem országos szinten valósul meg. (MTI)