Vissza a tartalomjegyzékhez


Újabb fordulatot vett a brókerbotrány

A birtokába jutott videoszalag tanúsága szerint Kulcsár Attila álbróker meglehetősen baráti hangnemben folyó kihallgatásán néhány esetben a három ügyész és a védő együtt próbálták elmagyarázni a gyanúsítottnak, hogy ő mit csinált, meglehetősen kevés sikerrel: végül a vádlott helyett ők maguk diktálták jegyzőkönyvbe a „választ”. 

Kulcsár a Britton Kft. megvásárlását firtató kérdésre a jegyzetei között kezd keresgélni, majd így szól: „Ezt hova tettem?… Megvan!” Ezt követően az elővett papírról olvassa fel az egyébként szakszerűen megfogalmazott válaszát. A „kihallgatás” hangulatát egyébiránt jól jellemzi az a mondat, ami a szalag vége felé hangzik el Kulcsár Attila gyanúsított szájából: „Na jó, ezt még elmondom, és akkor elmegyünk kajálni.” (Hetek)