Munkatársunktól
Harc a zsúfolt polcok mögött

Kemény fába vágja ma a fejszét az, aki hipermarketekben szeretné értékesíteni portékáját - ez a többé-kevésbé egybehangzó véleménye a nagy áruházak beszállítóinak. A cégek gyakran néhány forintos haszonnal kénytelenek túladni áruikon, ami csupán első ránézésre szolgálja a fogyasztók érdekeit. A kíméletlen árverseny miatt ugyanis a termelők a talpon maradás érdekében a lehető legszorosabbra kénytelenek húzni az övet, és ez nem ritkán a minőség rovására megy.

Hipermarket Budapesten. Kizsákmányolt beszállítók Fotó: Somorjai L.

Bekerülni nagyon nehéz, kikerülni annál könnyebb. A hipermarketek óriási mennyiségű árut vásárolnak fel, ami nagy haszonnal kecsegtethet, ám minden azon múlik, mennyiért veszik át a beszállító cégektől a portékát. A nálunk is közismert láncok kíméletlenek az ártárgyalásokon, az nyer, aki a legkedvezőbb áron adja el magát. Ezt azonban a cégek tapasztalatai szerint hosszú távon lehetetlen fenntartani, és előfordulhat, hogy nemcsak saját magukat viszik csődbe, hanem az eredeti, közben megrendelés nélkül maradt céget is. 
A verseny persze nemcsak az azonos ágazatban termelők között dúl, hanem maguk a hipermarketek között is. Elég csak megnézni a reklámújságokat, ahol könnyű összehasonlítani, ki milyen termékekkel és árakkal rukkol elő. De nemcsak a meghirdetett kedvezmények területén rivalizálnak, hanem egyéb termékekkel is. Naponta végigjárják a konkurens üzleteket, hogy kifürkésszék, mivel rukkolt elő a „másik” és nem restellik napon belül is változtatni az áraikat, csakhogy náluk vásároljunk.
Az őrült árversenyben mindenki kiveszi a részét. Nem lesz feltétlenül aranyéletük azoknak a cégeknek, akik bekerültek a „körbe”, hiszen a rendkívül alacsony felvásárlási árak mellett még számos, nem kis tételt kell bevállalniuk az együttműködés során. A bent levő cégek majdnem mindenért fizetni kénytelenek. Azért is, hogy a polcra kerüljön az áru, ez az úgynevezett polcdíj, ami több százezer forintra rúg. S ha egy terméken belül többféle ízesítésűt is szeretne az eladó a polcokra vinni, akkor újabb és újabb száz-ezreket kell leperkálni. Ezenkívül számolni kell azzal a „szokással” is, hogy igaz, nem kötelező, de illik időről időre megjelenni az áruházak által megjelentetett színes reklámújságokban és kellő nagyságú árengedménnyel előrukkolni. Persze a bekerülés távolról sem ingyenes, újabb száz-ezrekkel kell kalkulálni. A láncok ezenkívül még igényt tartanak a sikeres termékek hasznának egy részére is, így a beszállító cégeknek negyedévente be kell fizetniük a forgalom bizonyos százalékának megfelelő összeget. 
Lapunknak nyilatkozó „bent levő” cégek szerint elsősorban az első három-négy év a legnehezebb, ezekben az években a leggyakrabban helyi, kis beszállító cégek helyzete kiszolgáltatott a multinacionális vállalatokkal szemben. Amely termelők, szállítók túlélik a kezdeti időszak nehézségeit, azok is számíthatnak további problémákra, de az ennyi idő alatt kiépült kapcsolatok sok kisebb-nagyobb kellemetlenségtől meg tudják kímélni mindkét felet. 
Legnagyobb problémának minden érintett a fizetési határidőket látta. A ma leszállított termékért nem ritkán több mint másfél-két hónap múlva egyenlítik ki a hipermarketek a számlát, a kifizetések átlaga pedig negyven napon felül van. Ez a probléma volt az oka az Auchan ellen áprilisban megindított felszámolási eljárásnak, a bírósághoz forduló cégek szerint a hipermarket százmillió forint feletti hátralékkal rendelkezett velük szemben. Az ügy mostanra lecsillapodni látszik - a francia cégnek majdnem mindegyik érintettel sikerült egyezséget kötnie - de az eset néhány hétre reflektorfénybe állította a hipermarketek és beszállítóik időnként igencsak feszült viszonyát.