Vissza a tartalomjegyzékhez


Nem indult a 21-es busz

A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese megerősítette azt az információt, amely szerint a rendőrség kizárta, hogy baleset következtében szúrt volna át karddal egy 15 éves roma fiút május 8-án a Moszkva téren a buszon egy 17 éves fiú.

„Eléggé egyértelműen és teljes mértékben tisztázott tény (…), nem indult még el a busz, amikor erre a bűncselekményre sor került” - mondta Tóth Gábor. Mint közölte, százszázalékos mértékben nem lehet kizárni, hogy a megtámadott fiúnál kés lett volna, de az, hogy volt, „nem nyert bizonyítást”. Történt egy bizonyítási kísérlet, de ez nem hozott áttörő eredményt, ezek a részletek továbbra is tisztázatlanok - tette hozzá. 
Május 8-án Budapesten, a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hatfős, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A rendőrség elfogta a bűncselekményt elkövető 17 éves törökbálinti - magát romának valló - szakközépiskolást, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni igyekezett a Normafához. A Mortimer becenevű fiatalember nyilatkozataiban azt állította, hogy a 15 éves fiúnál kést látott, ezért vette elő a kardját, s hogy baleset történt, mert a busz megindult, s ekkor szúródott a kard a fiatal fiúba. (MTI)