Vissza a tartalomjegyzékhez


Országismertető kínaiul

A héten látható először a neten - és a kiváltságosok számára olvasható is - Magyarország turisztikai site-ja kínai nyelven. Nagy érdemünk, hogy a Magyar Turizmus Rt. a közép-európai idegenforgalmi szervezetek között elsőként készítette el kínai nyelvű honlapját. Az országimázs építésének újabb eszközét elsőként Pekingben mutatták be.

Mostantól a kínai érdeklődők a című honlapon tájékozódhatnak országunk vendégváró kínálatáról, illetve a Magyarországra utaztató kínai utazási irodákról. A fejlesztést erősen indokolta, hogy a hazánkba utazó kínai turisták száma dinamikusan nő: idén az első félévben már 81 százalékos volt a bővülés! Talán kevesen tudják, de hazánk Európában az elsők között került fel a kínai turisták számára engedélyezett utazási célpontok közé, hiszen számukra Budapest a legkönnyebben elérhető EU-s desztináció.