Vissza a tartalomjegyzékhez


Öröm a téren

Meglepetéssel szolgált a Pénzügyminisztérium az államháztartás augusztusi helyzetével kapcsolatban. A József nádor téri hivatalban bejelentették, hogy az államháztartás a vártnál kisebb hiánnyal zárt a nyári hónapban, így az első félévhez képest a második félévben alig nőtt a pénzforgalmi deficit. Az államháztartás hiánya augusztusban - helyi önkormányzatok nélkül - 60 milliárd forint lett, szemben az előre tervezett 99,8 milliárd forinttal. Az év első nyolc hónapjában összesen 996,4 milliárd forint hiány halmozódott fel, amely a GDP 4,47 százalékával megegyező összeg. Számos hazai és külföldi elemző jelezte már aggodalmát a deficittel kapcsolatban, nyíltan kifejezték, nem hisznek a kormány optimizmusának, nem lesz tartható az egész évre tervezett 1036,2 milliárd forintos hiány. 

A pesszimizmusnak az első félév alakulása adott alapot, hiszen júliusra a hiány megközelítette az egész éves limitet. Számos elemző úgy véli, a deficit jócskán, 2 százalékkal a tervezett felett lesz. Az augusztus mindenesetre rácáfolt a várakozásokra, bár így is rendkívül magasan, az egész évre tervezett hiány 97,4 százalékán áll a deficit. A Pénzügyminisztérium vezetője továbbra is optimista. Veres János, a tárca vezetője meggyőződéssel vallja, hogy az év további hónapjaiban a tervek szerint alakulnak az államháztartás dolgai. (K. K.)