A világ 31 országából összesen 333 csapat vett részt az idén Osakában a RoboCup 2005-ön, az évenként megrendezésre kerülő egyhetes rendezvényen, melyet kutatók szerveznek japán kormányügynökségek és magánvállalatok támogatásával.

A társaságok arra használják az alkalmat, hogy bemutassák robotjaikat a sportpályákon és extrém helyzetekben. Nyakkendős kutatók és egyenruhás csapatok állították szembe gépeiket a különböző címekért versenyezve. Idén a focizó robotok voltak a legnépszerűbbek az egyébként is sok érdekességet felvonultató eseményen. „2050-re egy teljesen önálló, robotfocistákból álló csapat nyeri majd azt a bajnokságot, melyet a hivatalos FIFA-szabályok szerint játszanak a legutolsó (emberi) világkupa győztes csapata ellen” - áll a szervezők által kiadott, talán kicsit optimistának tűnő nyilatkozatban. A focirészlegnek idén öt ligája volt, ahol a kétlábú robotok a humanoid ligában rúgták a bőrt, míg Aibos - a japán elektronikai óriás, a Sony által kifejlesztett robotkutya - a négylábú ligában indult. A japán Citizen Watch pedig focizó, napelemes mikrorobotokat mutatott be. A humanoid versenyt nyerő robot a francia Louis Vuitton luxusdivatház által tervezett kristálykupát vihette haza. A csapatok összemérhették tudásukat a RoboCup Rescue bajnokságon, ahol megmutathatták gépeik kereső-mentő képességeit, melyek közt olyanok szerepeltek, mint például a sebesség és stabilitás lépcsőn lefelé menet. (AFP)