Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Dórit fejen lőtték

"Ovisétán voltunk, és egyszer csak koppanást hallottam a fejemen. Nagyon fájt, sírtam, visítottam. Levettem a sapimat, és odaadtam az óvó néninek. Akkor egy puskagolyó hullott ki belőle" – mesélte a hatéves Dorottya.

A galibáért egy 22 milliméteres kispuska eltévedt tölténye a felelős, amely átlyukasztotta Dóri sapkáját, és a kislány egynapi sokkos állapotát okozta. Mindez a közel kétezer fős településen, Péteriben történt fényes nappal, január 4-én, délelőtt 11 óra tájban. Az óvodások egymás kezét fogva sétáltak a beépítetlen telkek között a Révai utcában, amikor a kis Dóri váratlanul a fejéhez kapott és ordítani kezdett. Az óvónők nem tudták mire vélni a dolgot, így először a sapkáját vizsgálták meg: az átlyukasztott fejfedőből egy 22-es kispuska éles tölténye esett a földre.
"Örüljenek, hogy nagyobb baj nem történt" – mondták a helyszínre kivezényelt rendőrök a megdöbbent pedagógusoknak, miután kiderült, a kislány csak kisebb sérülést szenvedett. 

Nyilván örülnek is, ettől függetlenül azonban adódik a felvetés: ezek szerint Dórihoz hasonlóan bárkit, bármikor eltalálhat egy kóbor puskagolyó, és akár jóval nagyobb kárt is okozhat a mostaninál? 
Minden eshetőségre felkészülve, Péteriben ezek után jó ideig nem fogják az utcán sétáltatni a gyerekeket, de még az óvoda udvarára sem merik kivinni őket. "Mi a garancia arra, hogy az óvodaudvarban nem ismétlődik meg a történet?" – tette fel a költői kérdést lapunknak Szemőkné Farkas Mária, a Péteri Napköziotthonos Óvoda vezetője. 
Az esettel foglalkozó Monori Rendőrkapitányságtól Kelemen József rendőr alezredes, a kapitányság vezetője nem tudott nyilatkozni arról, honnan származhatott a lőszermag, mert ezt csak szakértői vizsgálat tudja kideríteni. Arra a kérdésünkre, mi az esélye annak, hogy a történet megismétlődhet, ezt a választ kaptuk: "Annak az esélye, hogy egy ilyen eltévedt lövedék bárkit eltalálhat, elég kicsi, tekintettel arra, hogy az állampolgárok nem használnak napi szinten lőfegyvert." Arra a kérdésünkre pedig, hogy folytatnak-e nyomozást az eset kapcsán – súlyos testi sértés kísérletének ügyében –, azt a választ kaptuk, hogy a Monori Rendőrkapitányság "a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CLX. törvény alapján" fog eljárni.