Vissza a tartalomjegyzékhez

Birovecz László
Behálózva

Miközben lassan, de biztosan fogy a hagyományos vezetékes-előfizetők száma, egyre több cég lép a piacra internetalapú, azaz IP-telefonszolgáltatással. Az IP-alapú technológia elterjedését az is segíti, hogy ma már az internetes telefónia is ugyanolyan biztonságossá tehető, mint a hagyományos, ebből fakadóan hosszú távon a hagyományos rendszerekbe már senki sem fektet be.

Az egy évtizede még elképzelhetetlen adatátviteli sebesség persze fölélesztette az álmodozást is arról, mit hozhat még a jövő. Az internet létrejöttében fontos szerepet játszó Leonard Kleinrock kaliforniai professzor például arra számít, hogy a világháló mindent átfog majd, és nemcsak az összekötött számítógépekben, hanem a „fizikai világban” is létezővé válik. A tudományos-fantasztikus alkotásokból ismert módon mindenütt jelen lesz, szolgál és szolgáltat, érzékelőivel önállóan adatokat gyűjt, továbbít és rendszerez, körülveszi az embert. Kleinrock ezzel kapcsolatban elavultnak érzi a személyes szféra védelmét, hiszen azzal szemben a fogyasztók többsége eddig még mindig a technika nyújtotta kényelmet részesítette előnyben, legyen szó hitelkártyáról, mobiltelefonról vagy éppen GPS-navigációról.
Az IP-telefónia vagy más néven VoIP (Voice over Internet Protocol - internetprotokollon átvitt hang) lényege, hogy a hang - más digitális információhoz hasonlóan - apró „csomagok” formájában továbbítódik a beszélgetést kezdeményezőtől a hívott félhez. Az internetes hangtovábbítás önmagában nem újdonság, ám egészen a közelmúltig a minősége esetleges volt, a beszélgetés pedig meg-megszakadt. A világháló, illetve a csomópontokban lévő eszközök kapacitása azonban az utóbbi években exponenciálisan emelkedett. Ez a kapacitásnövekedés mostanra tette lehetővé, hogy e „küldemények” gyorsasága révén a beszélgetés minősége a hagyományos telefonvonalakon keresztüli társalgáséval vetekedő tisztaságú legyen. Ez pedig létrehozta az internetes hangtovábbítás gyorsan bővülő piacát.
Az internetes telefonálás alapjaiban formálja át a telekommunikációs piacot. A hagyományos telefonszolgáltatókat több oldalról is szorongatják: az egyre olcsóbb mobilcégek és az alacsony tarifájú (úgynevezett alternatív) szolgáltatók mellett legújabban a VoIP-technológia is egyre nagyobb szeletet hasít ki a távközlési tortából. A piac elemzői szerint öt év alatt harmadával csökkenhet a vezetékes telefontársaságok hagyományos bevétele.
Az IP-alapú technológia elterjedését az is segíti, hogy ma már az internetes telefónia is ugyanolyan biztonságossá tehető, mint a hagyományos. Valamint hosszú távon egyszerűen nem lesz más lehetőség, mivel a hagyományos rendszerekbe már senki sem fektet be. Amerikai elemzők két számjegyű növekedést jósolnak a VoIP-szolgáltatások bevezető szakaszában.