Vissza a tartalomjegyzékhez


Eltűnt ukrán gyermekek

A külföldi állampolgárok által örökbefogadott ukrajnai gyerekek többségének sorsa ismeretlen - jelentette be egy sajtókonferencián Olekszandr Turcsinov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) vezetője.

A proUA internetes kiadvány szerint Olekszandr Turcsinov közölte, hogy a külföldiek által örökbefogadott ukrán gyerekek mindössze negyedének ismerik jelenleg a sorsát. Az SzBU információi szerint 2004 folyamán közel 2000 ukrajnai gyereket fogadtak örökbe külföldiek, ugyanakkor mindössze 476-ról tudják, hogy hol tartózkodnak jelenleg. „Akár arra is gyanakodhatunk, hogy a gyerekek többsége egyáltalán nem ért el az örökbefogadókhoz” - mondta Turcsinov a Kárpátinfo hírportál beszámolója szerint.
A biztonsági szolgálat a közelmúltban indította el a „Remény exportja” nevű műveletét, amellyel harcot szeretnének indítani az árvák külföldre való eladása ellen. Ukrajnában már több bűnvádi eljárás indult olyan tisztségviselők ellen, akik kenőpénz fejében engedélyeket adtak ukrán gyerekek örökbefogadására külföldi személyeknek.
Hazai gyermekvédelmi szakemberek szerint Magyarországon is problémás az örökbe fogadott gyermekek sorsának utánkövetése. (Hetek)