Javában zajlik a nyári átigazolási idény, ilyenkor a világ futballcsapatai nem a pályán, hanem az irodákban, esetleg kávéházakban mérik össze erejüket egymással. Legtöbbször nem is a játékosok küzdenek, sokkal inkább ügynökeik, illetve a csapatok menedzserei.

Steven Gerrard boldogan csapott Rick Parry tenyerébe, miután megegyezett a szerződéshosszabbításról, így hát továbbra is a Liverpoolban játszhat majd a szurkolók kedvence Fotó: Reuters
Fokozott érdeklődés kísérte a szurkolók részéről Steven Gerrard jövőjének alakulását. A szinte már rendszeresen felmerülő eligazolási hír új fejezethez érkezett. A Bajnokok Ligáját megnyerő csapat emblematikus figurája iránt már eddig is számos egyesület - köztük természetesen a nagy rivális Chelsea is - folyamatosan érdeklődött. A megkeresésekre mind ez idáig rendre elutasító válaszokkal felelt a Mersey-parti klub vezetősége, most azonban maga Gerrard kérte Rafael Benítezt, engedje őt eligazolni más csapathoz. A bajnok Chelsea rögtön meg is tette ajánlatát: 32 millió fontot ajánlottak a játékosért. Szerda reggelre Gerrard azonban megváltoztatta álláspontját, részben a Pool ügyvezetőjével, Rick Parryvel folytatott hosszadalmas telefonbeszélgetések hatására. Parry telefonon bocsánatot kért a liverpooli születésű labdarúgótól, amiért esetleg a klub nem nyilvánította ki eléggé érthetően, hogy meg akarja tartani őt.
„Tisztáztuk a dolgokat, és reméljük, nem kerülünk többet ilyen helyzetbe - árulta el a brit SkySportsnak a klubvezető. - Gerrard maradni akar, mert nagyon sokat jelent neki a klub. Nem volt könnyű a számára, de ami minket illet, jó döntést hozott” - tette hozzá Parry, aki célzott arra is, hogy a huszonöt esztendős középpályás elfogadta a neki kínált heti 100 ezer fontos fizetést.
Az angol válogatott meghatározó emberét a Real Madrid is soraiban akarta tudni. A „galaktikusok” azonban mindig több vasat is tartanak a tűzben, és a brazil Robinho megszerzéséért is minden követ megmozgatnak. 25 millió eurós ajánlatot tettek a Santosnak, a dél-amerikai csapat azonban a hatalmas pénzösszeg ellenére sem szeretné elengedni a „csodagyereket”. „A múlt év októberében, amikor a Benfica és a PSV érdeklődött utánam, az elnök azt mondta nekem, hogy a Libertadores Kupa után elenged 10 millió euróért. A Real Madrid most 25 milliót ajánl, mégsem akar elengedni. Remélem, be fogja tartani a szavát” - fejezte ki elégedetlenségét Robinho, aki már nem is akar a saját csapatával edzeni, ugyanis ő már a spanyol fővárosban tudja magát.
Talán leginkább sokkolónak lehet nevezni az Inter csatárának, Christian Vieri-nek a klubváltását, ugyanis a városi rivális gárdája erősödött a csatár érkezésével. Hogy ez miként történhetett meg? Nos, az Inter szabad listára tette a játékost a héten, a Milan pedig egyből lecsapott. A Newcastle csapata is próbálkozott, azonban a piros-feketék megelőzték a szarkákat. „Elég bonyolult elmagyarázni, hogyan is igazoltuk le Vierit. De megfelel a valóságnak, ha azt mondom, közös megegyezés született a megállapodás során” - mondta Ariedo Braida általános igazgató. Vieri érkezésével az eddigi gólfelelős, Hernan Crespo jövője kétségessé vált a Milannál.
Visszakanyarodva a Premier League-hez, Gera Zoltán csapata, a West Bromwich, három játékos leigazolásával megkezdte játékoskeretének megerősítését. Chris Kirkland, a Liverpool hálóőre egyéves kölcsönszerződéssel került Birminghambe, Russell Hoult és Tomasz Kuszczak vetélytársaként küzdhet a kezdő csapatba kerülésért. „Arra törekszem, hogy erős verseny alakuljon ki a csapatban minden poszton” - jelentette ki Bryan Robson, a WBA trénere. Kirkland után következett az első valódi igazolás, Darren Carter, akiért a West Brom 1,5 millió fontot fizetett a városi vetélytárs Birmingham Citynek. „Nagyon elégedett vagyok, hogy Darren csatlakozott a gárdához, mivel ő nagyon ígéretes fiatal, aki előtt nagy jövő áll” - értékelte Robson az U-21-es válogatott érkezését. Az Evertontól érkezett harmincegy éves Steve Watson igazi joker lehet Robson kezében, ő ugyanis szinte minden poszton megállja a helyét. „Steve egy olyan játékos, akire már régóta vágytam. Már akkor le akartam igazolni, amikor még a Middlesborough-nál edzősködtem, de akkor nem jött össze” - mondta Robson, aki további minőségi játékosok megszerzését ígéri a Baggies szurkolóinak.