Tisztelt Hetek!
Immáron három éve a Hetek rendszeres olvasója vagyok, és mindig érdeklődéssel figyelem, hogy kitartanak az erkölcsi és a konzervatív zsidó-keresztény értékek mellett. Örömmel vettem ezúttal is, ahogy a kezdődő szitkozódásokkal, rágalmakkal és istenkáromlásokkal megtűzdelt választási kampány morális és etikai értékvesztése ellen felemelték szavukat.
Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol léteznek még erkölcsi és morális falak, s ahol a jót mondják csak jónak, a rosszat pedig rossznak nevezik. Megdöbbentő számomra, hogy a kampány beszivárog az ember legbensőbb szférájába, és a politikusok, illetve tanácsadóik nem átallják céljaik elérésére még a Biblia szövegét is kiforgatni. Remélem, a jövőben eltűnnek az olyan jellegű kiadványok a közéletből, mint a "Jöjjön el az ÉN országom" vagy a Fideszhez köthető Magyar Vizsla című újság. Meggyőződésem: ezek nélkül élhetőbb lenne ez az ország.
Tisztelettel:
Tóth Rozália
Budapest