Hajdú Sándor
Magyarul tanulnak a csángók

Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél csángó magyar?
Ágrólszakadt madár vagy te,
Elvettetve, elfeledve. 
(Részlet a csángó himnuszból)

A Kárpátokon túl, Moldvában élő magyarokat mindenki csak csángó néven tartja számon. A tudományos életbe és a köztudatba így vonult be a Bákó megyei magyarság, amelynek az eredetét homály fedi. A román magyarázat szerint elmagyarosított románok a csángók, míg az erdélyi történelem székely magyaroknak tartja őket. A vita, amelynek a csángók sajnos csak vesztesei voltak, évszázadok óta tart. Mára több, sikeresnek beharangozott kezdeményezés fulladt kudarcba, amely a csángók anyanyelvének, identitásának megmentését célozta, de a legújabb romániai politikai változások nyomán ismét megújult a párbeszéd a csángók sorsáról. A kulturális autonómia-tervezet román kormány általi támogatása egy szebb jövő üzenetét hordozza Erdélyben és a Csángóföldön egyaránt.

Gyimesi csángó falu. Elszigetelt magányban Fotók: Somorjai L.

A csang/csáng ige származéka a csángó elnevezés. Az ige bolyongást, kószálást, csavargást, vándorlást, elkóborolást jelent. A népcsoport elnevezése világosan utal a csángókat máig jellemző költöző, telepes életmódra. Történelmüket senki sem ismeri pontosan, legendák lengik körül eredetüket. A csángók egy része 1764-ben, a mádéfalvi veszedelem után „csángált” el Székelyföldről az akkori Moldvába. 1764-ben, a vízkereszt utáni hajnalon több száz székelyt gyilkoltak meg Mádéfalván Bukov osztrák császári tábornok parancsára. Elsősorban azokat a férfiakat, akik ellenálltak az erőszakos határőr-szervezésnek. A veszedelem után több ezren menekültek el, elsősorban Moldvába. Más állítások szerint már a 14. század óta itt élnek a csángók, vagy talán még régebben, a honfoglaló magyarokkal érkeztek. 
Nincs is egységes csángó identitás. Sok székely-csángó faluban moldvai magyaroknak, a Szeret folyó mentén pedig csángóknak vallják magukat. Azokban a falvakban, ahol már csak románul beszélnek, gyakran nem is tudják, hogy ők magyar származásúak, és egyszerűen csak katolikusnak nevezik magukat. Ez különbözteti meg őket a környéken élő románoktól, akik ortodox vallásúak. 
Ugyancsak csángónak nevezik a Gyimes-szorosban és a Brassó közelében fekvő Hétfalu magyar etnikumú népességét, sőt a 18. század végén Bukovinába kivándorolt, majd onnan később a Kárpát-medencébe visszatelepített székelyeket is. Történelmileg helytálló az a nézet is, hogy a csángók ősei tervszerű magyar politikai elképzelés részeként érkeztek Moldvába. Feladatuk a középkori magyar királyság keleti határainak ellenőrzése, védelme volt. Az első moldvai határőr-települések legkorábban az 1241-42-es tatárjárás után létesülhettek. A 15. században a moldvai magyarok számát a Dél-Magyarországról ide menekült, az inkvizíció által üldözött huszita eretnekek is gyarapították.
A román felfogás ezzel szemben a moldvai csángókat a katolikus egyház által elmagyarosított románoknak tekinti. Ez az ideológiai indíttatásból született elmélet ma a csángók „visszarománosítását” hivatott szolgálni.

Sokasodás, vándorlás

A csángókat mindig a nagy család, a sok gyerek vállalása jellemezte, s jellemzi még ma is. A Moldvában élő csángók száma a demográfiai adatok szerint 1930 és 1992 között több mint kétszeresére nőtt. Moldva a szocialista iparosítás éveiben Románia legjelentősebb népességkibocsátó vidéke volt, s ekkor a románsággal együtt a moldvai csángók egy része is az erdélyi városokba és az ország iparvidékeire költözött. 
„Hej, Istenem, oltalmazóm-segedelmem, vándorlásban segítségem, ínségemben lágy kenyerem” - szól a csángók között ma is aktuális népdal. Budapesten egyes becslések szerint legalább háromezer csángó származású fiatal él és dolgozik, míg a diktatúra bukása után rengeteg fiatal kereste boldogulását Nyugaton, Franciaországtól Izraelig. 
A csángó falvakban a legutóbbi népszámlálási adatok szerint közel 300 ezer csángó magyar él, akik közül mintegy 100-150 ezren beszélik még valamelyik magyar nyelvjárást. Az iskolákban az elmúlt ötven évben csak románul lehetett tanulni. Románia uniós csatlakozási szándéka óta folyamatosan enyhül a helyzet, de átütő eredmény a magyar nyelvű iskolák létrehozása területén még nem történt eddig. A moldvai papok mintegy 180 ezer katolikust tartanak nyilván. 

Halmágyi Mihály. Muzsikája ma is fogalom 

Élmények és viszontagságok

Zoltán két éve folyamatosan tanítja a csángó gyerekeket magyarul Bákó megyében. Tapasztalatai szerint a magyar nyelvet elsősorban családi környezetben használhatják, hiszen iskoláikban, templomaikban ritkán szólalhatnak meg anyanyelvükön. 
Hosszú évszázadokon keresztül román környezetben, viszonylagos elszigeteltségben élve a moldvai magyarok hagyományosan régi életformát, szokásokat, népköltészetet őriztek meg - ami nekünk csodának tűnik. Szinte már elfeledett szavakat, mondatokat használnak. „Beszédüket, imádságaikat, dalaikat hallgatva a téli estéken rájöttem, mi felejtettünk el normálisan beszélni. Kifejezéseik tömörek, nincs bennük sallang és túlzás” - állítja Zoltán. 
A moldvai csángók vokális népzenéje mesze földről vonzza ide a kutatókat. „Régen a fonó volt a moldvai falvakban a fiatalok számára az egyetlen szórakozási lehetőség. Itt kezdődött az ismeretség, a barátkozás, az udvarlás, majd a párválasztás is. A guzsalyasban - ahogy ők nevezik - hosszú balladákat énekeltek. „Ma még a fiatalok közül sokan tudják és szívesen éneklik a hosszú, szebbnél szebb balladákat - mondja Zoltán. - Nem volt azonban könnyű az első pár hónap. Titokban kellett tanítanunk, mert a hivatalos szervek nem vették jó néven, hogy a gyerekek délutánonként magyarul tanulnak. Az első télen, ha nem segítettek volna a rendkívül szegény falusiak, talán meg is fagyok. A fát behordták az udvarra, felvágták, és megtanítottak fűteni, mert bizony én teljes analfabéta voltam ezen a területen - emlékszik vissza Zoltán. - Egyedül azonban nem voltam, mert a régi ház, amit béreltem, őszre megtelt hívatlan vendégekkel. Az egerek a hideg elől mindenhova behúzódtak, hiába ütöttem minden lyukba dugót, reggelre újakat fúrtak. A gyerekek ragaszkodása és szeretete, ami a nyelvtanulás során egyre erősödött, kárpótolt mindenért. Délután kettő és három között jöttek, és amíg jó volt az idő, az udvaron tanultunk. Baj volt, hogy a nagyobbakat, a tizenkét év körülieket délután nem engedték tanulni, mert dolgozni mentek a mezőre. Az első évben szinte mindentől elzárt a tél, csak a rádiót tudtam hallgatni, ha bejött a Kossuth adó. Több barátommal együtt vágtunk neki a kalandnak, de egyikünk sem bánta meg ezt a két évet. Ráadásul egy szakmával gazdagodtam, ugyanis délelőttönként a falubeli pásztor hívott legeltetni a birkákat. Tudok fejni, tudok körmölni, meglátom, ha beteg valamelyik jószág. Ha az elmúlt éveimet kellene összegeznem, talán a Bákóban töltött két év volt a legszebb” - mondja Zoltán elégedetten.