Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 24. szám, 2005. június 17

Belpolitika

Kutyasorsok

„Jogerőre emelkedett az első állatkínzásért kiszabott ítélet két tiszafüredi férfi ügyében” - olvasom a röntgenváróban a mellettem ülő férfi újságján. A férfi hitetlenkedve ingatja a fejét, és miután észreveszi, hogy én is belebámulok a lapba, megszólít: „Az ész megáll, ezek szerint lehet, hogy engem is lecsuknak.”


Sebestyén István
Szabaddemokrata nyitás a Fidesz felé?

A Fidesz nem ősellenség, az MSZP-től viszont el kell távolodni - hangzott el információink szerint egy vidéki SZDSZ-es jelöltfelkészítő programon. A szabaddemokraták elismerik, hogy önállóbb arculattal kívánnak készülni 2006-ra, de a Fidesszel „nehezen tudják elképzelni” az együttműködést. Ugyanakkor hozzáteszik: a nagyobbik ellenzéki párt soha nem volt ősellenség. A Fideszben heves elutasítással reagáltak az együttműködés lehetőségére, szerintük az SZDSZ - amely most menekülni igyekszik a koalíció süllyedő hajójáról - morális szempontból többet ártott az országnak, mint az MSZP.


Hajdú Sándor
Ridegen őszinte

A köztársaságielnök-választás során alkalmazott „vakond hadművelet” úgy tűnik, végleg elmérgesítette a Fidesz és az MDF viszonyát. A kisebbik ellenzéki pártban nem látnak esélyt arra, hogy választási együttműködést hozzanak tető alá a Fidesszel, amely egyébként inkább a MDF-ből kivált Nemzeti Fórummal tette meg ezt.


Gyalázatos rombolás

Mintegy százharminc sírt rongáltak meg a Kozma utcai zsidótemetőben, Budapesten. A sírköveket felborították, illetve összetörték. A temetőt vasárnap zárták be ünnep miatt, és csak szerdán reggel nyitották ki, ekkor vették észre a rongálást. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál a sírrongálás elkövetőiről.


Munkatársunktól
Elszabotált nyilvánosság?

Mádl Ferenc szerint alkotmányellenesek a május 30-án elfogadott úgynevezett ügynöktörvény egyes rendelkezései, ezért a tervezetet véleményezésre megküldte az Alkotmánybírósághoz. Varga László nyilvánosságpárti történész szerint már a parlamenti viták során látszott, hogy az MSZP és a Fidesz is egyaránt arra játszik, hogy működőképes törvény helyett egymás nyakába varrják az előre sejtett kudarcot. 


Életmód

Csingár Edit
Megtisztulás ideig-óráig

A tavasz és a nyár eleje már régóta a böjt idejének számít a közfelfogásban. Ha végigtekintünk a vallások sokszínű kavalkádján, mindenhol megtaláljuk a böjtöt, mint spirituális áldozati cselekedetet. Sőt, a mai wellnesskultúrának is szerves része lett a böjt, ennek megfelelően az egészséges életmód hívei már nemcsak a testi, hanem a lelki-szellemi megtisztulás reményében is gyakorolják ezt a hagyományt. 


Fókusz

Széchey Noémi
Válságcsúcs

A hét végén - lapzártánk után - sorra kerülő EU-csúcson az unió állam- és kormányfőinek dönteniük kell arról, hogyan vezessék ki a közösséget abból a válsághelyzetből, amibe az alkotmánytervezet francia és holland elutasítása sodorta a közösséget. A válasz megtalálása azonban annál nehezebbnek ígérkezik, hogy a két hete kiszabadult „szellem”, úgy tűnik, további országokat bátorít fel arra, hogy szembefordulva az európai politikai elit által erőltetett integrációs törekvésekkel, „jegeljék” az alkotmánytervezet ratifikációs folyamatát. „Az európai vezetők lassan napirendre térnek az alkotmány halála felett, és tovább folytatják a harcot a pénzügyek terén” - írja elemzésében a The Economist. Az alkotmánynak a francia és holland „nem” okozta halálos sebe nyomán először Nagy-Britannia jelentette be, hogy felfüggeszti az alkotmánytervezettel kapcsolatos népszavazást előkészítő törvény kidolgozását, majd Csehország, Dánia, Írország és Portugália is jelezték, hogy fontolóra veszik a népszavazás elhalasztását, de senki nem vállalta fel a „halotti bizonyítvány” kiállításának feladatát. Annál is inkább, hogy több európai vezetőnek is a tagadás volt az első reakciója. A franciák és a németek - akárcsak az uniós intézmények vezetői - ragaszkodtak ahhoz, hogy az alkotmány még igenis életben van, és a ratifikációs folyamat a tervek szerint haladhat tovább. „Euroföderalista” politikusok abban bíznak, hogy a július 10-ére kiírt luxemburgi népszavazás még életre keltheti a tervezetet.


Hazafi Zsolt
Mégse Pápáról jöttél, Feri?

- Az MSZP ebben a fordulóban valóban veszített. A 2002-es választások óta a mostani választás tekinthető a harmadik menetnek. Az elsőnek az európai parlamenti választásokat tartom, amelyen szintén a Fidesz nyert, és Kovács Lászlónak, majd Medgyessy Péternek mennie kellett. A második fordulónak a tavaly decemberi népszavazás számít a kettős állampolgárság kérdéséről, amit viszont a Fidesz vesztett el, és amelynek - jellemző módon - nem lett semmi következménye. Bár biztos vagyok abban, hogy a Fideszben annyi „rögzült”: Orbán Viktor sem tévedhetetlen. A mostani „meccs” hosszú távú következményei még nem láthatók. 


Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Az európai válság és Oroszország

Az európai alkotmányjavaslat elutasítása Franciaországban és Hollandiában, valamint az unió körül kialakuló válsághelyzet észrevehetően jelen van az orosz médiában. Európai kollégáikhoz hasonlóan az orosz újságírókat és politológusokat is elsősorban az a kérdés foglalkoztatja, vajon mi lehet a sikertelen referendumok hátterében. Számukra ezenkívül az is igen fontos kérdés, hogy vajon Oroszországra mindez milyen hatással lesz majd.


Gazdaság

Kovács Klára
Adófutamok

Féléves vajúdás után mára kézzelfogható közelségbe került az adócsökkentés programja - legalábbis ezzel az ígérettel kecsegtetnek a kormánypártok vezetői. 


Győztek a nagyok

Sikeresen lobbiztak a nagycsaládosok. A kormány visszakozott a jövő év első napjától életbe lépő családtámogatási rendszer átalakításával kapcsolatban. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) számításai szerint ugyanis hátrányosan érintené a többgyermekeseket az a korábban beharangozott tervezet, miszerint a 3,4 millió forintos bruttó évi jövedelem felett a három- vagy annál több gyermekes családok elesnének az adóvisszatérítéstől. Az eredeti elképzelés szerint akár havi 10 ezer forinttal is megrövidülhetne a nagycsaládosok kasszája. A módosítás értelmében a három- vagy több gyermekes családok esetében a családi adókedvezmény nem áll meg 3,4 millió forint éves jövedelemnél, hanem a jövedelemhatár ötszázezer forinttal emelkedik gyerekenként. 


Munkatársunktól
Parázs vita az EU-költségvetés miatt

Ahogy közeledik a június 16-ai európai csúcstalálkozó, úgy csúcsosodik ki Európa-szerte a feszültség. A BBC a százéves háborúhoz vagy a waterlooi csatához hasonlítja azt a torzsalkodást, amely az unió vezető államai között robbant ki az EU új költségvetésének előkészítése során. A gazdagabb államok sokallják a befizetnivalót, a szegényebbek pedig keveslik a támogatásra szánt összeget. Egy dologban megegyeznek a felek, még-pedig abban, hogy jelen formájában igazságtalan az EU költségvetése. 


Milliomos magyar kormány

Tavaly is tovább nőtt a dollármilliomosok tábora, ma világméretekben 8,3 millió fő mondhatja el magáról, hogy a leggazdagabbak díszes táborába tartozik. Összvagyonuk eléri a 31 ezer milliárd dollárt ingatlanvagyonukon kívül. A legtöbb, 2,7 millió milliomos Észak-Amerikában él, Európában 2,6 millióan, Ázsiában pedig 2 millióan. Tavaly leginkább Ausztráliában ugrott meg a számuk, de a Közel-Keleten is dinamikusan nőtt az arányuk. Főként a magas olajáraknak köszönhetően egyetlen év alatt 22 ezer új milliomos született a térségben. Leglassabban Európában gyarapodott a gazdagok aránya. A világ legnépesebb országának, Kínának 300 ezer milliomosa van, ami eltörpül az amerikai aránytól, minden 100 amerikaiból egy milliomos ugyanis. Indiában 15 ezer indiai közt találunk egy milliomost - adta közre a Capgemini és a Merrill Lynch.


Kardos Anikó
Uborkaszezon helyett árfolyamcsúcsok a BÉT-en

Halovány emelkedésre futotta a héten a világ vezető tőzsdéinek erejéből. A kedélyeket az olajár ingadozása kavarta fel némiképp, amely a karibi térségben tomboló hurrikán hírére újra emelkedni kezdett, magával húzva az olajtársaságokat is. 


Háttér

Szlazsánszky Ferenc
Anyám nem volt denevér

„…véletlenül lenyeltem egy villanykörtét…”; „Kell egy nagy dili! Borul a bili!”; „Kicsi kutyám megbüntizlek csúnyán…”; „Káromkodni akkó’ tudok, mikor konnektorba nyúlok.”; „anyám nem volt denevér.” Az alábbiakban a magyar könnyűzene legszebb soraiból válogatunk, a magunk szerény eszközeivel segítendő a kulturális kormányzat munkáját. A kabinet ugyanis PANKKK névvel programot indított a műfaj anyagi támogatására: „Sok fiatal számára a könnyűzene szinte az egyetlen találkozási pont a kultúrával” - indokolják elhatározásukat. A kérdés nyilván úgy szól majd: ki mennyi pénzt kap? Ennek eldöntéséhez szeretnénk támpontokat nyújtani. Mivel olvasóink zöme számára feltehetően kevés lényegi információval szolgálna egy-egy partitúra látványa, zenéről írni pedig nagyjából olyan, mint egy festményt elbalettozni (Frank Zappa), induljunk ki a dalszövegekből! 


Hetek-összeállítás
Ügyvédi bravúr

„Nagyon mélyen megrázta” a vád koronatanújaként szereplő fiút az, hogy a bíróság felmentette Michael Jacksont. Tom Sneddon ügyész szerint a korábban súlyos rákbetegségen átesett fiatalembernek most szembesülnie kell azzal, hogy családjával együtt áldozatból hazug vádlóvá minősült át. Ugyanakkor Jackson sem mutatkozott a nyilvánosság előtt a bírósági ítélet kihirdetése óta. Igaz, korábbi lemezkiadói sem keresték meg új ajánlattal a pop egykori királyát, aki elemzők szerint hónapokon belül csődbe juthat féktelen költekezése és a csillagászati ügyvédi számlák miatt.


Hechs László
Több mint politika

Az izraeli-palesztin konfliktus egyszerűen politikai-területi vita, vagy inkább a civilizációk összecsapásáról kell-e beszélnünk? Huntington tézise a Közel-Kelettel kapcsolatban egy az ELTE-n, a múlt hónapban tartott konferencia legtöbb előadója szerint még kérdőjellel a végén sem vethető fel ( Hetek, 2005. május 13.). Mégis, senki sem tagadhatja, hogy az izraeli/zsidó-palesztin/arab konfliktus idestova több mint egy évszázada mindenféle feloldási kísérletnek makacsul ellenáll.


Mondovics Napsugár
Buli vagy befektetés?

A jövő generációk egyik legfőbb célja az anyagi biztonság megteremtése, a „presztízsfogyasztás” realizálása. Az uralkodó nézet szerint ennek eléréséhez nem a megtakarításokon keresztül - nálunk amúgy sem túl divatos fogalom - vezet az út, hanem sokkal inkább a munka - szorgalom - kreativitás hármasán át. Ez eddig akár szép is lehetne, ha már a diákévek alatt nem jönne be a kísértés, hogy csak a mának éljünk. S ha ez nem megy önerőből, akkor a bank segít rajtunk. Nagy kérdés, hogy a diákhitel négy éve bevezetett lehetősége az anyagilag felelős, jövőt építő gondolkodást erősíti-e meg a fiatalokban, vagy éppenséggel az állandó túlköltekezést, a végletesen eladósodó fogyasztói magatartást segíti elő. Sajnos a diákhitelt a reklámok a nonstop bulizást megkönnyítő pénzforrásként tüntetik ma fel - ez az életvitel pedig a legritkábban szűnik meg attól, hogy valaki elvégzi az egyetemet. A hitelintézetek számára tehát kifejezetten kedvezőek a kilátások. 


Kánai András
A tíz legkártékonyabb könyv a világon

Az 1944 óta hetente megjelenő konzervatív amerikai hetilap, a Human Events 15 tekintélyes embert, köztük egyetemi professzorokat és konzervatív gondolkodókat szavaztatott meg a 19. és a 20. század legkártékonyabb könyveiről. A szavazás nemrégiben közzétett tízes listája szerint dobogósok a 20. századi diktatúrák alapművei: első helyezett Karl Marx és Friedrich Engels Kommunista kiáltványa, ezt követi Adolf Hitler Mein Kampf-ja, majd Mao Ce-tung Idézetek (Vörös könyv) című műve. Ez utóbbi a Biblia és Agatha Christie regényei mellett a legnagyobb példányszámban nyomtatott könyv, melynek máig tartó hatása van nemcsak nyugati baloldali értelmiségekre, de dél-amerikai terrorcsoportokra is.


Hit és értékek

Lukács András
Utazás a Föld középpontja felé

Nem Jules Verne regénye tette fel először azt a kérdést, hogy mi található a Föld középpontjában, de az Utazás a Föld Középpontjába című regény volt az első olyan könyv, amely tömegekben keltette fel az érdeklődést a Föld középpontja iránt. Verne hősei az utazás végén egy önálló és egzotikus világot találnak a Föld alatt, de a különböző mitológiáknak és a Bibliának is van válasza arra, hogy mi van a Földben a talpunk alatt mintegy hatezer kilométernyire. A következő hónapokban az Empire State Buildingnél huszonötször hosszabb fúróval japán tudósok vágnak neki, hogy egy, a Föld középpontjáig tartó távolság szempontjából kicsi, de fontos lépést tegyenek a Föld középpontja felé.


Interjú

Tihanyi Péter, Lakatos László
Egy várőr a Kossuth térről


Külpolitika

Busa Viola
Jön az őrök embere

Néhány nappal az iráni elnökválasztás előtt a sebtében készített, nem hivatalos közvélemény-kutatások vajmi kevés támpontot adtak az elemzőknek ahhoz, hogy biztonsággal megjósolhassák, ki lesz a leköszönő Khatami elnök utóda. Az idei választás a szakértők szerint számtalan bizonytalansági tényezőt rejtett magában: a korábbi trendekkel ellentétben most az utolsó pillanatig nem lehetett megjósolni a biztos befutót, de még maguk a szavazók sem voltak biztosak abban, hogy egyáltalán elmennek-e voksolni. A - lapzártánk után lezajló - választást illetően előzetesen egy dolog volt biztos: a győztes csak a keményvonalas vallási vezetőkből álló Őrök Tanácsa által jóváhagyott jelöltek közül kerülhetett ki.


Tarik Demirkan
Találkozás Európa peremén

Tisztázódnak a keleti frontvonalak? Ezzel a kérdéssel került az európai sajtó reflektorfényébe Viktor Juscsenko ukrán elnök múlt heti törökországi látogatása. A kérdés jogosságához nem férhetett kétség, hiszen Juscsenko ankarai nyilatkozatai szerint a Törökország és Ukrajna között lezajlott tárgyalásokon nemcsak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről esett szó, hanem arról is, hogy a két keleti hatalom együtt, majdani EU-tagországként hogyan járulhat majd hozzá a kontinens egységéhez.


Karl Pfeifer, Bécs
Bűvészmutatvány

Wolfgang Schüssel kancellár politikai bűvészmutatvánnyal felérő módon kívánta megünnepelni Ausztria legújabbkori történelmének három legjelentősebb évfordulóját (1945, Ausztria újraalakulása, 1955, az államszerződés aláírása és semlegességének kinyilvánítása, és 1995, az Európai Unióba való belépése). A megemlékezés során igyekezett úgy eljárni, hogy külföldön azt a benyomást keltse: Ausztria egy modern demokrácia, de belföldön se bántsa meg szélsőjobboldali szövetségeseit. 


Sport

Tihanyi Péter, Varga József
Próbálok a mának élni, de mindig a jövőbe tekintek

Berki Krisztián aranyérmes lett a debreceni tornász Európa-bajnokság lólengésdöntőjében. A húszesztendős tornász a szert tökéletesen uralva - életének legjobb teljesítményével - megérdemelten lett a kontinens legjobbja.


Gazsó József
A terv reális: jön a Real is

Az utóbbi napokban régóta nem látott pezsgés figyelhető meg kis nemzetünk futballéletében. Üröm az örömben, hogy ezt nem a magyar bajnoki meccsek feledhetetlensége okozta, hanem a futballunk körüli üzletemberek igen hatékony tevékenykedése. Ez a hét a menedzsment sikereként kerül a magyar foci históriás könyvébe.


Szabadidő

Tóth Ágnes
Férfiak egészséghete

Az észak-amerikai „apák napjához” igazodva Magyarországon ezen a héten immáron második alkalommal zajlik le a Férfiak egészséghete elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a férfiak egészségét fenyegető egészségügyi problémákra. Ez a hét arra buzdítja a férfiakat és a fiúkat, hogy különféle egészségügyi problémáik megelőzése érdekében rendszeresen vegyenek igénybe orvosi tanácsot, illetve kezelést igénylő betegségeikkel és sérüléseikkel időben forduljanak szakemberhez. 


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Egy kajmán, két piton és a többiek

Valóságos miniállatkertet találtak a megdöbbent tűzoltók egy elárasztott lakás feltörésekor Bécsben. Az első emeleten található önkormányzati tulajdonú lakásban - ahová a lépcsőházban kifolyó víz miatt hívtak segítséget a szomszédok -, többek között egy ötvenkilós disznó, két közel kétméteres tigrispiton és egy kajmán fogadta a felmentő sereget. A megrökönyödött szomszédok közül egy ugyan hallott néha röfögést, de úgy gondolta, hogy csak a tévé szól túl hangosan. (Ananova)


DUMA PLÁZA

Nincs annál szörnyűbb, mint egy racionális befektetési stratégia egy irracionális világban. (J. M. Keynes)


Félmillióért kelt el az első, Amerikát ábrázoló térkép

Közel ötszáz éves az a térkép, mely a Földet először ábrázolja gömbölyűnek, és amelyen először tűnik fel az „America” szó. A londoni Christie’s aukciós ház közlése szerint az 1507-es Martin Waldseemuller térkép volt az első, mely megkülönböztette Észak- és Dél-Amerikát, és megrajzolta a Csendes-óceán nyugati partvonalát. 


Ami késik, nem pontos

A legújabb felmérések szerint késni annyit jelent, mint a megbeszélt időpont után pontosan 10 perc 17 másodperccel vagy ennél többel később érkezni. E késési küszöb elérése után éreznek általában az emberek szükséget arra, hogy a rájuk várókat telefonon értesítsék.


Növényklinika

Rendhagyó módon, zöldre festett rohammentő hívható újabban sürgős esetekhez a chilei fővárosban. A betegek sem nevezhetők éppen szokványosnak, a szolgálat ugyanis féreg rágta, kiszáradás határán álló vagy éppen agyonöntözött növények megmentését tűzte ki célul. A szirénával és vészvillogóval ellátott mentőautók hívásra szakkertészeket szállítanak a betegeskedő szoba-, kerti és takarmánynövényekhez (is). (Ananova)


Nyolcvan éve boldog házasságban

A leghosszabb házasság világrekordját egy brit házaspár állította fel, akik 1925. június 1-jén fogadtak egymásnak örök hűséget. A két idős ember a legidősebb házaspár címet is elnyerte, a feleség ugyanis 100, a férj pedig 105 éves. Házasságuk sikeréről nyilatkozva elmondták, hogy a sok együtt töltött idő, valamint az a szó, hogy „bocsánat” a titka a hosszú boldogságnak.


Sportmalac a divat

Sportmalacok tenyésztése dívik napjainkban az orosz farmerek körében. A hosszú lábú, karcsú sertések az egyre közkedveltebb disznófuttatások versenyzői, hónapokon keresztül kidolgozott edzésterv alapján készülnek a megmérettetésre. A felkészülés részeként az állatok a verseny előtt nem kapnak enni, a startpisztoly eldördülése után a leggyorsabban kocogó malac jutalma egy kövér sárgarépa a célban. (Ananova)


Mobiltelefon a KGB-től

Újdonság jelent meg az éles konkurenciájáról ismert mobiltelefon-piacon. Az orosz belbiztonsági szolgálat egy olyan korszerű készülékkel szállt be a versenybe, amely állítólag lehallgathatatlan. Egy moszkvai mobiltelefonboltban a világ minden vezető márkája megtalálható, mindenféle különleges kiegészítőkkel, de van itt egy olyan modell is, amely önmagában véve is egy külön világ.


Mi van a képen?

4. Üzemi baleset a Skoda-gyárban