Papp Levente
Konfliktusok játékos kezelése

Tudósok játszani tanítják a politikusokat és az üzletembereket? A nyolcvannégy éves Thomas C. Shelling amerikai és a hetvenöt éves Robert Aumann izraeli tudósok a játékelmélet továbbfejlesztéséért kaptak nemrégiben közgazdasági Nobel-díjat. Az elmélet a gazdasági és politikai konfliktusok stratégiai megoldására kínál lehetőséget. 

Thomas C. Shelling és Robert Aumann Fotók: Reuters

Shelling szerint az elméleti matematikai rendszerek önmagukban nem sokat érnek, mindennek próbája a gyakorlati élet. Pályafutása a politikában kezdődött, a világháború után részt vett az Európának folyósított Marshall-segély-programban, a hidegháború idején aktív háttérszereplője volt az USA és a Szovjetunió között folyó tárgyalássorozatnak. 
A konfliktus stratégiája című könyve 1960-ban jelent meg, melyben az alkufolyamat lélektanát elemzi. A gazdasági tevékenységben az egyik alapvető mechanizmus a tárgyalás, amely valójában egy alkufolyamat. Ennek lényege az ígéretek és a fenyegetések kényes egyensúlyában áll. Minden gazdasági ígéret annyit ér, amennyire számon kérhető, komolyságát annak jogi érvényesíthetősége határozza meg elsősorban. Más szóval az a kérdés, hogy perelhető-e a partner, ha megszegi ígéretét. Ezért minden üzleti megállapodás alapja a jó szerződés, amely rögzíti az ígéreteket és a szankciókat. Természetesen egy szerződés semmit sem ér, ha nincs mögötte jogrend és intézményrendszer, ami szavatolja jogaink érvényesítését. Ezért fontos az országbiztonsági tényezők megítélése jogi, politikai és gazdasági szempontból egyaránt. Az alkufolyamat során hangoztatott fenyegetések, szankciók komolyságát azok végrehajthatósága határozza meg. Mit sem ér egy szankció, ha mindkét fél jól tudja, hogy a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Shelling nemcsak a gazdaságban, de a hidegháború idején is sikeresen alkalmazta a játékelméletet.

Matek vagy Talmud

Aumann 1930-ban, zsidó család gyermekeként született a németországi Frankfurtban. Fiatalon vívódott, hogy a matematikát vagy a Talmudot válassza. Ma a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora. A palesztin–izraeli konfliktus megoldása kutatásainak egyik fő célja. Aumann fia az izraeli hadsereg katonájaként Libanonban vesztette életét 1982-ben, palesztin gerillákkal folytatott tűzharcban. A tudós a játékelméletet a palesztin–izraeli válság megoldásához is felhasználta, de úgy tűnik, eddig kevés eredménnyel. Erről így nyilatkozott: "Közel nyolcvan éve tart ez a konfliktus, és még legalább nyolcvan évig eltarthat. Egyszerűen nem látom a végét. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom." 
Aumann a hiányos információk alapján hozott döntési mechanizmusokat elemezte a játékelméleten belül. A legtöbb esetben ugyanis nem ismerjük, hogy döntéseink valójában milyen következményekkel járnak: számos tényezőről nem tudunk, ezért nem a lehető legjobb megoldást választjuk, hanem egy biztonságos, kompromisszumos döntést hozunk. Aumann ugyanazon játékok többszöri megismétlése útján törekedett a legjobb megoldás megtalálására. 

Meccs vagy mozi

Carl-Gustaf Lofgren, a Nobel-díj bizottsági tagja szerint a legjobb példa erre a közismert "fogoly dilemma". Tegyük fel, hogy két foglyot külön cellába zárnak. Mindkettőnek felajánlják, hogy szabadon engedik, ha a másik ellen vall, és a másikat elítélhetik. Persze mindkettő vallani fog, de ha átlátnák a szituációt, és lenne lehetőségük az ismétlésre, rájönnének, hogy a legjobban akkor járnak, ha mindkettő "néma" marad. 
Nemcsak ilyen kiélezett helyzetekben használható a konfliktuskezelés tudományos formája. Klasszikus példa a házasságban, mikor a férj meccsre akar menni, a feleség pedig moziba, mielőtt összevesznének, megbeszélhetik a dolgot, és kölcsönösen lemondva a programjaikról az időt együtt tölthetik, például gyermekeikkel, ami sokkal hasznosabb. 
A játékelmélet az árháborúk féken tartásában, az illegális kartellek megakadályozásában és az élet más területein is használható. A hidegháborús fenyegetés és a leszerelési tárgyalássorozatok nagyrészt a játékelmélet alaptézisei szerint folytak az 1960-as évektől.