Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Amerikai exodus

Az amerikaiak többsége úgy gondolja, hogy a hurrikán és az áradás nyomán elpusztult New Orleans városát nem lehet helyreállítani. A szélvihar egy Nagy-Britannia méretű területet rombolt le, és becslések szerint legalább tízezer halálos áldozattal járt. Az okozott kár is csillagászati: több mint 150 milliárd dollár - nagyobb, mint Magyarország egyévi teljes nemzeti jövedelme.


New Orleans-i kitelepítettek Houstonban. Megmenekült menekültek Fotó: Reuters

Az amerikai történelem legnagyobb természeti katasztrófája után szintén történelmi méretű az a menekültáradat is, amely a hurrikán sújtotta térségből kiindult. A polgárháború óta soha nem kellett egyszerre ilyen sok embernek elhagynia az otthonát Amerikában. A hatóságoknak és a segélyszervezeteknek több mint egymillió ember, köztük 160 ezer iskoláskorú gyermek ellátásáról kell gondoskodniuk. 
A legtöbb menekültet befogadó Texas állam már megtelt, így a modern kori exodus számkivetettjeit Michigan és Arizona államok igyekeznek befogadni, de a menekülthullám elérte már a távoli New Yorkot is. A Vöröskereszt egyik helyi vezetője szerint új könyvet kell írni a tömeges evakuálásokról: most ugyanis olyan embereken kell segíteni, akik soha nem térhetnek már vissza az otthonukba.
A katasztrófa nyomán országos összefogás indult az Egyesült Államokban. A USA Today című lap összeállítása szerint a hurrikán áldozatai részére már eddig is több adomány gyűlt össze, mint az eddigi karitatív rekordnak számító szeptember 11-e vagy az ázsiai cunami utáni hónapokban. Miközben a váratlan vészhelyzet a legtöbb emberből az áldozatvállalást és a segítő szándékot hívta elő, mások épp ellenkezőleg: elérkezettnek látták az időt, hogy a bajba jutott emberektől még azt is elvegyék, amijük maradt.

Cikkünk a témában: