Drogok és emberek. Múlt, jelen, jövő címmel a héten jelent meg Bayer István gyógyszerészprofesszor átfogó kötete a drogokról a Focus Kiadó gondozásában. Ebből az alkalomból kérdeztük őt drogpolitikáról, a szerhasználat jövőjéről.
- A Kábítószerellenes Világhét keretében sok szó esik a nemzeti és uniós drogstratégiáról, a drogmentes társadalom eszméjéről. Ön mit mond?
- Drogmentes társadalmat nem lehet létrehozni. Nem hiszem, hogy tartja magát ez a nézet: a kábítószerjelenség nem szüntethető meg, ez illúzió. Már csak azért sem, mert fokozódik a drogokkal való együttélés, tekintve, hogy a drogok száma növekszik. A természetes kábítószerek száma máig rendkívül alacsony, tíz alatt van. A szintetikus szerek száma viszont napról napra nő. Ráadásul ezeknek az ellenőrzés alá vonása 1971 óta elég komplikált folyamat, általában négy év. Az előző egyezményekben, 1961-től az volt a helyzet, hogy ha egy szernek megjelent egy analógja - mindennek van helyettesítője -, azt automatikusan ellenőrzés alá lehetett vonni, amíg ki nem vizsgálták, hogy milyen problémákat okoz. Most fordítva van: akik ellenőrizni akarják, azoknak kell bizonyítaniuk, hogy szükséges az ellenőrzés. Ez nagyon drága folyamat, egész különleges szakértelmet igényel, holott elég lenne csak ránézni egy adott molekulára és ellenőrzés alá vonni. A helyzetet súlyosbítja, hogy 4 évet kell várni, míg ténylegesen fel lehet lépni nemzetközi szinten. Arra kellene inkább koncentrálni, hogyan lehet a drogok használatából származó különböző károkat hatékonyan kezelni, illetve megelőzni.
- A drogmentes társadalom eszméjét az USA-nak tulajdonítják. Az EU az ENSZ-en keresztül közvetetten az USÁ-tól is kap pénzt a drogellenes küzdelemre, miközben mintha liberálisabb álláspont felé mozdulna el, nem?
- Az USA és az EU közti viszonyt nem lehet ilyen sematikusan nézni, már csak azért sem, mert nincs egységes EU-álláspont. Tovább zavarja a képet, hogy amíg az EU-nak nincs egységes drogpolitikája, addig itt káosz lesz sok szempontból. Kannabiszkérdésben például egész szélsőséges álláspontok élnek együtt. Persze papíron mindenki - az élen Amerikával - azt mondja: tilos, tilos, tilos. De rendkívül ellentmondásos a helyzet. Egy európai országban nem foglalják le az ott fogyasztott marihuana-szerű kannabiszt, mert az „csak” kannabisz, bár hatóanyag tartalma meghaladja a 10 százalék THC-t, de ha Pakisztánból valaki odacsempész 5 százalék hatóanyagtartalmú kannabiszgyantát, azt lefoglalják, mert az gyanta, hasis. Sokkal egészségesebb lenne az ENSZ keretén belül tisztázni végre a definíciókat és a mai álláspontokat. Az az érzésem, félnek hozzányúlni. Maradjuk a kannabisznál: a nemzetközi egyezmények erre vonatkozó meghatározásai 1961-ben születtek, mikor Európában és Amerikában a kannabisz ismeretlen volt. A definíciókat átvették az indiai törvényhozásból, szóról szóra. Közben viszont megismerték a kannabisz hatóanyagát, a THC-t, és nem veszik figyelembe, hogy a hatóanyagtartalom függvényében kéne definiálni ezeket a termékeket. A huszadik század végére az Európában fogyasztott kannabisznak 5-8 százalékos a THC-tartalma, egyes helyeken eléri a 15 százalékot is. Ez már nem ugyanaz a kannabisz, egész más a társadalmi hatása, beágyazottsága, hatóanyagtartalma, mint Indiában a századelőn.
- Ez a struccpolitika meddig folytatható?
- Nagyon nehéz megmondani. Mindenesetre nagyon nem jó helyzet, hogy az Európai Unió például az anyagellenőrzés szempontjából saját utat kezd követni. Vannak ajánlások, de nincsenek összhangban azzal, hogy az ENSZ keretében mi történik. Az Európa-centrikusságot bizonyos mértékig fel kéne oldani. De a politikai, gazdasági konfrontációkat látva nem hiszem, hogy az EU országai egyhamar egységesen lépnek fel különböző kérdésekben. Miközben a droghelyzet mindenhol hasonlóan alakul.
- Magyarországon az EU- csatlakozás után a jövőben mi várható? Bár uniós viszonylatban jó helyzetben vagyunk még, a drogfogyasztás egyre növekszik, miközben a kipróbálás életkora csökken. Felzárkózunk-e a Nyugathoz?
- Az EU keretei között élő társadalmak esetében - de világméretekben is - a különbségek egyre kisebbek lesznek, ebben egész biztos vagyok. Lesznek divatos szerek is, de lényegében egy határok nélküli Európában elképzelhetetlen, hogy két ország között alapvető különbségek legyenek.
- Minden globalizálódik?
- Bizonyos mértékig igen. Másik oldalról nagyok lesznek valószínűleg a különbségek - főleg a fejlődő világról beszélek - aszerint, hogy drogtermelő országról van-e szó. Ahol nagy mennyiségben termesztenek mákot, például Afganisztánban, ott kizárt dolog, hogy hatékonyan tudnák a helyi ópiumfogyasztást csökkenteni.
- Most Magyarországon nem igazán van olyan természetes dolog, amit nagy mennyiségben termelnek.
- Érdemes megnézni, hogy itt a szintetikus vegyületek előállítása miként alakul. Ez összeurópai szinten is érdekes. De van még egy dolog, amiről nagyon kevés szó esik, hogy nagyon nagy különbséget próbálnak tenni legális és illegális szerek között. Pedig egy anyagnak a hatását és káros következményét alapvetően nem az dönti el, hogy legálisan vagy illegálisan szerezték-e be. Vannak olyan anyagcsoportok, mint például az altatók, nyugtatók, szorongásoldók, antidepresszánsok, amelyek nem tiltottak - Magyarországon ezekkel sokkal nagyobb mértékű visszaélés történik, mint amekkoráról tudni lehet. A családi fiókban marokszámra vannak ezek a tabletták. Nagyon nehéz határt húzni az indokolt gyógyszerhasználat és az élvezeti szerként vagy a függőség fönntartására való használat között. Mellesleg a földrészek között e téren Európa éllovas. Az effajta gyógyszerekre rá van írva vastag betűvel: alkohol használat tilos, autót, motort használni tilos, de ezeket az emberek nem tartják be. Ezek nem szándékos visszaélések legtöbbnyire, de a következmények ugyanazok. A jövőt illetően persze fontos kérdés a kábítószer-ellenőrzés, de ennél fontosabb lesz a gyógyszerellenőrzés mikéntje. Egyre több olyan gyógyszer lesz, amivel vissza lehet élni, főleg az új antidepresszánsok. Élvezeti szerként használhatók.
És lesz egy harmadik tényező, ami ezeknél is fontosabb, ez pedig a társadalom magatartása, hogy mit fogad el és mit nem, hogy egyetért-e, együttműködik-e a jogalkotókkal. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mondjuk a kannabiszkipróbálók aránya egyre nő az európai ifjúság körében. Márpedig akik kipróbálták húszéves korukban, azok húsz év múlva másképp fognak állást foglalni kannabiszkérdésben, mint a mai negyven évesek.
- Akkor hogyan kezelhető a probléma?
- A társadalom befolyásolásával többre lehet menni, mint a tiltó rendelkezésekkel. Gondoljon csak a szipuzásra, a szerves oldószerekre. Ennek az anyagnak az ellenőrzését el tudja képzelni? Szomorú példák a brazil nagyvárosok: hétmillió utcagyerek egyedüli öröme a szipuzás. Ezek a gyerekek senkinek sem kellenek, egyedüli megélhetési módszerük a lopás. A rendőrség vadászik rájuk, sőt hajtóvadászatot rendez ellenük, miközben kérdőíves felmérések folynak a szipuzás okairól. A probléma nem a drog, hanem maga az ember.