Vissza a tartalomjegyzékhez


Kezdődnek a kényszerkaszálások

A földhivatalok június 30-a óta országosan 828 hektár parlagfű által szennyezett terület kényszerkaszálását rendelték el - jelentette be a kormányszóvivő. A kormány beszámolót hallgatott meg a parlagfű elleni védekezés jelenlegi helyzetéről, ennek értelmében június 30-a óta a földhivatalok országosan 668 parlagfű által fertőzött területet derítettek fel, ami 828 hektár kényszerkaszálását jelenti - közölte László Boglár. Hozzátette: kényszerkaszálásról szóló határozatot közérdekű védekezés címén a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, illetve az önkormányzatok jegyzői adják ki.


A parlagfű sajnos mindenféle talajban jól megél Fotó: S. L.

László Boglár elmondta: a kényszerkaszálás költsége hektáronként körülbelül 50 ezer forintba kerül, ezt az összeget a földművelésügyi tárca saját költségvetéséből előlegezi. A növényvédelmi bírsággal megnövelt összeget a földtulajdonostól utólag hajtja be az illetékes hatóság - közölte a szóvivő. Hozzátette: a tulajdonosok megkeresése csak az irtást követően kezdődik meg, mivel a kormány elsődleges szempontja a parlagfüves területek megtisztítása. László Boglár azt mondta: a bírság összege 20 ezer forinttól akár kétmillió forintig is terjedhet. 
A földművelésügyi minisztériumnak 500 millió forint áll rendelkezésére a védekezéshez szükséges technikai eszközök biztosítására, a szennyezett területek nyilvántartására és a hatósági védekezés végrehajtására. A minisztérium 60 ezer hektár elhanyagolt területtel számol, de az aratás végeztével ez akár 200 ezer hektárra is nőhet - mondta a kormányszóvivő. 
Magyarországon kétmillióra tehető az allergiás megbetegedésektől szenvedők száma, azt azonban nem tudni, hányan szenvednek közülük a parlagfűtől. (MTI)