Ma, ha egy fiatal droghoz akar jutni, sokszor nem szükséges különösebben „kimozdulnia”: elég, ha csak bemegy az iskolába. Az utóbbi években megnövekedett a tanintézeteken belüli drogfogyasztás és -terjesztés veszélye, s miután az iskolák többnyire hárítják a problémát, razziák nincsenek, így egyes intézmények akár biztonságos droglerakatként, netán elosztóhelyként is működhetnek.
„Az órámon előfordult, hogy egy diák a padról szívta fel az anyagot - meséli egy budai gimnázium huszonéves tanárja. - Nálunk a második emeleti fiúvécé szabályos elosztóközpontnak számít. Az iskolán belüli drogozás, főleg a füvezés, úgy látom, az elmúlt években nagyon gyakorivá vált. A marihuána a mai kamaszok életében ugyanolyan szerepet játszik, mint régebben a cigarettázás. S aki komoly függővé válik, arra sehogyan sem tudunk hatni, ott már hiába minden beszélgetés. Én nemrég jöttem ki az iskolapadból, sajnos nyakig benne voltam a dologban, felismerem a tüneteket.”
Egy pesti gimnázium tanárnője szintén arról számol be, hogy úgy látja, iskolájukban egyre komolyabb veszélyt jelent a drogozás terjedése. „Egyre több problémás esetbe ütközünk - mondja. - Az egyik fiú heroinista, és elég rossz állapotban van, jó, ha háromnaponta megjelenik nálunk. A szülei nem sokat foglalkoznak vele. Az egyébként rendkívül intelligens gyereket azért nem tesszük ki az iskolából, mert ez az egyetlen megtartó közeg a számára. Félő, hogy ha kirúgjuk, akkor az első nap egy padon végzi túladagolásban.”
Az általunk meginterjúvolt középiskolás diákok mindegyike megerősítette, hogy ha belép az iskolakapun, akkor rövid idő alatt droghoz juthat, ha akar - leginkább marihuánához vagy partidrogokhoz. A megkérdezett diákok és tanárok többnyire névtelenséget kértek, aminek két oka van: egyrészt az esetleges büntetőjogi következmények, másrészt az állásféltés. Takács Kinga, a Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) titkára kérdésünkre elmondta: a rendkívül alacsony gyerekszám miatt az iskolák között nagyon éles verseny alakult ki a tanulókért. Az intézmények a fennmaradásért vívott küzdelemben kínosan ügyelnek a jó hírükre. Emiatt hivatalosan egyetlen iskola sem vállalja fel, hogy náluk drogprobléma lenne. Még az olyan iskolák sem, ahol rendre kiszáll a rendőrség, mivel köztudott, hogy az ott tanuló fiatalok egy jelentős része droghasználó, esetleg terjesztő is. A presztizsféltés miatt az iskolákban ugyancsak elképzelhetetlenek a razziák, ellenőrzések. Emiatt több helyen - nem csak kerületi, hanem budapesti, országos szinten is - tapasztalható, hogy az intézmény „drograktárrá”, lerakattá válik. Biztonságos a terep, az itt talált drogért senki nem fog jelentkezni. Az iskolának egyébként sem érdeke, hogy ügyet csináljanak belőle. Ezt viszont a fiatalok is tudják. Egyes kertészeti és mezőgazdasági szakiskolákban például a tanulók a fóliasátrakban termesztik maguknak a marihuánát.
„Valóban nagy a dilemma - fejtette ki érdeklődésünkre Ceglédi Anita bajai KEF-titkár -, hogy az iskola imidzsét mi erősíti inkább: vajon azért van állandó razzia, mert ez egy drogos iskola, vagy éppen azért tiszta a hely, mert állandóan razziák mennek. Sajnos hazánkban az előző szemlélet az uralkodó: inkább letagadjuk a problémát, mintsem kockára tegyük az iskola jó hírét. Megjegyzem, ezen a struccpolitikán egy mégoly liberális drogpolitika sem változtatna. Szerintem az is rontja a helyzetet, hogy a köztudatban, különösen a fiatalok szemében a marihuána nem számít igazán drognak, amolyan „light-os” dolog ez, ami sokkal inkább a cigarettázáshoz áll közel. A legtöbb iskolában így vagy úgy engedélyezett dolognak számít a dohányzás, ami a füvezés elfogadását is megkönnyíti.”
Rácz József a Kék Pont Drogkonzultációs Központ vezetője szerint sok iskolában már nem is drogmegelőzés zajlik, hanem ártalomcsökkentés, azaz a kialakult problémahelyzet kezelése. Biztató jel, hogy a diákok jelentős részének ez nem kívánatos állapot, és sokakat meg lehet nyerni a kábítószerrel szembeni fellépésnek.
Rejtett veszély
A szakemberek szerint reális veszély az iskolán belüli drogozás terjedése, de hangsúlyozzák: nagy a különbség a tanintézetek között a drogfertőzöttség szempontjából. Míg az egyik iskola „tiszta”, a másik nagyon problémás, és ez nem függ az iskolatípustól sem. Ráadásul nagyon rejtett jelenségről van szó, tehát nehéz felmérni, s így általános képet adni arról, hogy mi a helyzet valójában az iskolákban, a kollégiumokban. Tény, hogy a Btk értelmében a nevelési-oktatási intézményeknek kiemelkedő szerepe van a drogproblémában. Az is kimutatható, hogy a középiskolás korosztály a drogkipróbálás szempontjából kiemelten érintett, és a gyerekek a kortárscsoporton keresztül jutnak a droghoz. Nyilván az iskolában is megtalálják ennek a módját. Egy 2003-as fővárosi felmérés szerint a 14-16 éves gyerekek közel 20 százalékának bevallása szerint az iskolában könnyen lehet droghoz jutni. A statisztikák alapján az is megállapítható, hogy nő a drogfogyasztás, és a 15-29 éves korosztály szemében mára elsőrendű problémává vált a drog terjedése. A középiskola végére minden második 18 éves kapcsolatba kerül a kábítószerrel. „Most hatványozottan több problémás gyerek jelentkezik az elterelésre, mint korábban - mondja Ceglédi Anita - Valami valóban elindult sajnos.”
Korábban a használók egy jelentős részére jellemző volt, hogy harminc év fölött abbahagyták a kábítószer-használatot. De rájuk jellemző volt, hogy többnyire húszas éveikben kezdték. Mára viszont tendencia, hogy a tízes életévek közepén elkezdődik a drogokkal való ismerkedés, sőt a rehabilitációs intézetekbe bekerülők is egyre többen tizenévesek, ami korábban elképzelhetetlen volt. Kérdés, hogy a mai tizenévesek több év kábítószerhasználat után, elvileg még fejlődésben lévő szervezettel, milyen állapotban érik meg a húszas éveiket?
Egy lehetséges megoldás
A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a szülőtársadalom passzív, nem mozgósítható ebben az ügyben (sem), a pedagógusok pedig érthetően nem képesek megbirkózni a problémával. Az iskolán belüli drogprobléma megoldása
semmiképp sem a pedagógusok feladata - véli Dombrádi Zita, a pécsi INDIT Közalapítvány (Integrált Drogterápiás Intézet) munkatársa. Egy tanár nem ilyen nehézségek megoldására van kiképezve, neki az a feladata, hogy jól tanítson. Az iskola által kinevezett és fizetett gyermekvédelmi felelősök helyett független segítők, iskolai szociális munkások alkalmazására lenne szükség, független önkormányzati finanszírozásban. Pécsen három iskolában működik ilyen státusz, méghozzá igen jó hatékonysággal, többek között a Gandhi Gimnáziumban. A szociális segítő együttműködik a tanárokkal, jelzési kötelezettség nélkül, s szaktudása folytán megfelelően kiszűri, és továbbküldi a problémás eseteket, elkíséri őket a szakintézményekbe, foglalkozik velük, családlátogatásokat bonyolít, csoportokat szervez az iskolán belül a problémás gyerekek számára, mindez a pedagógusoktól aligha várható el. Persze alapképzésre és rendszeres esetmegbeszélésekre szükségük van, de a drogprobléma kezelése nem az ő hatáskörük.
„Százával kerülnek ki a szociális munkások országszerte a felsőoktatásból - mondja Dombrádi Zita -, és nemhogy őket lehetne az iskolákba integrálni státusz szempontjából, ehelyett a pedagógusokat képezzük tovább, akik nem motiváltak, nem értenek hozzá, s többszázezres, sőt milliós összegekbe kerülnek ezek a képzések. Gyakorlatilag 2-szer 3-szor kifizetjük ugyanazt a pénzt. Pedig a szociális munkás egy nappali tagozaton kiképződik egy egyetemen, és onnantól kezdve tudja a dolgát.”
Pécsen egyébként a szakember tapasztalatai szerint az elmúlt években érzékelhetően megnőtt az iskolákon belüli drogfogyasztás. Errefelé a kannabisz és az amfetamin-származékok a legjellemzőbbek, és nem ritka egyes közép-, sőt általános iskolákban a szipuzás modern változata sem. Ez az országszerte jellemző drogozási forma az öngyújtógáz beszívását jelenti, a nagyon intenzív hatást az utántöltő aerosol-palackok használatával érik el.